A websorozatokat az utóbbi pár évben egyaránt kikiáltották radikálisan új, az internet adta lehetőségeket kihasználó szórakoztatási formának, és a reklám altípusának is. Az online mozgóképes tartalomszolgáltatás nem rendelkezik bejáratott modellel arra, hogy a profitból és a szerzői jogokból részesüljenek az alkotók, a nagyobb darabok gyakran beépülnek a hagyományos forgalmazási struktúrába és DVD-formátumban, játékfilmmé összefűzve, vagy a részek hosszát átalakítva tévécsatornák műsorfolyamában kerülnek „értékesítésre”. Ugyanakkor éppen ebből a tulajdonságukból adódóan szolgáltatnak terepet azoknak a lelkes, félamatőr filmkészítőknek, akik olcsón, tehát viszonylag kevés kockázattal el szeretnének jutni a közönségükhöz, és mindenáron ki akarják próbálni saját elképzeléseiket a gyakorlatban.

Az International Academy of Web Television által szervezett Streamy Awards helyzete jól érzékelteti azt a sajátos masszát, amit jelenleg a webes mozgókép-tartalmak szolgáltatását jellemzi. A díj megalapításának célja 2009-ben elsősorban a websorozatok presztízsének növelése és a forma határainak kijelölése volt, de a második díjkiosztón bekövetkezett technikai és szervezésbeli problémák rávilágítottak a meghatározás bizonytalanságára, az eltérő érdekekre és a különböző elvárásokra, és hitelvesztéshez vezettek az új mozgóképes szórakoztatóformákkal való kísérletezésnek elkötelezett online közösségen belül. De a díjkiosztó kategóriáin végigtekintve is – ahol könnyen megfér egymás mellett a legjobb politikai vagy hírszolgáltató, a legjobb drámai, vagy a legjobb kísérleti websorozat címkéje a legjobb vloggernek és a legjobb termékelhelyezésnek járó díjjal – az lehet az érzésünk, amit több, az eseményt és a websorozatok intézményesülésését kritizáló blogger is említett: sem a websorozatok készítői, sem a IAWT tagjai nincsenek tisztában azzal, pontosan mi is az a websorozat, és hogyan kellene feloldani a webtelevízió fogalmában rejlő ellentmondást.

Valahogy így kerülhetett az amúgy is kísérleti fázisban lévő forma kísérleti kategóriájának jelöltjei közé a nem történetmesélő televíziós műsortípusok internetre való átültetésével próbálkozó Sundance Channel által gyártott Green Porno, amit legegyszerűbben a youtube-generáció tudományos ismeretterjesztő természetfilmjeként jellemezhetünk. A sorozat körülbelül másfél perces epizódjaiban a Kék bársonyból ismerős Isabella Rossellinit láthatjuk, ahogy legtöbbször valamilyen ízeltlábúnak vagy tengeri élőlénynek öltözve bábok segítségével eljátssza az adott állatfaj szexuális szokásait, hatalmas kartonpéniszekkel és plüssvaginákkal szemléltetve például az ágyi poloska párosodásáról szóló „bioszleckét”.

A koncepció ügyesen lavíroz az internetes rövid mozgókép és a tévés természetfilmekre manapság jellemző tendenciák között. A természetfilmek tudományosságát infantilis hangvételre, a tudományos hitelesítésül és látványelemként szolgáló digitális animációkat, filmtrükköket kézzel készített, gondrysan bájos óriásbábokra cseréli. A Green Porno, még ha ez elsőre bizarrnak is tűnik, a természetfilmet, a tudományos ismeretterjesztést házasítja a pornófilmmel, ezért a műfaji családfán a legközelebbi rokona a szexuális felvilágosítófilm. Ennek megfelelően a sorozat cseppet sem rejti véka alá súlyosan ideológiai megalapozottságát – ami minden ismeretterjesztő természetfilmnek az antropomorfizáció miatt szükségszerűen sajátja –, és az állatvilág bemutatását rendre a nemi szerepek és bevett szexuális szokások megkérdőjelezésére használja fel. A hímnős giliszták 69-es pózban párosodnak, a csigák szadomazochisták, a delfinek a legvadabb hippi-kommunákat megszégyenítő módon teljesítik be a totális szexuális szabadosság, az „anything goes” elvét, a tengeri fajok transszexuálisak, hermafroditák, egyes gyíkok között csak női egyedek vannak – a Green Porno szerint bárhova nézünk a természetben, mindenhol olyan állatfajokat találunk, amelyek aláássák a heteroszexuális mátrix nemi szerepeit és biológiai alapokon indokolják a perverznek tekintett szexuális gyakorlatokat. Ennek leglátványosabb példája a Noé bárkájáról szóló epizód, amely azt sugallja, hogy a bináris nemi felosztás és az egyedek valamilyen neműként való definiálása a természetben nem csupán megkérdőjelezhető, de tarthatatlan is.

A Green Porno értelmezésében a természet bizarr perverziók és szexuális viselkedésformák tárháza – épp olyan, mint a Youtube. Nincs célja, nem tudjuk teljesen megismerni, de bármikor ráakadhatunk benne egy vicces perverzióra.