csaladban marad_649(1)

KRITIKA

Az idő nem hal meg, a horvát kör viszont gömbölyű (Rajko Grlic: Családban marad)

Bátori Anna

2012/02/29

A hazai mozikban a vígjáték-kategóriában forgalmazott Grlic-film kapcsán a kelet-német pornótól kezdve a (férfi)melodráma zsánerén keresztül minden az eszükbe juthat kivéve azt, hogy a vásznon látottakra nevetéssel reagáljunk.

A több tucat fesztiváldíjjal büszkélkedő horvát alkotás nem a vasárnapi ebédet követő laza kikapcsolódás filmje. Ha akadnak is benne jó helyen jó időben elhelyezett gegek, hahotázás helyett sokkalta inkább a megdöbbenés mimikája fagy a néző arcára. A nevetés így nem a humor miatt tör elő az emberből, hanem a sokkra adott válaszreakcióként zengi be a mozit: a cselekmény olyannyira abszurd, hogy a tenyér mögé rejtett kuncogáson kívül más megnyilvánulási forma nem is nagyon merülhet fel.

A Családban marad egy modern Káin és Ábel-történet is lehetne, de a sztori kompozíciója miatt egy idő után nem könnyű eldönteni, hogy melyik testvér a földműves és melyik a juhpásztor. Nikola (Miki Manojlovic) életére kitűnően illik a ’jóból is megárt a sok’ közhelye: az ötvenes éveiben járó férfinak mindene megvan, ami testvére, Branco (Bojan Navojec) életéből hiányzik, szép felesége, még szebb háza, szupergyors kocsija, menő karrierje, szóval mindene, amiről azt gondoljuk, hogy egy sikeres ember ismérve lehet. Branco ezzel szemben épp válófélben van, elhunyt apjuk lakásában él és nem hogy szuperautója, de még szeretője sincsen.

A két testvér ellentéte azért nem ennyire fekete-fehér, és Nikoláról időközben kiderül ez-az, például hogy prosztatarákja lehet, képtelen teherbe ejteni feleségét, és ez mind semmi ahhoz képest, hogy a férfiak legnagyobb mumusával, az impotenciával is szembe kell néznie. A csak látszólag sikeres üzletember filozófus öccse, Branco viszont virgoncabb, mint valaha: a részegség mámorában még arra is képes, hogy teherbe ejtse Anamariját (Daria Lorenci), Nikola feleségét. A történet innentől kezdve csak tovább bonyolódik, és sorban derülnek ki a mocskosabbnál mocskosabb titkok.

Noha a horvát rendező, Rajko Grlic neve hazánkban legfőképpen a történelmi múltban játszódó drámái miatt (Határátkelő, Csak egyszer szeretünk) lehet ismerős, a Családban maradért a legjobb rendező kristályát elnyerő alkotó a film cselekményét az eddigi hagyományokkal ellentétben a kortárs Zágrábba helyezi. Ez nem csak azért meglepő, mert Grlic-től szokatlan váltás, hanem azért is, mert ebben a horvát fővárosban még csak nyoma sincs a múltnak. A déli szomszéd filmtermését és a horvát film harmadik aranykoraként emlegetett filmes hullámot ismerve (How the war on my island started; Marshal Tito’s Spirit; Witnesses) ugyanis jogosak lehetnének az elvárásaink, hogy jegyünkkel ismét a második világháborúban, vagy a délszláv harcok idején játszódó történetre váltottunk ülőhelyet. A Családban marad azonban egy bátor vonással kihúzza a történelmet a stáblistáról és ezzel a mozdulattal előzetes elvárásainkat is megsemmisíti. A meglepetés persze frissen üdítő, sőt, akaratlanul is előcsalogatja a kérdést, hogy talán Grlic filmje lehet az a korszakalkotó mű, amellyel a horvát filmművészet – mintegy történelemmé téve az egykor voltat – végleg lezárja a múlt eseményeinek filmes ábrázolását és vígan búcsút int a távolodó memoároknak?

A változást Karlovy Vary is konstatálta, amikor a már említett rendezői szobor mellett a horvát alkotásnak ítélte a legjobb európai film díját is. Grlic vállalkozása az aranykort követő horvát filmkorpusz irányadó nyitánya lehet, (avagy beginning of a beautiful film-ship, ugye), az a film, amely élesen elhatárolódik az oly kedvelt és sokat adaptált háborús tematikától. A balkáni gyökerek persze fel-felsejlenek a filmben, ami azt jelenti, hogy a Finkelkraut és Zizek között évek óta húzódó – a Balkán szexuális sztereotípiáiról szóló – dühödt párnacsatázást nem a Családban marad fogja lezárni. Sőt. Grlic olyan nyíltan ábrázolja a szexuális együttléteket, hogy a bőr, az izzadságcsepp és a vásznon megjelenő mindenféle emberi nedv szinte ízlelhetővé és tapinthatóvá válik. Ez a fenomenológiai pofon pedig kiüti a néző összes érzékszervét, és a cselekményvezetés irányadó motívumává válva az ember ösztön-létére helyezi a hangsúlyt. Világmegváltó dialógusok helyett ekképp a szexualitás ősi aktusa uralkodik a történet felett, olyannyira, hogy a szereplőket nemi életük, nem pedig  jellemvonásaik alapján ismerjük meg. A szex stigmává válik, amely végleg odatapad a karakterekhez: Marta ily módon alakul át fiatal szeretőt tartó démonná, Nikola a minden lovat megülő Don Juanná, Branco pedig a szex közben is az élet nagy kérdéseit boncolgató lúzerré. Ezek a szerepek persze idővel leolvadnak, s kiadják a maszkok mögött rejtőző igazi arcokat és történeteket.

A lassan felszínre kerülő igazság megismerésének szolgálatában áll a film időbeli szerkesztése is, és valószínűsíthető, hogy az egymásból kibomló epizódok bravúros szerkesztésének pontos filmre vitele miatt csusszanhatott be a legjobb rendezői díj Grlic mellékzsebébe. A sztori ugyanis öt részre szakad, és a szereplők nézőpontjából követi az eseményeket. Ezek a fordulatok a film során aztán néhol összeérnek, hogy megint párhuzamos szálakká válva építsék tovább a cselekményt. A szimultán szerkesztésmódból ekképpen lesz az összecsúszó vonalvezetés kiváló példája, ahol a film végén minden párhuzamos egybefut. Grlic tehát jól érti a meseszövés csínját-bínját, amit az sem bizonyít jobban, hogy a film egyedi, csavart szerkesztésmódjától függetlenül is összeáll a megtekeredett történet.

A Családban marad fifikás és bonyolult románcokat idéz. Nikolának feleségén, Anamariján kívül van még egy családja, de ez nem jelenti azt, hogy elzárkózna egy-egy pár perces, lopott numerától. Az eredetileg szerelmi háromszögként induló sztori így végül olyan matematikai formát ölt, amit a reáltárgyakban jelentős sikereket felmutató diákok is csak nehezen tudnának lerajzolni. A klasszikus két nő egy férfi, egy férfi két nő felállás az expozíciót követően olyannyira szerteágazik, hogy a főszereplő szexuális élete a cselekmény lassan folydogáló csermelyeihez képest folyóként duzzad a szüzsében.

Apja halála és a prosztata-rendellenesség miatt joggal várhatnánk Nikolától, hogy kicsit visszavesz a gyeplőből, s nem kettyint meg minden járókelőt, így azonban hiányozna a filmből az a balkáni optimizmus, ami a délvidéki imidzset már oly régóta jellemzi. A kezdeti rák-dilemma és dráma után ugyanis nem csak a film stílusa vált át pörgősebb formába, hanem Nikola élete is egyre több hasonlóságot kezd el mutatni egy-egy Kusturica-szereplő mindennapjával: van dínom-dánom, szex, még több szex, és egy extra laza – a pácból mindenkit kihúzó – arany ékszerekkel és menő karórákkal felszerelt dzsigoló. Bár Nikola nem a hűség szobra; keresztapa-imidzsének köszönhetően olyannyira belopja magát a szívünkbe, hogy megcsalások ide, vagy oda: képtelenek vagyunk rá haragudni. A szimpátia adódhat abból, hogy a néző akaratlanul is azonosul a Nikola karakterét játszó színész (Miki Manojlovic) előző szerepeivel és karakterével, (Underground, Macska-jaj), de ennél sokkalta relevánsabb lehet Grlic azon alkotói döntése, hogy filmjével egyáltalán nem kíván a horvát társadalom morális szócsöve lenni. Ennek köszönhetően a film nem ítélkezik, és a befogadó sincs arra kényszerítve, hogy eldöntse; mi/ki a jó és a rossz a történetben. Branco ugyanis cseppet sem erkölcsösebb bátyjánál, és vígan kergetné ő is a szoknyákat, ha a női nem lelakatolt kapuja feltárulna neki. Ennek híján azonban kénytelen beérni azokkal a csontokkal, amiket bátyja hagyott hátra neki a tányéron.

A szereplők életfonalainak összegabalyodásával végleg felcserélődnek a szerepek, és már abban sem lehetünk biztosak, hogy a film elején eltemetett nagyapa valóban a testvérpár édesapja volt-e. A szüzsében hagyott – elvarratlan – szálakkal kapcsolatos kételyekre nem érkezik válasz, de így is van rendjén. Végtére is minden a családban marad, nem? Finkelkrautnak és Zizeknek meg főjön csak a feje.

A Családban marad különleges alkotás: egyrészt új korszakot nyithat a horvát filmtörténetben, másrészt a dráma és a vígjáték keverékéből egy olyan groteszk vegyületet hoz létre, amely illeszthető be egyetlen műfaji kategóriába sem. Grlic alkotására leginkább a jól bevált – és a balkáni filmekre előszeretettel alkalmazott – abszurd jelző illene, ám vigyázat: a film még véletlenül sem keverendő össze a hetvenes évek csömörfilm-darabjaival. Grlic ugyanis egy nagyon precíz, esztétizált formában tálalja a testeket, és a festészet végig jelen lévő, intermediális szálával csak tovább hangsúlyozza azok szépségét. Ennek ellenére mégis a film időszerkesztése az, ami maradandó nyomot hagy a nézőben. A modern Zágráb tereiben játszódó történet ugyanis leginkább evidenciákban beszél, és csak az epizódok széttörésével tudja kiemelni a balkáni filmekben megszokott generációs összetartástematikát és az idő önmagába fordulását.

YouTube előnézeti kép

Címke: , ,

Nézz bele!
Gonosz halott

KRITIKA

Tajtékos napok

ESSZÉ

mester_marci_kritika

KRITIKA

holy-motors-image

KRITIKA

Film-Pablo-Larrain_03web

KINO LATINO

1134604 - Zero Dark Thirty

ESSZÉ

Film Review Bellflower

ESSZÉ

szivárványharcosailead

KELETI EXPEDÍCIÓ

amour-981784l

KRITIKA

lawless-2012-img03 (1)

KRITIKA, Prizma ajánlja

dictator1

KRITIKA

shamelead

KRITIKA

cannesaurora718

KRITIKA

tinker

KRITIKA

MM10lead

KRITIKA

TheMillandtheCross(2011)

KRITIKA

deadg

KRITIKA

1312795317_hesherlead

KRITIKA

drivelead2

KRITIKA

biutiful-still

KINO LATINO

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu