KRITIKA

Férfias játékok – Deadgirl

Sepsi László

2011/11/11

A high conceptet tekintve a Deadgirl sztorija hamisítatlan torture porn alapanyag: két tizenéves srác egy fémasztalhoz láncolt meztelen lányt talál egy elhagyatott kórház alagsorában, akin hamarosan a környék összes white trash huligánja elkezdi kiélni nemi és egyéb vágyait. A sztori első csavarja, hogy a lány élőhalott – néhány rohadó sebtől eltekintve hosszú távon a legdurvább beavatkozás sem tesz kárt benne; a második, hogy az alkotókat annyira sem érdekli a testhorror, mint A szomszéd lány minden szempontból visszafogott adaptációjának stábját. A Deadgirl ezáltal gore-fesztiválokra szánt zombipornóból egyszerre melankolikus és nihlista coming-of-age történetté teljesedik, amelyben mintha Larry Clark aktualizálta volna Jack Ketchum említett regényét, néhány zombival piacképesebbé téve azt.

A Troma stúdió családias fészkéből indult Trent Haaga forgatókönyve a test destrukciója helyett a magatehetetlen nő körül kialakuló hatalmi játszmákra koncentrál: ugyan egy mellékszereplő – pár percre megidézve Lloyd Kaufman és bűntársainak világát – miután leharapták a péniszét, az iskola mosdójában szó szerint kifossa a beleit, ezen felül alig kerül hangsúly a villanásnyi erőszak- és az utalásnál tovább nem merészkedő szexjelenetekre. A címszereplő – szemben a Guinea Pig-sorozattal vagy a torture porn metafilmjeként is olvasható Mártírokkal – csupán katalizátora a cselekménynek, háttértörténet és jellemvonások nélküli absztrakció, szenvedései szinte mellékesen illusztrálják a kanos gimnazisták érzelmi nyomorát, illetve annak következményeit.

A Deadgirl a fantasztikus elemeken túl nem csak abban különbözik A szomszéd lánytól, hogy a társainál morálisan fejlettebb, azonosulásra kijelölt figura jóval hamarabb aktivizálódik – azaz megpróbál valamit tenni a kialakult helyzet ellen –, de az előkép felszín alatti kertvárosi fertője helyett a konfliktus keretét is a Rian Johnson Brickjét idézően szigorú középiskolai hierarchia adja. Ketchum megtörtént eseten alapuló regénye az amerikai ötvenes évek nosztalgikus ábrázolását forgatja ki, jóval kegyetlenebbül, mint arra Stephen King valaha is vállalkozott; a Deadgirl viszont egy osztályharc látlelete, ahol a gimnázium megvetett underdogjai a szexualitáson és az erőszakon keresztül kezdik fölfedezni a társadalmon kívüliségből fakadó hatalmukat.


A nyitányban a két főhős lényegében alászáll a társadalmi kontrollt és az addigi status quo-t nélkülöző limbóba: unott lógás helyett először a kisváros határait hagyják el, majd az alvilági kapuként is felfogható elhagyott kórházban egyre mélyebbre hatolva fedezik fel a leláncolt, nylonnal fedett testet, miközben a fekete kutya képében megjelenő Cerberust is kicselezik. A kórház alagsori szobája már az ösztönök minden törvénytől mentes tere, és egyikük itt is ragad: magánbirodalomként kezeli, mint egy kisgyerek a kert végében épített faházat, ahol ő az egyetlen uralkodó, hatalma a kiszolgáltatott női test birtoklásából fakad, s bár ez egy minden értelemben romlott, roncsolt és beteg test, a figura kifacsart osztálytudatból és frusztrációból fakadó retorikája igazolja az így szerzett előnyöket – „nekünk soha nem jut majd ennél jobb”. Ezen a téren kívül a karakter elveszti minden hatalmát: félresikerült emberrablási kísérlete során egy felsőbb kasztból származó lány veri össze társával együtt.

A főhős kihívása nem az, hogy lesz-e bátorsága megmenteni az áldozatot, hanem hogy meddig lesz képes nem alárendelődni a Deadgirl világát minden területén meghatározó hatalmi logikának. Mostohaapja egy sör mellett a „szemet szemért” elv használatára bíztatja, naiv és plátói szerelmének beteljesülését éppen az akadályozza, hogy alsóbb kasztba tartozik, mint szíve választottja, helyzetét pedig az is nehezíti, hogy egyelőre képtelen elfogadni a test birtoklásán alapuló logikát, habár nyilvánvalóan tisztában van annak működésével. Alkotói generációs románcként reklámozták filmjüket, mintha a Deadgirl az új évezred Love Story-ja lenne, ahol a halálnak azért nincs tétje, mert felülírható, a szerelemnek pedig azért, mert puszta birtokviszony. Tőrőlmetszett coming-of-age történetként hőse akkor lép át a felnőttkorba, mikor a gyerekes szélmalomharc feladásával elfogadja az új játékszabályokat.

YouTube előnézeti kép

Címkék: , ,



Szólj hozzá!

[spoiler title="Nézz bele!" open="0" style="1"] Téma: Trashfilm Jeffrey Sconce: Az akadémia „beszennyezése” Sepsi László: A szörnyeteg jele – Trash, tévé, evolúció „A minőség szubjektív dolog” – Interjú David Latt-tel Alföldi Nóra: Trashformers – A kortárs blockbuster és a szenny Nemes Z. Márió: Kínzás mint képalkotás – A torture porn esztétikái Csiger Ádám: Szemét a Nap mögött – A japán trashfilm útja Parragh Ádám: Dühöngő firka – Körvonalazható trashettanulmányok Állókép Győrffy László: Privát biológia Dömsödi Zsolt: Trash-Pöröly Varió Huber Zoltán: A magányos hős újabb eljövetele Orosz Anna Ida: Vakrajz Lichter Péter – Pálos Máté: Szemorgona [/spoiler]

KRITIKA

KELETI EXPEDÍCIÓ

TRAILERPARK

MONSTER OF THE WEEK

ESSZÉ

ESSZÉ

KRITIKA

ESSZÉ

KRITIKA

ESSZÉ

KRITIKA

ESSZÉ

MONSTER OF THE WEEK

KRITIKA

MONSTER OF THE WEEK

ESSZÉ

ESSZÉ

ESSZÉ

MONSTER OF THE WEEK

KELETI EXPEDÍCIÓ

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu