lawless-2012-img03 (1)

KRITIKA, Prizma ajánlja

Családban marad (John Hillcoat: Fékezhetetlen)

Jankovics Márton

2012/09/18

-Mi az, hogy mizantróp, Arthur?
-Mikor az egyik gazember gyűlöli az összes többi kibaszott gazembert.
-Akkor mi mizantrópok vagyunk?
-Szavamra, dehogy! Mi család vagyunk.Az ajánlat

Az ausztrál származású John Hillcoat szokatlan következetességgel építi játékfilmes életművét, melynek egységes voltát sem a viszonylagos műfaji változatosság (modernista börtönfilm, költői bozótwestern, posztapokaliptikus thriller és kosztümös gengszterfilm virít egymás mellett a palettán), sem az a tény nem képes megbontani, hogy az utóbbi időben rendre irodalmi alapanyaghoz nyúlt. A mélyben húzódó közös tematika hamar átüt az ilyen felszíni különbségeken – kedvenc motívumai ugyanazzal a rendíthetetlen komótossággal szelik át életművét, amellyel a vérben pácolt, tragikus végkifejlet közeledik a Hillcoat-filmek marcona főszereplői felé.

Érdeklődésének gravitációs középpontját az emberi civilizáció és barbarizálódás különös összefüggései alkotják, és az ezek metszéspontjában álló kisközösségek túlélési esélyei. A társadalmi rend és az állati ösztönök kitöréséből elszabaduló káosz egymásnak feszülő és egymásba átcsapó hullámait igyekszik megérteni – de legalábbis ellentmondásaival együtt felmutatni – kíméletlen példázataiban. Első nagyjátékfilmje, végletes naturalizmusa ellenére is elvont, majdnem cselekménymentes tézisdarabja ennek az érdeklődésnek: az 1988-as The Ghosts… of the Civil Dead helyszínéül szolgáló szuperbiztos fegyház tulajdonképpen a fent említett társadalmi kérdések kísérleti laboratóriumaként szolgál (Hillcoat évekig tanulmányozta a szigorított börtönök működését a film forgatása előtt). A debütfilm az agresszióból születő fegyelmezés és a fegyelmezésből születő agresszió ördögi körének aprólékos bemutatásával tárja föl azt a perverz szimbiózist, mely a fegyelmező hatalom és az emberekben félelmet és ezzel rend iránti vágyat ébresztő bestiális bűncselekmények között áll fent. Itt még nincs, nem is lehet szó semmiféle emberi közösségről, épp annak teljes ellehetetlenülését ábrázolja a film. A szereplőket nem pusztán kőből, hanem rettegésből épült falak is elválasztják egymástól. Ezeket a falakat csak a féktelen erőszakkitörések össznépi eufóriája képes áttörni időszakos jelleggel, melyet azonban a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetünk a konstruktív közösségépítés alkotóelemének.

YouTube előnézeti kép

A későbbiekben Hillcoat egy lépésnyire elmozdul ettől az absztrakt végponttól, és a legalapvetőbb emberi közösséget, a család intézményét dobja be az állati ösztönök és társadalmi szabályok küzdőterére. Ahogy a geometrikus, steril belsőterek mocskos és rusztikus tájakká oldódnak, úgy váltja fel az elvont, tablószerű megközelítést is a jóval fókuszáltabb, balladisztikus elbeszélés a későbbi filmekben. Ám csak a kérdésfelvetés módja és intenzitása változott, maguk a kérdések nem. A család, mint a társadalom atomi közössége ugyanis épp az ösztönvilág és a konvenciók metszéspontján található különös képződmény: törzsi-vérségi közösség, gazdasági intézmény, és erkölcsi-érzelmi elköteleződés paradox egyvelege. Mint ilyen, látens módon magában rejti mindazokat a civilizációs konfliktusokat, melyeket az eddigiekben tárgyaltunk. Ezek az ellentmondásos vetületek sorra előkerülnek az életmű utóbbi másfél évtizedében készült filmekben. Ettől fogva Hillcoat a családot helyezi különböző múltbeli (Az ajánlat, Fékezhetetlen), kortárs (To Have & To Hold) vagy épp jövőbeli (Az út) világok közösségbomlasztó kihívásai elé. Egyfajta naturalista és lírai brutalitás jellemzi ezeket az alkotásokat, mely éppúgy tetten érhető a nagyon is plasztikus vidékek költői átlényegítésében, mint a kíméletlen erőszaktörténetek végzetszerű, mitológiai/vallási áthallásokkal terhelt kifutásában. Ezen hangvétel kialakításában nyilván nem elhanyagolható a gyakori társalkotó, Nick Cave szerepe, aki írói és zeneszerzői minőségben egyaránt közreműködik a filmekben (mind prózája, mind zenei életműve nagy átfedést mutat a Hillcoat-filmek hangvételével – eddigi legsikeresebb albuma például a Murder Ballads, mely korongon több tucatnyi véres leszámolás történetét meséli el hallgatóinak).
YouTube előnézeti kép

A felmenői történetét regénybe foglaló Matt Bondurant könyvéből adaptált Fékezhetetlen épp olyan zökkenőmentesen felfűzhető az életmű tematikus vezérfonalára, ahogy a Cormac McCarthy disztópiájából készült Az út is az volt. Ezúttal is a család áll a cselekmény gyújtópontjában, a maga külső és belső konfliktusaival. Az amerikai szesztilalom idején járunk az Isten háta mögötti virginai hegyvidéken, ahol egy pillanatra sem álltak le a szeszfőzdék az illegalitás 13 éve alatt. Nem a hírhedt érát feldolgozó gengszterfilmek fősodrának nagyvárosi kulisszáit koptatjuk tehát – városi gengsztert itt csak mutatóba kapunk a Gary Oldman által parádésan megformált Floyd Banner figurája révén. Hillcoat ismét inkább az általa kedvelt civilizációs perifériára kalauzol minket, ahova már az eleve ostoba tilalmi rendelet is csak önmaga kegyetlen paródiájaként szivárog le. A megye “megtisztítására” kiküldött piperkőc ügynök ugyanis nem az alkoholárusítás beszüntetését, hanem a virágzó üzletág megsarcolását tűzi ki céljául. A halhatatlanság hírében álló Bondurant-fivérek azonban nem hódolnak be a “törvénynek”, hiszen pontosan tudják, hogy az emberek félelme fölötti hatalom, nem pedig néhány pénzköteg a tét (Bonduranték lokális legendájában ugyanaz a babonás tisztelet köszön vissza, mint ami az elpusztíthatatlan vérfarkasnak tartott Arthur Burnst övezi Az ajánlatban).

A két fél között beinduló őrült hatalmi versengés mértékegysége persze nem lehet más, mint a brutalitásra való hajlandóság, amely téren egyiküket sem kell félteni. A szükségszerű elállatiasodástól egyedül a családi kötelékek óvják Bondurantékat. A fivérek és a pszichotikus ügynök között nem is az erőteljes kontraszttal megrajzolt “népi-urbánus” vagy “helyi-idegen”, és még csak nem is az eredendő “jó-rossz” ellentét képezi a fő különbséget, hanem a kiszolgáltatottságot és erőt egyaránt jelentő testvéri kapcsolatok megtartó dinamikájának megléte az egyik oldalon, és totális hiánya a másikon. A film sodró lendülettel ábrázolja a külső csatározással párhuzamosan zajló családon belüli versengést is, melynek során a legkisebb fiú igyekszik kivívni morózus bátyjai tiszteletét.

A tematika és a visszatérő motívumok tehát megvannak, azonban a Hillcoat-ra jellemző lírai brutalitás csak nyomokban bukkan fel a filmben. Félreértés ne essék: ez korántsem azt jelenti, hogy szűkölködnünk kéne a naturalista erőszak-ábrázolásban. Csodálatosan komponált és torokszorítóan kíméletlen erőszakjelenetekkel hatványozza a fent említett versengés érzelmi töltetét a rendező. Azonban a konfliktusban rejlő tragikumot nem beteljesítő, inkább feloldó epilógus, a cselekményvezetés egy-két konvencionális fordulata, és a Hillcoat-tól eddig nagyrészt idegen humor jelentősen tompítja ezek élét (hogy több kritikusi állítással szemben nem volt teljesen idegen tőle, azt a cikk mottója is kiválóan példázza). Ez utóbbi tendencia nem pusztán az antagonista karikatúra-szerű elrajzoltságán, vagy a felnőtté válás előtt álló Jack kamaszos csetlés-botlásain ütközik ki, hanem a halhatatlanság-mítosz viccekkel való lebontásán is – mely vicceken minden fanyarságuk ellenére is érződnek a gondosan lekapirgált cukormáz alig észrevehető nyomai. A táj átlényegítése is csak egy-két hangulatfestő vágóképen köszön vissza, sokkal kisebb szerepet vállalva a film jelentéstartományának kialakításában, mint a korábbi alkotásokban.

Mindezekből következően a Fékezhetetlen – a nyílt erőszak-ábrázolás puszta mennyisége tekintetében – Hillcoat eddigi legbrutálisabb, ugyanakkor legkönnyedebb filmje. Megvannak benne a fajsúlyos karakterek, a hozzájuk elengedhetetlen fajsúlyos alakításokkal egyetemben (itt leginkább Tom Hardyt és Jason Clarke-ot, vagy az eredményesen ripacskodó Guy Pearce-t és Gary Oldmant érdemes kiemelni, de még az imidzsváltásán dolgozó Shia LeBeouf sem hoz szégyent a társaságra). Nem hiányoznak a civilizáció és barbár ösztönök peremvidékén zajló drámai konfliktusok sem, ám kevés fedezhető fel abból a baljós előérzeteinket komótosan beteljesítő tragikumból és példázatszerűségből, amely a korábbi filmek alaphangját adta. Ez az apró hangnemváltás magyarázható belső és külső okokkal, vagyis a kamasz, még nem kiégett narrátor kiemelt szemszögével, és a szélesebb közönség felé való nyitás szándékával. A Fékezhetetlen sodró lendületére és drámai erejére persze nem lehet egy rossz szavunk sem – pusztán Az ajánlat tökéletesre csiszolt dramaturgiáját nem szabad elvárnunk tőle. Egyébiránt az utóbbi évek egyik legütősebb gengszterfilmje érkezett meg a hazai mozikba.

YouTube előnézeti kép

Címke: , , ,

drivelead2

KRITIKA

kigyoloead0

KINO LATINO

267072_galeria_dom_hemingway__5_

KRITIKA

Tajtékos napok

ESSZÉ

mester_marci_kritika

KRITIKA

holy-motors-image

KRITIKA

Film-Pablo-Larrain_03web

KINO LATINO

1134604 - Zero Dark Thirty

ESSZÉ

Film Review Bellflower

ESSZÉ

szivárványharcosailead

KELETI EXPEDÍCIÓ

amour-981784l

KRITIKA

lawless

DIA/FILM

csaladban marad_649(1)

KRITIKA

cannesaurora718

KRITIKA

tinker

KRITIKA

MM10lead

KRITIKA

TheMillandtheCross(2011)

KRITIKA

1312795317_hesherlead

KRITIKA

animal_kingdomlead

ESSZÉ, KRITIKA

pusherremake01

KRITIKA