mi4p

KRITIKA

Back in Business – Mission: Impossible: Fantom protokoll

Farkas Gábor

2011/12/16

A Tom Cruise brand első embere (név szerint Tom Cruise) öt évnyi családapaság, hittérítés és néhány bulvárfiaskó okozta kényszerpihenő után visszatért a zászlóshajójaként cirkáló Mission: Impossible franchise-hoz, hogy egy újabb blockbustert hozzon tető alá. A legújabb epizód, a Mission: Impossible – Fantom protokoll rendezői székébe ezúttal az élőszereplős filmekben járatlan, animációs nagyágyút, Brad Birdöt ültette. Azonban egyáltalán nem kétséges ki az úr a háznál: itt a sztár-karakter a szerző, a rendező mindössze statiszta.

A jelenkori mindent dokumentáló-megosztó mediális viszonyok között a hollywoodi nagyágyúk folyamatos médiajelenléttel bírnak: e sztárrendszer egyik ékköve Tom Cruise. A folyamatos, de különböző típusú médiajelenlét azt eredményezi, hogy a színész-producer média(bulvár)-személyisége már nehezen elválasztható attól a karaktertől, aki a filmvásznon játszik. A sikeres személyes brandek pedig legtöbbször ebbe a homályzónába pozícionálják magukat, ezt a kettős szerepjátszást lovagolják meg hatékonyan, növelve ezzel az illúziót és fokozva a nézői azonosulást. Hiszen az össz-médiában rajzolt kép alapján Tom Cruise-nak lenni minden hétköznap Mission: Impossible.

Az vitathatatlan, hogy a Mission: Impossible-széria epizódjainak rendezői megtarthatják stílusjegyeiket. A Brian De Palma rendezte első rész régivágású kémthriller-elemek dekonstruciójára épül, a másodikban John Woo vadromantikus “bullet-balletje” válik emlékezetessé, a harmadikban pedig J.J. Abrams ellipsziseken és flashforwardokon alapuló dramaturgiája áll a középpontban. A legfrissebb epizódban a rajzfilmes könnyedséggel kivitelezett, cinkos humorral megspékelt hajmeresztő akciójelenetek utalnak a Hihetetlen család és a L’ecsó Oscar-díjas rendezőjére. Minden egyes epizódban természetesen a franchise állandó motívumai dominálnak: Ethan Hunt (Tom Cruise) IMF csapatával a világ megmentéséért küzd. Ezt lehetetlen heist-küldetés, összeesküvés, árulás, önmegsemmisítő üzenet, élethű maszkok, robbanás által létrehozott nyomás-különbség, technológiai arzenál, és természetesen autó- és motorimádat, falmászás, akrobatika, tornamutatványok, sok-sok hajsza és futás, illetve a kikacsintó félmosoly teszi a James Bond-filmek ízig-vérig patrióta amerikai konkurenciájává. A mondatvégi vonások egyértelműen Cruise állandó motívumai közé is tartoznak:  legyen szó akár a Különvélemény üldözési jeleneteiről, a Mint a villám autóversenyző-tematikájáról, a Top Gun sebességfétiséről, a bárpult mögött kifejlesztett trade-mark vigyorról a Koktélban; mind az M:I-szériában egyesülnek. Cruise szerzői törekvéseit talán jól példázza, hogy még Sidney Pollack A cég-jének ügyvéd hősétől is láthatunk pár kézenátfordulást és szaltót , a történet szempontjából teljesen irreleváns jelenetben.

Ráadásul a széria minden egyes epizódja a Cruise-image magánéleti állapotát is tükrözi.  A ’96-os Mission: Impossible a szépfiú-bőrből kilépni igyekvő szupersztár filmje. A második rész Cruise adrenalinhuszárságának és asszonykeresési törekvéseinek tükörképe, míg a harmadik epizód a kaszkadőr nélkül tevékenykedő akciósztár megzabolázásának és családalapításának akciófilmes leképezése. Majd a negyedik részben az IMF ügynök családi élet és börtön évek után tér vissza a terepre. Az életpályával való analógiát ezúttal sem fenyegeti az árnyaltság veszélye.


Már a plakát tipográfiai megoldásai is világosan ezt jelzik: nem gyakran fordul elő –  kivétel például a Stallone nevével összeforrt Rambo vagy a Bruce Willis nélkül értelmezhetetlen Die Hard-széria –  hogy a sztár neve vizuálisan ennyire elválasztatlanul jelenjen meg a cím mellett. Mintha maga a színész lenne a film alkotóeleme, nem pedig az általa létrehozott karakter, így az egész szériát értelmezhetjük a Tom Cruise-karakter világmegmentő megalomániájának és adrenalinfüggőségének reprezentációjaként. Nem véletlenül hangzik el minden epizód esetében az image-építő tételmondat, az aktuális rendező szájából: ehhez a jelenethez nem használt kaszkadőrt! Cruise és brandjének csapata minden alkalommal posztra igazol rendezőt, és ezt nem csak a sztár produceri szerepköre garantálja.

A Fantom Protokollt Bird és Cruise stílusjegyeinek közös halmaza emeli ki az ügynökfilmek sorából, sőt, ebből a szempontból a sorozat korábbi epizódjai közül is. Míg műfajának többi kortárs tagja alapvetően egy komolyodó és realista irányt vett (James Bond-reboot, Jason Bourne-sorozat), addig a M:I-széria a klasszikus kémfilmeket idéző feszült és csavaros narratíváját messze maga mögött hagyva már, egy kütyüparkkal támogatott, egydimenziós szereplőkkel felálló, önreflektív poénokkal dúsított akciókavalkáddá egyszerűsödött. A negyedik epizód alapján biztosan állítható, hogy ez a legkevésbé sem áll rosszul a franchisenak. A kelet-középeurópai szökés-nyitány és a moszkvai kelepce után Hunt és útközben verbuvált egysége (a jó nő Pamela Patton, a titokzatos Jeremy Renner és a tech-virtuóz Simon Pegg) egyedül marad a frontvonalon. Nincs támogatás, nincs biztos pont. A maréknyi ügynöknek saját magát kell tisztáznia a vádak alól, melyek szerint az ő tevékenységüknek köszönhetően egy újabb hidegháború, és nukleáris holokauszt fenyeget. A cél ártalmatlanná tenni egy svéd atomtudós (Michael Nyqvist) globális pusztításra vonatkozó terveit.


A sztori egyszerű, a tempó viszont feszített, és a dubaji jelenetekben csúcsosodik ki, melyek egyszerre állják meg a helyüket thriller- és akciószekvenciaként egyaránt. A világ legmagasabb épületén végrehajtott kaszkadőrmutatvány az iparialpinista nézőkben is átmeneti tériszonyt okoz. Az azt követő – gyémánt- és atomrakéták indítókódjának megszerzésére irányuló – párhuzamos tárgyalások már önmagukban is erős atmoszférát teremtenek, de az ezt záró üldözést a tomboló homokvihar egy felsőbb szintre emeli. A mindent ellepő homok szűkíti a teret, ez adja a jelenet intenzitását, pont ellentétesen a felhőkarcoló megmászását bemutató szekvenciával, ahol a végtelennek tűnő terület borzongat. A látótér minimálisra redukálása absztrahálja a jó ritmusú hajszát, a Cruise által használt GPS alapú követőrendszer egy beláthatatlan fizikai térben igyekszik eligazítani őt, nyíltan reflektálva a korszellemre: okostelefonunk nélkül mindannyian vakok vagyunk.

Az M:I4 legnagyobb hibája aránytalansága. A Mumbaiban játszódó végső összecsapás fényévekkel marad el kreativitásban, látványban és feszültségben egyaránt az azt előkészítő dubaji jelenetektől. A Mission: Impossible – Fantom protokoll teljesíti az elvárásokat, és mindenképpen színesíti a zsáner palettáját. Egy pillanatra sem veszíti el a fókuszt valódi céljáról: Tom Cruise adrenalinfröccsel igyekszik vissza Hollywood elitjébe. Ehhez pedig, úgy tűnik, a vegytiszta blockbustereken vezet az út.

YouTube előnézeti kép

Címkék: , , ,

Nézz bele!
Téma: Trashfilm Jeffrey Sconce: Az akadémia „beszennyezése” Sepsi László: A szörnyeteg jele – Trash, tévé, evolúció „A minőség szubjektív dolog” – Interjú David Latt-tel Alföldi Nóra: Trashformers – A kortárs blockbuster és a szenny Nemes Z. Márió: Kínzás mint képalkotás – A torture porn esztétikái Csiger Ádám: Szemét a Nap mögött – A japán trashfilm útja Parragh Ádám: Dühöngő firka – Körvonalazható trashettanulmányok Állókép Győrffy László: Privát biológia Dömsödi Zsolt: Trash-Pöröly Varió Huber Zoltán: A magányos hős újabb eljövetele Orosz Anna Ida: Vakrajz Lichter Péter – Pálos Máté: Szemorgona
JACK REACHER

KRITIKA

007skyfalllead

KRITIKA

dictator1

KRITIKA

hannakritikalead

KRITIKA

mechaniclead

KRITIKA

Sucker Punch

KRITIKA

hercules-dwayne-johnson-picture

KRITIKA

berandal03

KRITIKA

zero4

KRITIKA

pap-gyermekei01-r

KRITIKA

majmoklead

KRITIKA

enemy01

INTERJÚ

Feuchtgebiete

KRITIKA

Képernyőfotó 2014-03-25 - 15.45.43

KRITIKA

savingmrbanks2

KRITIKA

robocop1

KRITIKA

wallstreetlead2

KRITIKA

hungergames2lead

KRITIKA

thor2lead

KRITIKA

enderlead

KRITIKA

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu