dictator1

KRITIKA

A diktátor meztelen (Sacha Baron Cohen: A diktátor)

Csiger Ádám

2012/05/19

A Da Ali G Show alkalmával kipróbált karaktereire (Ali G, Borat, Brüno) épített egész estés filmjei után Sacha Baron Cohen végre vadonatúj, eredeti mozival jelentkezik, egyúttal következetesen építve tovább szerzői életművét. A Szaddám Huszein és Moammer Kadhafi inspirálta, Kim Dzsong Il emlékének ajánlott A diktátor sokban hasonlít három egyemberes show-jára, de minőségileg előrelépés, Baron Cohen-t immár nem túlzás egy mondatban emlegetni Charlie Chaplinnel és Woody Allennel.

A diktátor a protagonista karakter újonc volta miatt hátránnyal indult Baron Cohen korábbi három filmjéhez képest, de a komikus-színész ezt is előnnyé változtatta: már korábban kipróbált (“karakterben” adott interjúk, Brüno afférja Eminemmel), de ilyen hatékonyan még nem alkalmazott, botrányos performanszaival egyszerre ásta be Aladeen tábornok karakterét a köztudatba és generált hozzá hype-ot, egyúttal két áldokumentumfilmjéhez, a Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerikához és a Brüno-hoz hasonlóan összemosva valóságot, film-fikciót és komédiát, ezzel a reality korszellemet is meglovagolva. A Super Bowl-os akcióját követően Aladeennek öltözve szeretett volna megjelenni az Oscar-gálán, miután a kezdeményezést letiltották, “The Academy of Motion Picture Arts and Zionists” szóviccel referált az Akadémiára (“Mozgókép- és Cionista Akadémia”, a valódi titulus The Academy of Motion Picture Arts and Sciences). Az Akadémia jól sejtette, hogy reklám-performansz következik: Baron Cohen azért is diktátorként jelent meg, “Halál a Nyugatra!” felkiáltással köszönt be, majd a gyanútlan Ryan Seacrestre “véletlenül” ráborította néhai teniszpartnere, Kim Dzsong Il hamvait egy urnából. E sorok írásakor Cannes-t terrorizálja Aladeenként, ahol eddig sikertelenül próbált megülni egy tevét, valamint Clooney és Steve-O exével, Elisabetta Canalissal enyelgett egy jachton, majd miután ráunt, hullazsákban a tengerbe dobta.

A diktátor is eljátszik a Zelig és A turné által meghonosított mockumentary, azaz áldoku-vígjáték formátummal, de csak a nyitójelenet erejéig, noha a továbbiakban is látunk önmagukat játszó celeb színészeket-színésznőket (Megan Fox és Edward Norton mint dubajozók). Ami az itt csak premisszaként használt, vígjátékkal ötvözött áldokumentarizmust illeti, A diktátor kétszeres szerzői film: a rendező a Borat és a Brüno után ismét a vígjáték-specialista Larry Charles (Seinfeld), akinek a Baron Cohen munkásságát is megidéző Religulous című filmje a dokumentumfilm és vígjáték műfajok keverésének abszolút netovábbja. Humora inkorrektebb nem is lehetne, e filmben minden vallás gyakorlói megkapják a magukét, keresztényektől hászid zsidókon át Tom Cruise-ig, miközben a komikus Bill Maher tudományosan releváns témákon filozofál. A diktátor ugyan valóságot (Bin Ladentől az USA-ig) ábrázol, pontosabban parodizál, humorát nem csak ebből, hanem jobbára a vígjáték műfaj gazdag eszköztárából meríti, ennyiben visszatérés az Ali G Indahouse debütfilmjéhez.

Egy fikciós észak-afrikai állam, Wadiya hírhedt diktátora nagy nemzetközi érdeklődéssel kísért ENSZ-konferenciára érkezik az USA-ba, hogy megvédje diktatúráját a korrupt cionista nyugati támadásoktól és biztosítson róla mindenkit, hogy atomfegyvereit csak békés célokra fogja használni. Néhány elnyomott honfitársa bátyja (Ben Kingsley) vezetésével összeesküszik ellene, helyére egy gyengeelméjű és analfabéta testőr-dublőrét állítják, hogy hazájukat szabad demokráciává változtatva meggazdagodjanak. Aladeen azonban életben marad (mit neki az amerikaiak puhány kínzóeszközei), de diktátorszakállától megfosztva senki nem ismer rá, így hiába bizonygatja, hogy ő a nagy diktátor. Egy politikai menekülteket felkaroló bio-boltot vezető ultraliberális aktivista (Anna Faris újra komikus szerepben) befogadja hősünket, aki felveszi a kapcsolatot néhány kivégzettnek hitt elvtársával, majd “életét kockáztatja, hogy a demokrácia sose fertőzhesse meg országát, melyet oly szeretve nyomott el”.


Nem csak karikatúra-humorról van tehát szó, A diktátort elsősorban az működteti, hogy hőse tudatlan az új világot illetően, amibe csöppen, ezt továbbá thrilleres “tévedés áldozata” és egy romkom-szál (Aladeen és tökéletes ellentéte, a balos aktivistalány közt), valamint társadalomkritika egészíti ki. A diktátor Baron Cohen eddigi filmjei közül a Borathoz áll a legközelebb, annak folytatása is lehetne, mindkét film kulturális különbségekre épít, egyúttal a modern amerikai értékrendet állítja szembe az (ahogy John C. Reilly soviniszta karaktere fogalmazna) “arabnak minősülő” régi értékekkel.[1] Nem csoda, hogy ezen a vonalon ment tovább, hisz a Borat okozta a legnagyobb felháborodást, különösen az arab országokban (nemrég tévedésből Borat csúnyán átköltött kazah himnuszát játszották le egy éremátadáskor), inkorrekt humorban az Ali G Indahouse és a Brüno nyomába sem érhetnek lejárt témáikkal. E “régi vs. új” frontvonal korlátlan lehetőségeket biztosít offenzív, fekete humorral való terrorizmusra, és minél (tabu)sértőbb, gonoszabb a vicc, annál jobb nekünk, hisz legszebb öröm a káröröm, a nevetés pedig biztonságosan vezeti le a máskülönben elfojtott destruktív impulzusokat, emellett kiváló eszköze a művészi  önkifejezésnek.

Ami a politikát illeti, vígjáték bizonyult már hatékonynak diktatúrák ellen, nem is kell messzire mennünk, elég A tanúra gondolni. A diktátor e tekintetben olyan elődök nyomába lép, mint a Kacsaleves a Marx-testvérektől (Groucho diktátort alakít, Mussolini magára vette, a filmet betiltatta), a Hitler sith nagymestereként is jellemezhető Henry Fordot kritizáló Modern idők és A diktátor (utóbbi Baron Cohen filmjének első számú őse) Charlie Chaplintől vagy Woody Allen Banánköztársasága. A South Park muszlimok által halálosan megfenyegetett, rettenthetetlen alkotói, Trey Parker és Matt Stone Kim Dzsong Il-t parodizálták az Amerika kommandó: Világrendőrség c. remek bábfilmjükben, a legviccesebb Bin Laden-paródiát a Family Guynak köszönhetjük, de a diktátor-imperszonáció koronázatlan királya a Szaddám Huszeinre megszólalásig hasonlító Jerry Haleva (Nagy durranás, Nagy durranás 2. – A második pukk, Maffia!, A nagy Lebowski), akinek összes szerepe erre a hasonlóságra épül (ami önmagában is geg, mivel Haleva hivatása szerint Izrael-párti, zsidó származású aktivista). Ebben is van rendszer: humor nincs intelligencia nélkül, a humor tárgya így szükségszerűen az ostobaság, a tudatlanság, a barbarizmus.

Ami az egy forgatókönyves oldalra eső poénokat illeti, A diktátor Baron Cohen eddigi legambiciózusabb  filmje, nem csak mennyiségben, de minőségben is. A szokottnál kevesebb az alpári-altesti humor, e film inkább értelmiségi közönségnek készült, a poénok nagyja nem is érthető némi tájékozottság és érzékenység nélkül, továbbá egy SBC-karakter sem volt még ilyen részletesen, fantáziadúsan kidolgozva (lásd a film honlapját) és átéléssel előadva. Mivel kiapadhatatlan nyersanyagforrásra talált, Baron Cohen humordiktátori rémuralmának messze még a vége.

YouTube előnézeti kép
Footnotes    (↵ returns to text)
  1. Az amerikai filmművészetben a posztkoloniális filmelmélet szempontjából érdekes rosszindulatú ábrázolásmód a mainstream presztízsfilmekre is jellemző (napjainkra egyre kevésbé), elég például a börtönfilmként zseniális, de mondanivalóját illetően gondolkodást nem igénylő Éjféli expresszre gondolni, amiből kiderül, hogy a törökök mind olyanok, mint Torrente a köbön, még a török ételek is rosszak (a filmet a rossznyelvek szerint örmények készíttették, akik így próbáltak felszólalni a törökök ellen például az örmény holokauszt miatt). A tanulság: ne politizálj, humorizálj!

Címke: , , ,

Nézz bele!
Téma: Trashfilm Jeffrey Sconce: Az akadémia „beszennyezése” Sepsi László: A szörnyeteg jele – Trash, tévé, evolúció „A minőség szubjektív dolog” – Interjú David Latt-tel Alföldi Nóra: Trashformers – A kortárs blockbuster és a szenny Nemes Z. Márió: Kínzás mint képalkotás – A torture porn esztétikái Csiger Ádám: Szemét a Nap mögött – A japán trashfilm útja Parragh Ádám: Dühöngő firka – Körvonalazható trashettanulmányok Állókép Győrffy László: Privát biológia Dömsödi Zsolt: Trash-Pöröly Varió Huber Zoltán: A magányos hős újabb eljövetele Orosz Anna Ida: Vakrajz Lichter Péter – Pálos Máté: Szemorgona
girl_dragon_tattoolead

KRITIKA

mi4p

KRITIKA

nolanlead

EXKLUZÍV, INTERJÚ, magazin

franklead

KRITIKA

hercules-dwayne-johnson-picture

KRITIKA

zero4

KRITIKA

pap-gyermekei01-r

KRITIKA

majmoklead

KRITIKA

enemy01

INTERJÚ

roverlead

INTERJÚ

Feuchtgebiete

KRITIKA

Képernyőfotó 2014-03-25 - 15.45.43

KRITIKA

savingmrbanks2

KRITIKA

wallstreetlead2

KRITIKA

hungergames2lead

KRITIKA

thor2lead

KRITIKA

enderlead

KRITIKA

phillipslead

KRITIKA

farkaslead3

KRITIKA

Gonosz halott

KRITIKA

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu