The-Thing-3

KRITIKA

Tökéletlen másolat (Matthijs van Heijningen Jr.: A dolog)

Sepsi László

2011/10/28

Kiszámítható mederben folytatva a John W. Campbell Ki van odakint? című novellájában megteremtett kreatúra életciklusát,[1] a „dolog” nagyjából harminc évvel legutóbbi tombolása után visszatért a mozivásznakra. Az elsőfilmes Matthijs van Heijningen Jr. Eric Heisserer forgatókönyvéből dolgozott, aki a Rémálom az Elm utcában újrájában már próbálkozott egy horrorklasszikus aktualizálásával, és A dologban szinte ugyanazokat a hibákat követi el, mint Freddy Krueger feltámasztásakor: egyszerre próbál tisztelegni az eredeti előtt, de mégsem alárendelődni annak, így a végeredmény újfent leginkább egy nagyköltségvetésű fan-made mozira emlékeztet, ahol sem a rajongók kiszolgálása, sem pedig az alapmű innovatív újragondolása nem jár sikerrel.

Jelen verzió viszonya Carpenter 1982-es munkájával csak látszólag egyértelmű: az alkotók nyilatkozatai szerint azért nem akartak egyértelmű remake-et készíteni, mert Carpenter munkája már úgy tökéletes, ahogy van, felesleges átdolgozni. Inkább a prequel koncepciója mellett döntöttek – nem-filmes folytatás már amúgy is készült, a Silent Hill-sorozatot is jegyző Konami 2002-es videójátékának képében –, egyben kitöltve a ’82-es verzió legnagyobb ellipszisét: pontosan mi és hogyan történt a dolog által felszámolt norvég bázison. Ám a hangzatos koncepció ellenére Heijningen filmje sokkal inkább lábjegyzetszerű rejtett remake, amely a legtöbbet Carpenter klasszikusából meríti, de számos elemet átemel 1951-es Hawks-Nyby-féle és a videójáték-verzióból is.

Mint prequel, az idei A dolog már az illesztésnél elbukik: mivel a film végpontjából egyáltalán nem következik Carpenter mozijának kezdőpontja, az alkotók a stáblista alatt pergő, ad hoc jelenetsorral próbálnak némi folytonosságot teremteni, gyorsan előrántva néhány addig elfelejtett karaktert – de a cselekmény egészét nézve az összehangolás egyértelműen hiányzik, például arra sem történik utalás, hogy készült videófelvétel az idegen kiásásról,[2] vagy hogy egyáltalán fellelhető-e kamera a bázison. A markánsnak szánt eltérések az ’82-es verziótól – mint a női főhős használata – végül csupán jelzésértékűek maradnak: ugyan az új A dolog néhány jelenetben kihasználja a norvég-amerikai összetételű bázis nyelvi frusztrációját, ezzel fokozva a paranoid atmoszférát, a hősválasztásból fakadó szexuális feszültséggel elejtett félmondatokon túl lényegében nem kezd semmit. Így Mary Elizabeth Winstead figurája hiába különbözik alkatilag például az Alien-szériában egyértelműen maszkulin Sigourney Weavertől, a cselekmény során mindvégig férfiként funkcionál, neme szinte semmilyen hatással nincs a csoportdinamikára és a szereplők érzelmi viszonyaira. Heisserer lecseréli a vérteszt motívumát fogtömés-ellenőrzésre, de ezen az apróságon túl maga a vizsgaszituáció változatlan marad: módosításai mindvégig ezen rajongói logika mentén működnek, így A dolog egyszerre ugyanaz, mint az eredeti, miközben zavaró torzulásai mégis felfedik imposztor-voltát.


A dolog nevű entitás abban különbözik a testrabló-filmek podjaitól, hogy nem lemásolja és közben elpusztítja áldozatát, hanem bekebelezi, majd több-kevesebb sikerrel felveszi annak alakját. A másolat csak ideig-óráig hat tökéletesnek, stresszhelyzetben a dolog álcája felhasad és a korábban elnyelt lények darabjai is kontrollálatlanul vonaglanak egy amorf torzóban – aminek minden egyes részlete is önálló. Heijningen filmjének esetében nem csupán ez a torzó-jelleg mutat erős párhuzamokat magával a filmtesttel – aminek önmagukban is értelmezhető, a műegésztől teljesen független darabkáira kiváló példát nyújtanak az említett, stáblista alatti jelenetek –, de viszonya a korábbi, és a jelen változat által mondhatni „elnyelt” verziókkal a dolog túlélési stratégiáját tükrözi.

Bordwell „multiple-draft” narratíváknak nevezi azokat a történeteket, ahol a több verzióban bemutatott cselekmény adja a film egészét – mint például A lé meg a Lolában –, és ahol végül kikristályosodik a történet egy domináns változata, ami mellett a többi csupán vázlatnak tetszik.[3] Branigan továbbgondolása szerint minden egyes filmtestben benne rejlenek a korábbi, elvetett változatok mint árnyékok a vízfelszín alatt, és az elemzésnek az is lehet a célja, hogy ezeket az általa morph-oknak nevezett, elhalt verziókat fölfedje.[4] Egyikük sem tér ki ezen koncepció és a remake intézményének viszonyára, ahol a legfrissebb és egy darabig piaci értelemben domináns verzió szükségszerűen, de változó mértékben tartalmazza az előző történetverziók egyes elemeit – némelyik valóban csak árnyékként húzódik a friss bőr alatt, máskor gerincet és csontozatot ad az új teremtménynek. A dolog esete ebből a szempontból azért egyedülálló, mert a címbeli monstrum meg is testesíti ezt a folyamatot: húsából ugyanúgy rajzolódnak ki a korábban bekebelezett áldozatok torz portréi, ahogy Heijningen filmje egybegyúrja előzményeinek bizonyos elemeit – legyen szó a videójátékból visszaköszönő lények és a végső boss motívumáról vagy a jégtömb óvatlan kiolvasztásáról, ami az első filmverziót idézi, miközben az arctámadó formájában is megjelenő rém már az Alien-széria hatását is mutatja. Instabil végső formájában a 2011-es A dolog így lett vonagló filmroncs a jeges infoszférában, amely példaképével szemben ezúttal nem volt képes profitálni mindent bekebelező természetéből – már születése pillanatában csak arra vár, hogy egy használhatóbb gazdatest vigye tovább a vérvonalat.

YouTube előnézeti kép
Footnotes    (↵ returns to text)
  1. A tömegfilmben megfigyelhető ciklikusságról részletesebben lásd: Sepsi László: Örök visszatérés. Ifjúsági sci-fi ma és a nyolcvanas években. Mozinet 20011/7-8.
  2. Carpenter filmjében az amerikai bázis lakói egy dokumentumfelvételt néznek az ásatásról, ami belső gegként ráadásul 1951-es verzió egyes jeleneteit is tartalmazza.
  3. David Bordwell: Film Futures. SubStance, Issue 97 (Volume 31, Number 1), 2002, pp. 88-104.
  4. Edward Branigan: Nearly True: Forking Plots, Forking Interpretations: A Response to David Bordwell’s “Film Futures”. SubStance, Vol. 31, No. 1, Issue 97: Special Issue: The American Production of French Theory (2002), pp. 105-114.

Címke: , , ,

Nézz bele!
Téma: Trashfilm Jeffrey Sconce: Az akadémia „beszennyezése” Sepsi László: A szörnyeteg jele – Trash, tévé, evolúció „A minőség szubjektív dolog” – Interjú David Latt-tel Alföldi Nóra: Trashformers – A kortárs blockbuster és a szenny Nemes Z. Márió: Kínzás mint képalkotás – A torture porn esztétikái Csiger Ádám: Szemét a Nap mögött – A japán trashfilm útja Parragh Ádám: Dühöngő firka – Körvonalazható trashettanulmányok Állókép Győrffy László: Privát biológia Dömsödi Zsolt: Trash-Pöröly Varió Huber Zoltán: A magányos hős újabb eljövetele Orosz Anna Ida: Vakrajz Lichter Péter – Pálos Máté: Szemorgona
alien

AJÁNLÓ

wow

OFF SCREEN

chloe-grace-moretz-as-carrie-white-in-carrie-4

KRITIKA

Gonosz halott

KRITIKA

Sötétségben - Star Trek

KRITIKA

12080201_Livide_00

LISTA

wn-bunnies-hellraiser

PRIZMATUBE

primer-original

KRITIKA

RaidersLostArk_138Pyxurz

LISTA

1afathersday3

ESSZÉ

prometheuslead

KRITIKA

womanblack_3

KRITIKA

TheGreylead

KRITIKA

deadg

KRITIKA

pusherremake01

KRITIKA

Somos-lo-que-hay

KRITIKA

translead

KRITIKA

super8-4

KRITIKA

never-let-me-go-movie-poster-11

KRITIKA

mega-piranha

MONSTER OF THE WEEK

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu