DOYOI

MONSTER OF THE WEEK

#42. Szereted Hitchcockot?

Csiger Ádám

2012/07/24

A nyolcvanas évektől napjainkig az olasz fantasztikus műfajfilm egyre inkább ellehetetlenült, viszont született néhány figyelemreméltó próbálkozás. Az egyik legsikerültebb darab a 2005-ben készített Szereted Hitchcockot? az olasz fantasztikus film  frontembere, Dario Argento rendezésében.
Már pályája elején is készített TV-sorozatokat (pl. Door Into Darkness) melyeket az “olasz Hitchcock”-imázsra épített, a Szereted Hitchcockot? így nagyjátékfilmként konklúziója televíziós munkásságának, egyúttal posztmodern “így jöttem” filmje és hattyúdala is. Dario Argento néhány roppant sikeres giallo (az “Állat-trilógia”, Mélyvörös) és egy természetfeletti horror (Sóhajok) után sztárrendezővé vált a hetvenes években.  Ekkoriban készített filmjei erős szerzőiségről tanúskodnak, formalizmusa mára szinte önálló stílussá vált, hatását számos film mutatja John Carpenter slasher-trendet indító Halloweenjától az előző évtized legjobb horrorjai közé sorolható Mártírokig. Elhivatott horror-rendezők körében szokásnak számít tisztelegni az “olasz Hitchcock” előtt (lásd a remek Betolakodó francia rendezőinek vadiúj Sóhajok-idézését, a Livide-t, vagy Lucky McKee Argentóhoz intézett szerelmesleveleként is dekódolható Frankenstein játékai és The Woman című filmjeit), és arra is van példa, hogy ambiciózus amatőrfilmesek próbálják továbbfejleszteni Argento az avantgárd művészfilm és az erős műfajok (thriller, horror) ötvözésére irányuló kísérleteit (lásd az Amer című remek francia art-giallót és rendezőinek kísérleti rövidfilmjeit).
Argento a nyolcvanas évek első felében még készített sikeres filmeket mindkét műfajban (giallóban a Tenebre és az Opera, horrorban a Pokol és a Phenomena), de az évtized végére az olasz fantasztikus műfajfilm kifáradásával ő is megindult a lejtőn, közönsége szétszéledt, költségvetése és ezzel filmjeinek színvonala drasztikusan csökkent. Az utóbbi két évtizedben egyszer-kétszer megvillant (Stendhal-szindróma, Álmatlanul), de producerként jegyzett, tanítványa, az alulértékelt Michele Soavi rendezte filmjei sikerültek jobban (The Church, The Sect). Kezdett kifogyni az ötletekből, nemhivatalos remake-ekben (Wax Mask, az éppen elkészült Drakula 3D) folytatásokban (Pokol, A kártyajátékos, A könnyek anyja), és ön-ripoffokban (a Démonok 1-2 mint az alkotóként Argento által is jegyzett Holtak hajnala koppintásai) gondolkodott. A Szereted Hitchcockot? Argento életművének konklúziójaként is jellemezhető, a klasszikus és a szerzőibb (azaz modernista), egyre inkább önismétlő műfajfilmektől eljutott a nyíltan posztmodern öregkori öntömjénezésig, a hozzáadott komponens tehát a hommage-gesztus, aminek az életműben legközelebbi rokona a csak a címében és premisszájában önreflexív Giallo.

A Szereted Hitchcockot? az olasz televíziózás történetének ambiciózusabb projektjei közé sorolható: szabványos egész estés játékfilm, melyet viszont pilotként használtak volna egy aztán soha el nem készült sorozathoz. A főhős egy filmszakos geek, aki Hitchcock-rajongóként nem veti meg a voyeurködést, majd amikor a dögös és forrófejű, valamint szintén Hitchcock-rajongó szomszéd lány gazdag, de fukar édesanyja csúnya gyilkosság áldozatává válik, fejébe veszi, hogy a lány és egy újdonsült filmrajongó barátnője az Idegenek a vonaton hatására gyilkosságot cserélt, tehát újabb rémtett várható. A kiindulópont tehát egy thrilleré, ennyiben “vissza a kezdetekhez” filmről van szó: hősünk egyrészt az illetéktelen leskelődés mint bűn miatt kerül kalamajkába, ugyanakkor rosszkor, rossz helyen lévő “wrong man”, aki túl sokat tud, emiatt összeesküvő gyilkosok figyelmét vonja magára, és a rendőrség, valamint környezete is őrültnek hiszi, továbbá ő sem lehet biztos benne, hogy nem pusztán paranoiás. A történet fordulatos, nem szenvedünk hiányt suspense-ben, az olasz horror Morricone utáni legnagyobb zeneszerzője, Pino Donaggio ismét remekel egy jellegzetes, de meglepően inventív giallo-filmzenével. A gore-faktor ugyan alacsony, de ennyiben az Állat-trilógiához való visszatérésről beszélhetünk, és a film egyébként is nevezhető mosogatódráma-giallónak, vagyis műfaján belüli kamaradarabnak (hasonló ötletre épült a Giallo is). Mivel tévére készült, megbocsátható, hogy történetét illetően mérsékelten ambiciózus darab a Szereted Hitchcockot?, hisz a kisképernyő kevésbé szuggesztív befogadási körülményeket hoz magával, mint a mozi, emiatt nem hátrány a high concept és a nemes egyszerűség. A giallo mint szélsőséges, exploitation-jellegű “bűnös élvezet” műfaj evolúciójával (vagy degenerációjával) egyre több indokolatlan meztelenkedést mutatott, ebben erős a Szereted Hitchcockot? is, TV-mezőnyben különösen.
Ami viszont inkább figyelemreméltó filmmé teszi, az Argento posztmodern szerzőisége. Ennyiben persze tipikus olasz műfajfilm, hisz ebben a mezőnyben mindig is erősek voltak a hasonló tendenciák, Leonétől az olyan kismesterekig, mint akár Luigi Cozzi. A jellegzetes olasz műfajfilmek emellett eleve amolyan posztmodern kalózfolytatásai vagy remake-jei (azaz ripoffjai) voltak egy-egy hollywoodi sikerfilmnek, még az irányzat leginkább művészfilmes képviselője, Argento sem idegenkedett a nyílt posztmodernitástól, a The Sect női főszereplője például bizonyos Kelly Curtis volt, ugyanilyen tisztelgésként választotta John Carpenter Janet Leigh másik lányát, Jamie Lee Curtist a Halloween főszerepére (Carpenter természetesen nem csak Hitchcock, de Argento hatását is lehivatkozta). Ebben az olasz műfajfilm pionír volt, hisz Mario Bava mestere, Ricardo Freda már 1962-ben rendezett egy horrort Dr. Hitchcock szörnyű titka címmel.
A posztmodern már a Szereted Hitchcockot? premisszájában megjelenik, hisz egy Hitchcock-film, azaz fikció válik valóra: a fikció mögötti valóság (filmek, műfajok, alkotók létezésének elismerése) mögött újabb fikció, azaz egy giallo rejtőzik (a posztmodern ilyen tendenciáiról lásd Varró Attila munkásságát). Argento ezen filmje ennyiben közeli rokona Kevin Williamson munkáinak, szlogenje akár a Sikolyban elhangzó “a filmek nem kreálnak gyilkosokat, csak kreatívabbá teszik őket” is lehetne. A főhős Argento alteregója, a direktor is geek-ből, majd filmesztétából vált később íróvá és rendezővé.[1] A rendező gyakran hivatkozik  korábbi filmjeire/munkásságára és inspirációira ezen filmjében, némi keresztmarketinget is megenged magának (A kártyajátékos posztere a videotékában), sőt azokat is leleplezi, akiket ő inspirált, de hatása alulértékelt maradt. Például egy jelenet azzal zárul, hogy egy vevő a Kék bársonyt szeretné kikölcsönözni: Argento arra utal, hogy kevés nézőnek és kritikusnak tűnik fel, hogy pl. a Kék bársony és a Mulholland Drive gyakorlatilag Argento-filmek, amiket történetesen Lynch rendezett. A Kék bársony megidézésével visszaveszi a kölcsönt Lynchtől: az ő hőse is amatőr nyomozó, aki kihívással szembesülve felnőtté válik, továbbá egy biztonságos szexrabszolga barátnő és egy zűrös “Elemi ösztön” femme fatale között kell választania.
Ezzel a posztmoderntől el is jutottunk Argento szerzőiségéig. “Minden szexuális, minden erotikus” – hangzik el az ars poetica Cronenberg Paraziták című filmjében, de ez jobban érvényes Argento művészetére, aki igyekszik mindent erotizálni kamerájával, kép-hang pornófilmeket készít, ehhez képest minimális szexszel (a Galaktika kritikusa annak idején a “rendező maszturbációs fantáziájának” minősítette az explicit szexualitást teljesen nélkülöző Sóhajokat – az elítélő véleménnyel radikális kisebbségben van, de ezt leszámítva jó úton jár). Argento a műfaji és az avantgárd/kísérleti film közti határon alkot, a Szereted Hitchcockot? képi világa alacsony költségvetése ellenére ellenállhatatlan, a film pedig tökéletes geek örömmozi.
Az mindenesetre valószínűsíthető, hogy a Szereted Hitchcockot? Argento utolsó jó filmje, hattyúdala, a legalább camp-ként és bűnös élvezetként működő A könnyek anyja után rendezett, zűrös forgatás [2] eredményeként elkészült Giallo pályája leggyengébb filmje volt, a Drakula 3D viszont még ennél is rosszabbnak ígérkezik.
YouTube előnézeti kép
Footnotes    (↵ returns to text)
  1. Kevésbé ismert tény, hogy Argento nem szánta magát horror/giallo pályára, mindenevő filmrajongóként Tarantinóhoz hasonlítható, első giallója, a Kristálytollú madár megfilmesítése sem az ő ötlete volt, hanem Bernardo Bertoluccié, akivel közösen írták a Volt egyszer egy vadnyugatot.
  2. A Giallo esete bizonyítja, hogy Argento az idő múlásával (márka)neve miatt foglalkoztatott low budget rendezővé vált, emiatt tehát a mélyrepülése: a Giallo eredeti színészgárdája (Vincent Gallo, Ray Liotta, Asia Argento) elhagyta a projektet, majd érkezett Adrien Brody, aki a Zongoristáért kapott Oscar-díja ellenére nagyjából annyira menő, mint Eric Roberts (szinte bármit elvállal, önként jelentkezik), a színész a fáma szerint produceri kreditet követelt és új jeleneteket írt magának, valamint eljátszotta a nyomozó mellett a gyilkost is. Brody végül beperelte a készítőket, beleértve Argentót, igyekezett megakadályozni a film forgalmazásba kerülését, viszont mire megnyerte a pert, a film már megjelent, és míg Brody végül anyagilag jól jött ki az üzletből, Argentónak máig tartoznak az amerikai producerek.

Címke: , ,

imprint(moh)

MONSTER OF THE WEEK

mega-piranha

MONSTER OF THE WEEK

darkplacelead

MONSTER OF THE WEEK

pelts

MONSTER OF THE WEEK

thehungerlead

MONSTER OF THE WEEK

Gonosz halott

KRITIKA

MBDHOOF EC125

MONSTER OF THE WEEK

tojásoslizs13lead

KELETI EXPEDÍCIÓ

MBDTING EC001

MONSTER OF THE WEEK

trom

TRAILERPARK

1afathersday3

ESSZÉ

bunnynew062911

ESSZÉ

basketlead

ESSZÉ

chilleramaretrolead

ESSZÉ

11840lead

MONSTER OF THE WEEK

houseofclocks

MONSTER OF THE WEEK

deadg

KRITIKA

poster_nevercrywerewolf

MONSTER OF THE WEEK

allthekind

MONSTER OF THE WEEK

bogie

MONSTER OF THE WEEK