A hollywoodi ötletimport-ügyintézők évek óta mohó siserehadként ácsingóznak ázsiai alapanyagra. A főleg japán és dél-koreai remake-potenciál begyűjtésével megbízott ideapiócák sejthetően meghökkenve állnak azon tény előtt, hogy bizony az amerikai újrafilmek korában sem meglepő, hogy olykor az Álomgyár ad ötletet egyes ázsiai alkotóknak. A vörös lámpások és a Hős kultikus tisztelettel övezett szerzője például személyes kedvencét, a Coen-fivérek debütáló filmjét tartotta feldolgozásra érdemesnek; Zhang sajátos látásmódjának prizmáján egy egészen más hangvételű opus sejlik át, a Véresen egyszerű szikár neo-noirjából az utolsó szögig lokális művet faragva.

Míg a monstre bollywoodi filmipar egyre gyakrabban formál saját arcára amerikai filmeket,^[1] addig a nemzetközi szintéren is egyre hangsúlyosabb kínai-japán-dél-koreai tengelyen csak elvétve találunk ilyen darabokat.^[2] A nemrégiben még meleg fogadtatásra lelt wuxiák dirigálásával, majd a pekingi olimpia impresszív nyitóünnepségének levezénylésével foglalatoskodó Zhang régi álmát valósíthatta meg az A Woman, a Gun and a Noodle Shoppal (2009), Coenék ’84-es Véresen egyszerűjének átdolgozásával. Az újrafilmektől eddig konzekvensen tartózkodó rendező^[3] számára alkotói feltöltődést és egyben izgalmas kísérletet is jelentett a munka:^[4] mégis hogyan lehet egy texasi miliőre szabott, eredendően amerikai neo-noirt ízig-vérig kínai művé alakítani?

A huszadik század végi történet így a Ming-dinasztia érájába kerül át, a kétes üzelmeket dédelgető redneck-lokálból pedig egy sivatagi tartomány közepén árválkodó kínai étterem lesz. A Véresen egyszerű megcsaláson és átveréseken nyugvó fabuláját megtartja ugyan Zhang (egy idős férfi felbérel valakit, hogy az megölje fiatal feleségét és annak szeretőjét), de újabb játszótársakkal, a két tökkelütött alkalmazott párhuzamos cselekményszálával toldja meg. A pekingi opera tradícióit ápoló hangnemkeveredés alapvetően különbözteti meg a remake-et a forrásműtől, hiszen míg a Coen-féle eredeti elszórt komikus pillanatai a hétköznapok banalitására világítottak rá, az A Woman, a Gun and a Noodle Shop slapstick-jelenetei és szándékoltan túlrajzolt karakterei már az abszurd irányába tolják a műegészt. (Viszont míg a helyi közönség mindezt azon nyomban a keblére öleli, a nemzetközi publikum számára már kizökkentő erővel bírhat egy-egy ilyen radikálisabb hangnemváltás.) Ennek megfelelően atmoszférikus suspense-jelenetek és egészen bárgyú évődések váltják egymást, az erőszak-szcénákat ezáltal viszont hirtelen, sokkal váratlanabbul lehet a filmszövegbe komponálni – a hangnemkeveredés így a remake-folyamat meghatározó alkotóelemévé lép elő, hiszen segítségével az alkotó még az ismert szüzsét követve is okozhat meglepetést. Zhang a legtöbbször szinte egy az egyben vesz át az alapanyagból szekvenciákat – majd olvasztja bele őket a helyi színezetbe –, ám néhol vagy teljesen funkciótlan, kizárólag egzotikum-potenciált hordozó epizódokat ékel közéjük (lásd például az akrobatikus tésztagyúrás lenyűgöző koreográfiáját a lenti videón), vagy sokk-attrakcióra cseréli a Véresen egyszerű alapvetően suspense-re épülő jeleneteit,^[5] sajátos gellert adva ezzel az újramesélés aktusának, ami a kínai verzió egyes karakterein is nyomot hagyott.

A központi nőfigura köszönőviszonyban sincs Coenék passzív, majd csak a végső leszámolás macska-egér játékára aktivizálódó Abby-jével. Alakját Zhang egyrészt lokális kulturális kontextusba (a feleséget annakidején pénzért vásárolta meg a módos öreg üzletember) és a férj kegyetlenségének kidomborításával explicit áldozatszerepbe helyezi (az öreg rendszeresen forró fémpiszkával égeti a hátbőrét), másrészt a kínzásból eredő bosszúmotivációval mindvégig a félreértés-spirál aktív résztvevőjévé teszi (az expozícióban pisztolyt vásárol, hogy ő maga ölje meg elnyomó urát, akit fegyverét lóbálva egy ízben el is kerget). A bérgyilkosságra vetemedő, szűkszavú tartományi rendőr figurája a részegesen szétszórt, szószátyár texasi magánnyomozóhoz képest megszállottan, már-már karikatúraszámba menően óvatos és körültekintő – karakterét Zhang nem jellem-, hanem helyzetkomikum révén teszi nevetségessé. Nem látunk továbbá szexuális aktust, a leleplezett, konfliktust generáló „megcsalás” valójában a nő férje okozta sebeinek gyógyításában merül ki (a feleség és „szeretője” között a kínai darabban nem egyenrangú, inkább egyoldalú a kapcsolat), a testiség száműzésével absztrakt színtérre helyezve a paráználkodást, bűn és bűntudat dilemmáját (erre rímel a halott férj kétszer is felbukkanó jelenése). A Zhang-féle dráma a Véresen egyszerűhőz mért, redukáltabb helyszínhasználat, az intimitást felszámoló összezártság és a könnyedén tetten érhető teatralitás miatt intenzíven tud kibontakozni: egyedül az étkező színtere konkrét, az azt körülölelő sivatag már az intimitás elvont, titkokat – esetünkben oszló tetemeket – őrző „játszótereként” van jelen.

A texasi porfészekben bonyolódó monokróm noirból Zhang keze alatt pekingi operába illő, vizuálisan túlburjánzó alkotás lett. Az A Woman, a Gun and a Noodle Shop – Zhangtól egyébként megszokottan – lélegzetelállító kompozíciókkal és színkezeléssel, lendületes kocsizásokkal és vulkánként kitörő érzelmekkel írja felül a Coenék monoton bűndominó-játszmáját. Ízig-vérig amerikai filmből hamisíthatatlan kínai filmet kreálni – mindenképpen üdvözölendő remake-kísérlet, még ha kissé nehézkes is lesz az opus lokális színárnyalatának helyet találni a nemzetközi palettán.