MIDNIGHT MOVIEZ

Hullaboogie – The Ghastly Love of Johnny X

Sepsi László

2013/07/03

Egy évtizeden keresztül dolgoztak rajta, tavaly a legcsekélyebb bevételt (117 dollár) összeguberált produkcióként tűnt fel az évvégi összesítésekben, és ráadásként az utóbbi évek legborzalmasabb musicalszámait is itt találjuk. Johnny X szörnyűséges szerelme egyszerűen kihagyhatatlan.

Paul Bunnell a nyolcvanas-kilencvenes években feltűnt, rajongóból lett filmkészítő-generáció (Burton, Tarantino, Kevin Smith) azon szerencsétlen képviselője, akinek nem jött össze. Bár tizenhét éves korától kezdve két-három évente elpotyogtatott egy rövidfilmet, ezek közül jelenleg (a Johnny X mellett) csupán az 1994-ben elkészült, szűk egy órás That Little Monster lelhető fel. Pedig a Radírfej stílusát egy kvázi-Rosemary gyermeke folytatással vegyítő megkésett midnight movie az évtized elejének egyik kiemelkedően ötletes független horrorja volt, az összekötő kapocs Tim Burton pop-nosztalgiája és Guy Maddin retró-avantgárdja között. A rémbabával összeakadt bébisitter hosszúra nyúlt éjszakájában egymás mellé került Universal-horror és a New American Cinema Group zabolátlansága, David Lynch zörejkulisszája és az Alkonyzóna derült égből előrántott csattanói: fekete-fehér képein maszkok és bábok kavarognak a halszemoptika előtt, a filmtér a rendező legkedvesebb műfajaiból és stílusaiból összekapart kulturális törmelékek valóságon túli gyűjtőterülete, ahol kényelmesen megfér ugyanabban a gyerekszobában filléres barkácshorror és lírai experimentális film.

YouTube előnézeti kép

Az író-vágó-rendező az ezredforduló utáni időszakot a perifériára szorult filmkészítők lehető legadekvátabb elfoglaltságával töltötte: különböző független filmekben vállalt mellékszerepeket és major hollywoodi produkciókban statisztált (például volt harcicsimpánz a Burton-féle A majmok bolygójában). Már a That Little Monster is három évig készült – igaz, ebbe csak huszonhat forgatási nap fért bele –, ám a csaknem húsz éves kihagyás után mozikba került The Ghastly Love of Johnny X a maga évtizedes munkálataival bámulatos alkotói elkötelezettséget sejtet. Ez a fanatizmus Brunnell hosszútávfutói teljesítménye mellett a Johnny X minden pillanatát áthatja: a film az utolsó adag Eastman Plus-X szalagra forgott (a nyersanyag ilyetén fétisizálása újfent a kísérleti filmesekhez köti a rendezőt), a színészek közt pedig olyan arcok bukkannak fel, mint a Coscarelli-kabala Reggie Bannister (a jégkrémes csávó a Phantasm-filmekből), címszerepben a hangyafejű Troma-sztár, Will Keenan (aki stúdió olyan klasszikusait vitte sikerre, mint a Terror Firmer és a Tromeo és Juliet), de legszebb gesztus mindenképp Kevin McCarthy szerepeltetése. A 93 évesen, a Johnny X befejezése előtt elhunyt színész leginkább az 1956-os A testrablók támadásának főhőseként lehet ismerős – mely a Brunnell által felidézett korszak talán legemblematikusabb darabja –, így utolsó szerepe szimbólumértékű hattyúdal, egyben a híd a burjánzó retro és annak forrásvidéke között.

YouTube előnézeti kép

A tökéletes társadalomból a Földre száműzött űrbéli juvenile delinquent és bandájának kusza kalandjai zabolátlan motívumhalmozási kényszerrel idézik fel az ötvenes-hatvanas évek tini- és autósmozi-kultúráját. Bár a címszereplőben felsejlik az éra esszenciája – bőrdzseki, pomádé, ok nélküli lázadás és elfojtott vágyakozás az integráció (vele együtt valamiféle megváltás) után –, Brunnell barokkos kompozícióban tapasztja a figura köré a korszak legjellemzőbb toposzait. Műfajok (inváziós sci-fi, musical, űropera, szexkomédia) és karaktertípusok (táncoslábú domina, töketlen büfés, gátlástalan menedzser) ütköznek a sivatagi kulisszák előtt, feladatuk pedig egyetlen kacskaringós meta-történetben megragadni a korszak legkevésbé sem homogén popkultúráját.

YouTube előnézeti kép

Hasonlóan Tim Burton legutóbbi remekéhez, az elszabadult nosztalgia kulcsmotívuma a The Ghastly Love of Johnny X-ben is a feltámasztás: ahogy a Frankenweenie-ben a csapatnyi kiskamasz rákap a reanimálás ízére – így visszavarázsolván a rendező kedvenc monstrumait a mozivászonra –, úgy a Johnny X cselekményében is fokozatosan előtérbe kerül egy misztikus McGuffin, az úgynevezett „resurrection suit” (kb.: élesztő-öltöny). A bámulatos maskara viselője képes bárki teste fölött átvenni az uralmat – legyen az élő vagy holt –, ami pont kapóra jön egy kiugrott rocksztár menedzsmentjének. Ahogy a Burton stop-motion kertvárosában elharapódzó szörnykreálási láz, úgy a feltámasztás és annak következményei Brunnell filmjében is a korrumpálódott szórakoztatóipar tünetegyüttesévé állnak össze: ami előbbiben a tömegesség – melynek hála a sorozatgyártott szörnyecskék közt elveszik a tiszta szívvel életre keltett, autentikus műalkotás –, Brunnellnél az időskori kiégés, ami után a túlkoros énekes már csak önmaga zombifikiált paródiájaként képes visszatérni a színpadra. Foszladozó arcbőre egy foltnyi romlás a nosztalgia a szívében: Johnny X elkárhozott apafigurák és arrogáns trónkövetelők gyűrűjében zajló megváltástörténete ünnepi táncokkal zsúfolt óda az örök outsiderhez, akinek tartását – és jellemhibáit – semmiféle kísértés nem tudja letörni. Brunnell és stábja – mintegy önigazolásként – visszakocsikázott az ősforráshoz, amikor az autósmozikban még olyan Hollywoodon kívülre szorult űrlények celebrálták a bulit, mint Roger Corman: az út döccenőkkel és kitérőkkel teli, de legalább a zene hangos.

YouTube előnézeti kép

 

Címke: , , ,

MIDNIGHT MOVIEZ

OFF SCREEN

MIDNIGHT MOVIEZ

KRITIKA

ESSZÉ

LISTA

KELETI EXPEDÍCIÓ

HANGOK A JÖVŐBŐL

HÍREK

KRITIKA

HANGOK A JÖVŐBŐL

DIA/FILM, magazin

ANIMATÉKA, HÍREK

AJÁNLÓ

TRAILERPARK

AJÁNLÓ

Jegyzet

HÍREK

HÍREK