OFF SCREEN

Világhíres szörnyetegek, avagy a trashfilm rövid története

Sepsi László

2014/04/28

Az amerikai szennyfilmgyártás egy másodgenerációs marsi emigráns szemén keresztül

A kortárs horrorszerzők között egészen nagy számban találunk kritikusként is praktizáló filmrajongókat – lásd Stephen King vagy Joe Lansdale ilyen irányú elhajlásait –, de kétségtelen, hogy Kim Newman célzott a legmagasabbra. A brit szerző bő hatszáz oldalas, Nightmare Movies című kötetében a hatvanas évek utáni horrorfilm történetét rendszerezte (de Newman neve ismerős lehet például az Oxford Filmenciklopédiából), és ez a történeti érdeklődés áthatja az alább olvasható novelláját is. Az először az Interzone magazinban megjelent Világhíres szörnyetegek (Famous Monsters) alternatív oral history H.G. Wells írásai alapján egy olyan Hollywoodból, ahol a Világok harca valóban megtörtént és a huszadik század Amerikájának legnagyobb problémáját a különböző űrlényekkel való konfliktusok jelentették. Newman egyéb munkáiban is előszeretettel gyúr más szerzők figuráiból alternatív verziókat – lásd az 1992-ben indult Anno Dracula-szériát –, de a Wellsre tett utalásokon kívül a Világhíres szörnyetegek a filmrajongók számára is igazi csemege. A harmincas évek musicaljeitől a kora-hetvenes évek pornójáig ívelő űrlény-karrierben felbukkannak a korszak meghatározó figurái, beleshetünk a trashfilm-gyártás műhelytitkaiba (a felemlített megoldások valóban nem voltak ritkák), de Newman bátran játszik olyan súlyosabb témákkal is, mint az alkoholizmus (ugyanitt lásd még Lansdale Godzilláját) vagy a faji feszültségek. Mintha Kenneth Anger egy Roger Cormannel eltöltött LSD-trip után függeléket írt volna a Hollywood Babylonhoz.

A-man-comes-face-to-face--008

Korabeli illusztráció a Világok harcához

Kim Newman: Világhíres szörnyetegek[1]

Tudod, Chaney Junior máján múlt, hogy én most benne vagyok ebben a filmben. A gyászjelentések azt írták szívroham, de aki ismerte Lont, az tudja, honnan fúj a szél. Nyilván hallottál róla, végtére is vadászod ezeket az interjúkat az öreg rókákkal. Hidd el nekem, a felét sem árulták el. Lon jócskán túl volt a fénykorán, mikor először együtt dolgoztam vele. Én is jócskán túl voltam a magamén. Valami Abbott és Costello hulladékban hakniztunk az ötvenes években. Kettőnk közül már akkor ő volt a randább. A tokája, a bendője, az orra, az egész szörnypofája. És bűzlött. Franc egye meg, de mégis egy jóféle gazfickó volt! Péntek meg szombat esténként a Strip bárjait jártuk vele meg Brod Crawforddal. Rendesen kiakadtak tőlünk a népek, azt elhiheted. Szégyenteljesek voltunk. Az után szálltam ki, hogy egy bunyóban odalett az egyik csápom, mikor a Hollywood Boulevardon összekaptunk pár betépett beatnikkel. Ikhorral fröcsköltem össze Arthur Kennedy csillagát. Az ikhor témának is vége lett. Elfogytak a nekem való kocsmák. Nem arról van szó, hogy ne szolgálnának ki – a Második Világok Háborúja huszonöt éve volt, ki emlékszik arra –, de azt a cuccot már senki nem tartja. Túl könnyű hozzájutni. A vágóhidak öt centért adnak egy gallont. Csak ebben a kaliforniai hőségben egy nap alatt megavasodik és trutymós lesz a belseje.

Szóval, mielőtt Lon megpusztult – kezében egy üveg Wild Turkey-vel, naná –, leszerződött Allel erre a filmre. Akkor még a Csonkítógép volt a címe. Most a Kannibál korcs vére. Al megint változtatni fog rajta. Mindig változtat. Scott Brady és a motoros banda jeleneteit valami hatvanas években forgott gagyiból vették át, amit sosem fejezett be. Hajrá-hajrá valami? Béna cím. Hajrá-hajrá motoros szadisták, ez lesz az. Nagyszerű lehet filmtörténésznek lenni, nem? Ezzel a sok zagyvasággal meg szirszarral? Tudod, hogy fizették ki Lont? Italban. Ha Al azt akarta, hogy vágjon át a szobán egy jelenet kedvéért, megkérte a rendezőasszisztenst, hogy képen kívül tartson fel egy üveg piát és lóbálja meg. Lon azonnal keresztülnyomult a díszleten, dőlt-borult mellette minden, de ő csak ment a szesz után, így Al megkapta a beállítást, amit akart. Nem hiszem ám, hogy én sokkal jobb lennék. Az egyik támogatóm egy nagybani hentes, tőle rendszerint disznóvérben kapom a béremet. Most azt hiszed, hogy ez gusztustalan, de nem tudsz te semmit, amíg nem próbáltad.

YouTube előnézeti kép

Egy darabig úgy festett, Lon kihúzza a forgatás végéig. Volt az a jelenet, amiben ki kellett beleznie egy hastáncosnőt. Egyébként Grotont játszotta, az Őrült Zombit. Nem egy Csehov, érted. Al már össze is vágta. Oké, akad pár karc a negatívon. Al megoldja. Még jobban összekarcolja a szalagot, hogy úgy tűnjön, Lon szikrázik. Groton elvégre elektromos. Vagy sugárzik belőle az atom. Egyik a kettő közül. A lány meg csak vihog, miközben Lon bedugja a mancsát pulóvere alá, de erre meg kevernek egy pár sikolyt, hörgést meg zenét és jó is lesz. Legalábbis pont annyira, mint bármi más Al filmjeiben. Az Öt Véres Sírhely megvolt? Egy rakás szar. Ezután Georgina Spelvinnel és a Ritz-fivérekkel akar egy mozit. Az lenne a címe, hogy ’baszott Légikísérők. Na, ezt a címet fix, hogy le fogja cserélni.

Hát ennyi jutott Lonból ebbe a filmbe. Mikor fűbe harapott, jött is a telefon Altól. Egy időben William Morris csapatában voltam, de ma már nincs ügynököm. Minden melót magam intézek. Akadnak ebben nálam rosszabbak is, nincs ezzel gond. Egy darabig ez a Dickie Nixon nevű pofa futtatott, igazi aljas rohadék. Miatta kötöttem ki az Űrzsokékban, ami a maradék tévés melóimat is elcseszte. Mindegy, Alt már ismertem. Együtt dolgoztam vele a Véres Johnny keményen belovagolban. Horrorwestern, ennek kellett volna újra sztárt csinálnia James Deanből. Ez is egy vicc. A dagadék folyton leesett a lóról, a film meg egy rakás szar lett. Allel kitaláltuk, hogy beugrok, így hát megint itt vagyok a Bronson-kanyonban, mint Groton, az Őrült Zombi. Újraírták a könyvet, hogy a korábbi jelenetekben is helyettesíthessem Lont. Persze, tudom, az én külsőmmel ez nem egyszerű. Pokolba vele, beszuszakolom magam másfél farmerbe meg egy duplaméretű ponchóba. Az új forgatókönyvben egy marslakót alakítok – eszkimó csak nem lehetek, érted? – de mikor John Carradine megcsap a csonkítógéppel, emberré változom. Grotonná, az Őrült Zombivá, hogy pontos legyek. Hosszú évek óta ebben a szerepben látom a legtöbb kihívást, még ha a film egy rakás szar is lesz. Az alakításommal Lon előtt szeretnék tisztelegni. Még a hangomat is mélyebbre vettem. „George, néézzed a nyuszikákat, George.” Most éppen a járást gyakorlom. Nehéz. Nagyon furcsán jártok, ti emberek. Régóta itt vagyok, de még nem jöttem rá, hogy tudjátok megoldani csak két lábbal.

Ackerman Dracula vs Frankenstein

Lon Chaney Jr., mint Groton Al Adamson Dracula vs. Frankenstein (1971, aka. Satan’s Bloody Freaks, Teenage Dracula, Blood of Frankenstein) című filmjében

Egyébként amerikai állampolgár vagyok, Los Angelesben keltem ki. Kend rá az Olvasztótégelyre. Anyám megzuhant a húszas években, mikor a politikai klíma igazán pocsék lett. Végigcsinálta az Első Világok Háborúját és nem bírta volna elviselni még egyszer. Ezt hozta magával, azt hiszem. Mikor az országod vezetőjét „A Háború Dicső Győzedelmesének” hívják, tudod, hogy szarban vagy. Engem nem ilyen fából faragtak. Én nyugis vagyok. Született kaliforniai, mint a huszonnyolc testvérem. De csak én maradtam. A legtöbben meghaltak vagy visszamentek az űrbe. Én képtelen voltam feladni. Ilyen a showbiznisz. Ilyen az ikhor. Ezt meg kell értened, ha már belefogtál ezekbe az interjúkba. Minek is hívjátok? Oral history? Szerintem ez fontos dolog. Valakinek le kell írnia mindezt, mielőtt kihalunk. Rathbone-nal beszéltél már? Na, annak a fickónak aztán vannak történetei! Sose jöttem ki vele, pedig csináltunk néhány filmet együtt. Elvesztette pár rokonát az Első Világok Háborújában, és azóta képtelen elfogadni, hogy nem minden földönkívüli vérszomjas rohadék.

Gondolom, tudni szeretnéd, hogyan is keveredtem el Hollywoodba. Ritka dolog, de statisztaként kezdtem a harmincas évek végén. Még a tojáshéj is alig potyogott le a nyálkámról. Négydolláros napidíjért lézengtem kartonból tákolt díszletbárokban meg föl-alá sétáltam olyan utcákon, ahol a házaknak csak eleje volt. Az Egymásnak születtünkben kiszúrhatsz a háttérben, mikor Fred és Ginger a „Kapd össze magad”-számot tolják. Nagyon klasszak voltak, viszont az ötvenes években Rogers felnyomott, mint kommunista szimpatizánst, és majdnem mehettem az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság elé. Hát úgy nézek én ki, mint egy komcsi?! Mutass már még egy amerikait, aki vörös-fehér-kékre tudja változtatni a színét! Nem maradtam sokáig statiszta. Túlságosan feltűnő vagyok, azt hiszem. Elég kevesen vagyunk magamfajták Hollywoodban, és elkezdtem kisebb szerepeket kapni. Általában nehézfiú voltam egy-egy kocsmai verekedésben vagy valami alvilági bérenc. Ha egy vetítésen el tudod csípni a Viharos húszas éveket, majd figyeld a mészárlást az olasz étteremben. Cagney fog hátba lőni. Az egyik legjobb halálom. Mindig remek voltam haldoklásban.

YouTube előnézeti kép

A nagy áttörés a Fox Willie K’ssth-filmjeivel jött. Emlékszel rájuk? Rathbone játszotta Willie K’ssth nyomozót a Szelenita Rendőrségtől. Willie K’ssth rendet rak, Willie K’ssth és a Vegyesek, Willie K’ssth a Broadway-n, meg hasonlók. Húsznál is több volt belőlük. Én alakítottam Jimbót, Willie benga és lüke marsbéli haverját. Enyém volt az összes vicces jelenet – ijedtemben össze-vissza csapkodtam a csápjaimmal egy kísértetházban, vagy fejbe kólintottak egy bunyóban és rajzfilm-csillagokat láttam tőle. A Szelenita szervezetek miatt manapság nem igazán játsszák ezeket a filmeket. Rühellik, hogy egy emberi színész kapta a címszerepet. Mikor Earl Derr Biggers a húszas években elkezdte írni ezeket a regényeket, a Hatalmas Holdúr nyomban be is tiltotta őket, legalábbis a Holdon. Nem értem, mi zavarta őket benne. Willie mindig kiszúrja a gyilkost, és jól jön ki a dologból. Általában még egy rakat emberből is hülyét csinál. Jimbo persze sosem jön rá, ki a tettes, hiába volt otrombán nyilvánvaló. Pedig általában az volt. Egy időre beskatulyáztak az ostoba és ijedős marslakó szerepébe. Pár testvérem azon a véleményen volt, hogy ezzel negatív képet festettem a fajunkról, viszont mindez a Világválság idején történt, és akkoriban a fészekaljból egyedül nekem volt munkám. Egyébként nincs bajom a szelenitákkal, habár a Hatalmas Holdúr mindig hadilábon állt a Tudatos Lények Jogaival. Nem is csoda, hogy annyian megindultak a Föld felé.

New York felégetése után azonnal kidobtak a sorozatból. A Willie K’ssth Coney Islanden forgatásának felénél tartottunk, mikor a stúdió visszavonta a szerződésem. Jimbo figuráját átírták egy Wilbur Wolverhampton nevű fekete sofőrré, és Stepin Fetchit kapta a szerepet. Az eredeti címet annak ellenére megtartották, hogy addigra Coney Island már nem is létezett. Perelhettem volna, de akkoriban erős marsellenes hangulat dúlt az országban. Ez érthető, azt hiszem. Nekem is voltak rokonaim New Yorkban. Hirtelen negyven évnyi kulturális cserebere ment a levesbe, és visszatértünk a fajközi gyűlölethez. Senkit nem érdekelt, hogy anyám eleve Uszthay, a Háború Dicső Győzedelmese elől menekült ide, és a tisztogatások során a legtöbb fészektestvére a csatornában kötött ki. Engem pár Beverly Hills-i rendőr kirángatott a lakásomból, és jól helyben hagytak a pincében. Gumitömlőket használtak, ezt sose felejtem el. Egy internálótáborba kerültem, a fizetésemet benyelte a stúdió. A mocskolódó levelek borzasztóak voltak. Az nem volt annyira rossz, hogy a sivatagban laktunk. Elvégre sivatagi lények vagyunk. De éjszakánként csuklyás emberek jöttek, és máglyákat gyújtottak a kerítésnél. Marslakó alakú madárijesztőket égettek, meg kegyetlen trágárságokat kántáltak közben. Iszonyú volt. Persze, az őrök sem spóroltak az ösztökével. Szégyenletes fejezet ez a bolygótok történetében, de még senki nem járt igazán utána. A legutóbbi interjúmat egy marsi-amerikai professzornak adtam, aki arról írt disszertációt, hogy kezelte Roosewelt az úgynevezett „ellenséges idegeneket”. Még ott volt a tojáshéj a fenekén, nem is igazán értette, min mentünk keresztül. Fogadni mernék rá, hogy az a disszertáció egy rakás szar lesz. Arról is hallottam pletykákat, hogy Nevadában az őrök hagyták, hogy a csőcselék felégessen egy tábort, miközben a marsiak még benne voltak. És ki tudja, mik történhettek Európában vagy Ázsiában?

Basil_rathbone_nigel_bruce

Basil Rathbone és Nigel Bruce, mint Sherlock és Watson a Fox Sherlock Holmes-szériájában

Aztán az égből hullani kezdtek a hengerek, és beindult a háború. Uszthay nagyobb idióta volt, mint hittük. A Mars korlátozott erőforrásai ha egy fél éves hadviselésre voltak elegendőek. A földieknek ráadásul már cavoritja volt, mikor Uszthay még mindig tizenkilencedik századi rakétákat használt. Tisztában vagy vele, hány henger landolt a tengerben, és süllyedt el? Tehát Roosewelt összehívta a világ vezetőit Izlandon – Hitlert, Sztálint, Oswald Cabalt –, és előkészítették a Föld válaszcsapását. Végül megoldódtak a gondok az állampolgárságom körül, és a hatóságok vonakodva elismerték, hogy éppúgy jogom van amerikainak hívni magam, mint bármelyik másik másodgenerációs emigránsnak. Telefonkönyv méretű dokumentációt kellett magammal hurcolnom, de szabadon kimehettem az utcára. Persze, ha megpróbálom, valószínűleg megköveztek volna. Leginkább egy elfüggönyözött autóban utaztam. A szerződéseim alapján a Fox tartozott nekem pár film után. Úgy gondoltam, felveszem a pénzt, aztán mehetek robotolni a fegyvergyárba, de nem, mert mihelyst odaértem, a kezembe nyomtak egy rakás forgatókönyvet. Hirtelen mindenki elkezdett háborús filmeket gyártani.

Az első a Marsi Haderő volt, amit Howard Hawks-szal csináltam. Ehhez kölcsönadtak a Warnersnek. Állítólag igaz történet. Nem tudom, emlékszel-e, de a New York felégetése utáni héten egy csapat vakmerő önkéntes beszállt egy Cavorrakétába, és megpiszkálták a vörös bolygót. Nem okoztak sok kárt, de ez volt a Föld első ellencsapása. A filmben megtámadták a gyárakat, ahol a halálsugárhoz szükséges anyagokat szintetizálják. A való életben csak pár nyugdíjasfészket gyalultak le, mielőtt lelőtték volna őket. A Marsi Haderőben a gyárak zsarnok Védelmi Győzedelmesét alakítottam. A játékidő nagy részében kárörvendően bámultam egy kristálygömböt, amiben dokumentumfelvételek mentek New York füstölgő maradványairól. Emellett össze kellett nyálkáznom egy sovány földi misszionáriust, rettegve taknyadzani, ahogy a bátor földlakók odarepültek a karácsonyfa-díszeikkel, aztán John Garfield legéppuskázott. Tipikus propaganda szarság, de azért egész jó mozi. Sokkal jobb a legtöbb dolognál, mint amiket akkoriban csináltam.

A háború alatt csak ilyen szerepeket kaptam. Több nővért erőszakoltam meg, mint bármelyik élő színész – de hogy mit kellett volna látnom a dörzspapír-bőrű kétlábúakban, arról fogalmam sincs. Rengeteget konspiráltam, mesterkedtem, szalutáltam, köpönyegforgattam, bombáztam, robbantottam, hőbörögtem, csaltam, gúnyolódtam meg páváskodtam. Több csatában harcoltam, mint Patton és Rommel együttvéve, és még csak a stúdiók területét se kellett elhagynom. A Griffith Parknál messzebb soha nem mentem egy csatáért. Egész gyűjteményem volt csillogó, nyálkás egyenruhákból. Nincs olyan katonai rang, amit ne vettem volna fel. A Halálsugár!-ban még Uszthay-t is eljátszhattam, habár ez olyan volt, mintha Miki Egérre osztanád Keresztelő Szent János szerepét. Egy idő után nem is számoltam, hányszor esküdtem meg rá, hogy a kisebbik csápommal zúzom porrá a Földet. Sokszor megöltek. Errol Flynn lelőtt az Elszánt utazásban, Spencer Tracy felrobbantott a Harminc másodperc a Krba-Gnsk fölöttben, John Wayne meg a Repülő Tigrisekben, a Grlshnk homokjában és a Tengeri harcosokban csinált ki. A Lunáriában Bogart akkor puffant le, mikor épp a kristálytelefonért nyúlok a kilövőállomáson. Emlékszel rá? Azt mondják, igazi klasszikus. Az Oscart is megkapta abban az évben. Claude Rains megkérdezi Bogartot, miért jött Lunáriába, Bogart pedig azt válaszolja, hogy a jó levegő miatt. „De hát a Holdon nincs is levegő!”, mondja Rains. „Akkor félreinformáltak”. A forradalmár szerepét akartam, aki a film végén elrepül Ingrid Bergmannal a Föld felé, de Jack Warner beijedt tőle, hogy szimpatikus marsit szerepeltessenek, ezért inkább átírták szelenitára a karaktert. Paul Henried sosem tudta volna egyben tartani az antennáit. Be kellett érnem a Háború egy újabb Kevésbé Dicső Győzedelmesével. Senki sem hitte el, hogy léteznek Uszthay-ellenes marsiak. Tipikus földhözragadt gondolkodás.

Poster - Air Force_02

Aztán vége lett a háborúnak, és hirtelen nem volt több marsi-szerep. Ha úgy vesszük, hirtelen nem volt több marsi, pont. A szövetségesek egész rendes munkát végeztek az öreg bolygó kipucolásával. Azóta kihalóban lévő faj vagyunk. Tényleg legyengültünk. Ha kitör az influenza, rendszerint temetésekre kell járnom. Egy időben elszaporodtak a háborúellenes filmek. Mindig ez van, ha a lövöldözésnek már vége. Emlékszel a Séta a porbanra vagy a Megszálló földiekre? Ezekben már nem kaptam munkát. A marsi katonákból csak a hullákat láthattad a vásznon. A filmeket telipakolták híradójelenetekkel, amikben nagy szemű árvák integetnek a csápjaikkal a kamera felé, mögöttük meg ott fortyognak a fészkük romjai. Nem hoztak sok pénzt. Az egész naprendszer belefáradt a háborúba. Elkezdtek inkább musicaleket gyártani. Nekem nem megy, amit ti emberek táncnak neveztek, szóval ezek szűkös esztendők voltak. Befektettem a pénzem, és saját üzletbe fogtam. Azt hittem, megvan a tökéletes kombináció. Nyitottam egymás mellett egy marsi kocsmát és egy kóser hentesüzletet. A zsidók megkapják a húst, a marsiak meg a levet. Jó ötlet volt, rendben is ment a zavargásokig. Akkor elvesztettem mindent, és visszamentem színészkedni.

Kipróbáltam az éttermi színházat. Kis szerepekben. Azt hiszem, a legjobb alakításomat Dr. Chasuble szerepében nyújtottam a Bunburyben, de nem volt sok társulat, ami foglalkoztatott volna: inkább a származásom ellenére, mintsem miatta. Megpróbáltam támogatást szerezni az Othello modernizált változatára, a mór szerepében egy marsival, de senkit nem érdekelt. Mikor Stanley Kramer megvette a Távoli világokat, a jól futó bestsellert a marsiak üldöztetéséről a Földön, jelentkeztem a főszerepre, de Stanleynek nemet kellett mondania. Túlságosan összefonódott a nevem a Jimbo-típussal. Stanley azt mondta, a közönség nem venne komolyan. Talán igaza is volt, de azért tettem volna vele egy próbát. Biztosan tudod, hogy a szerepet Ptyehshdneh kapta, és így ő lett az első földönkívüli, aki a legjobb színésznek járó szobrocskával mehetett haza az Oscar éjszakáján. Nem akarok keseregni, de sokszor eszembe jut, mennyire másképp alakult volna a karrierem, ha Kramer él a lehetőséggel. Ptyeh’ egy kedves marsi, ne érts félre. Egy csöpp nyálkát se tudok felróni neki.

Az ötvenes évek elején Willie K’ssth persze televízión tért vissza. Legyártottak huszonhat félórás epizódot, amikben Tom Conway hordta a műcsőrt, és én újra játszhattam a hülye Jimbót. Az éjszakai műsorsávban még manapság is adják. Az ország minden részéről kapom a rajongói leveleket nosztalgiamániás álmatlanoktól meg éjjeliőröktől. Jó érzés, ha az emberek felfigyelnek rád. A minap én is láttam egy epizódot. Egy rakás szar. De akkoriban ez hozta a napi betevőt, nem igaz? Nem tartott sokáig, utána többé-kevésbé lejtmenetben voltam pár évig. Segélyből meg vendégszerepekből tartottam fenn magam. Benne vagyok abban a klasszikus Bilko főtörzs epizódban, amiben próbálnak filmet csinálni arról a gyökér Bilkóról, akit úgyis le kellett volna kapcsolni még a háború alatt. Egy versenyen Doberman álomrandit nyer egy filmsztárral, és a szakasz többi tagja próbálja elcsaklizni tőle a jegyet. Végül Bilko szerzi meg, beleveti magát a hollywoodi éjszakába, ahol kiderül, hogy én vagyok az álomrandi. Phil Silvers szörnyen tehetséges, meg nekem is jól esett végre valami vicceset csinálni. Egész frankó kis magánszámot raktunk össze az italokkal meg a koktélesernyőkkel. Boldogan dolgoztam volna több vígjátékban, de ha csápjaid vannak, a producerek el sem hiszik, hogy meg tudod nevettetni az embereket. A Laugh-inben egyszer előugrottam egy dobozból.

rich-phil-silvers-show

Phil Silvers, mint Sgt. Bilko a Phil Silvers Show-ban

A hatvanas évek elég kemények voltak. Volt egy kis problémám az itallal, de erről biztosan hallottál. Utánanéztél a dolgoknak, nem? Szóval, ugorjuk is át a csúnya részeket: végül lecsuktak. Csak pár tehénről volt szó, viszont rendesen szárazra szívtam őket. Erre nincs mentség. Odabent aztán aktivistákkal barátkoztam össze. Olyanokkal, akik elégették a behívót. Adtak egy kis LSD-t, aminek az lett a vége, hogy aláírtam egy rakat petíciót, szabadulás után meg felvonulásokra jártam. A pokolba is, ma már mindenki azt hiszi, hogy a Merkúri háború időpocsékolás volt, de akkoriban háborús lázban égett az egész Föld. Azok a kis kocsonyaszívók ugyan senkit nem bántottak, de ti már kicsináltatok egy bolygót, és rákaptatok a dolog ízére. Erről meg ezt gondolom. Szervezőmunkával segítettem az Idegenek Ligáját meg beszéltem pár campuson. Rajta voltam Kissinger ellenségeinek listáján – erre máig büszke vagyok.

Mindezzel együtt kaptam pár filmszerepet is. Semmi kiemelkedő, de legalább nem tűntem el a vásznakról. Én voltam a pap a Mare Nostrumi csodában, Elvisszel toltuk a szigonyhalászatot az Ez a csaj nem ember!-ben, és én voltam Doris Day volt pasija a Hat után tojástekercset kapsz-ban. Mind egy rakás szar volt. Van pár credit nélküli szerepem néhány Sinatra-Martin filmben, mert mielőtt politizálni kezdtem volna, a Rat Pack-kel is lógtam pár nyarat. A Dicső tizenegyben bedugom a csápom Angie Dickinson dekoltázsába. Látom ám, hogy az Űrzsokék érdekelne. Egyszerűen naiv voltam. Erre sincs más mentségem. Azt hittem, dokumentumfilmet forgatunk. Volt kamu forgatókönyv meg minden. A marsi út miatt vállaltam el a melót. Sose jártam még fent, és meg akartam ismerni a gyökereimet. Határkövek előtt állva olvastam fel ilyen történelmi dolgokat. A hardcore cuccot később adták hozzá. Nem tudom, láttad-e a filmet, de a marsi a szexjelenetekben nem én vagyok. Acélsipkában nehéz észrevenni, de neki megvan az összes csápja.

YouTube előnézeti kép

Nem vonultam nyugdíjba. Addig nem vonulok, amíg el nem kotornak. De ma már válogatósabb vagyok. Csak akkor vállalok el egy filmet, ha közben ütközhetek a régi cimborákkal. Tavaly benne voltam a Vérszívó prérifarkasokban, Leslie Howarddal, Jean Harlow-val és Sidney Greenstreettel. Nem zavar, hogy olcsó horrorokban kell szerepelnem. Olyan, mint a régi szép időkben. A nagy stúdiók csak ezt az unalmas tévés szemetet nyomják. Felkértek rá, hogy legyek a gyilkos egy Columbo-epizódban, de visszadobtam,  Robert Culp vállalta helyettem. Tavaly elmentem egy science-fiction találkozóra. Forrest J. Ackerman interjút csinált velem a színpadon. Nagyszerű figura. Ha végül feldobom a csápjaimat, azt szeretném, ha kitömnének, és mehetnék Ackerman pincéjébe a Fekete Lagúna Szörnye meg a többi szuper holmi közé. Lon is erre vágyott, de az embereknek előítéleteik vannak a preparációval szemben. Nagy kár. Reménykedem benne, hogy Forry legalább a máját megcsinálja. Úgyis az volt Lon szíve és lelke.

Ezután még egy három filmre szóló szerződésem van Allel. Nem akkora ügy, mint amilyennek hangzik, mert párhuzamosan forgatja majd őket. Az agyzabálók vére, Marsi ördögűző és a Jessie lányai. Aztán valószínűleg elutazom a Fülöp-szigetekre, hogy megcsináljuk azt a filmet Nancy Kwannel. Oké, biztosan egy rakás szar lesz ez is…

Ha elölről kezdhetném, mindent másképp csinálnék. Kezdésnek például vennék pár táncleckét…

forr

Részlet Forrest J. Ackerman pincéjéből

 

Footnotes    (↵ returns to text)

  1. Fordította: Sepsi László. A fordítás alapja: Kim Newman: Famous Monsters, In: Gardner Dozois (ed.): The Year’s Best Science Fiction – Sixth Annual Collection, St. Martin Press, 1989.

Címke: , , ,

OFF SCREEN

OFF SCREEN

ESSZÉ

KELETI EXPEDÍCIÓ

AJÁNLÓ

OFF SCREEN

AJÁNLÓ

INTERJÚ

MIDNIGHT MOVIEZ

MIDNIGHT MOVIEZ

MIDNIGHT MOVIEZ

MONSTER OF THE WEEK

LISTA

ESSZÉ

Filmklub

KELETI EXPEDÍCIÓ

MONSTER OF THE WEEK

TRAILERPARK

INTERJÚ

LISTA