A beszédes című Masters of Horror keretein belül olyan kultikus rendezők készítettek epizódokat, mint John Carpenter, Stuart Gordon, Tobe Hooper vagy a japánból importált Takashi Miike. A második évad Pelts című darabja a rendezőként a hetvenes években debütált, és az olasz giallo műfajának és egyéb horror-szubzsánerek ikonikus figurájává lett karakteres szerzői filmese, Dario Argento keze alól került ki. Noha a Pelts egy jól formált, gore-ban és slasher-motívumokban gazdag misztikus horror, amely hű a műfaj(ok) követelményeihez, jelentősége mégis abban áll, hogy rendezője látásmódján, stílusán túl rengeteg képi-tematikus önidézetet és utalást tartalmaz, amelyek közvetlenül referálnak az eddigi életmű egyes filmjeire (ellentétben a Masters of Horror első évadjában a szintén általa rendezett Jenifer című epizóddal, amely egy főbb motívum kivételével nem bővelkedik ezekben). A Pelts egy afféle Argento-szótár: tükörmetafora, misztikus kolorizmus és költői killing scene.
Figyelem! A videó alatt spoilereket tartalmazó elemzés következik!
A film első idézete nem Argento sajátja; a nyitóképek, melyekben egy fényképezőkép vakuzása közben holttestek villannak fel, majd a sötétben halljuk a vaku újratöltődésének sípoló zaját, egyértelmű főhajtás Tobe Hopper A texasi láncfűrészes mészárlása előtt, amely ugyanilyen képkockákkal kezdődik.
Argento egész életművében meghatározó szerepet tölt be a tükröződő felületek utazómotívuma. A Pelts azon részében, amikor a prémvadászok az ősi város romjaihoz érnek, a csapdába esett mosómedve szembogarában két alkalommal is látható a vadászok arcképe; ugyanezzel találkozhatunk az Opera című film nyitó képsoraiban, amikor is egy színházi holló szemében tükröződve látjuk az operaház nézőterének egészét. Argento különösen vonzódik az állatokhoz, a fentieken túl hatásfokozó elemként számos vágóképben szerepeltet többek között majmokat (Könnyek Anyja – Mother of Tears), macskát (Jenifer) vagy gőtét (Trauma); ez utóbbira nagyon hasonlít a Peltsben is megjelenő szalamandra, azzal a különbséggel, hogy itt kimerül egy egyszerű önidézetben, hiszen a rendező nem metaforikusan használja, nem kap kiemelést, s így nem is társít hozzá olyan poétikai-metafizikai jelentőséget, mint például a Traumában. De az állatok a történet szempontjából kulcsfontosságú szerepet is betöltenek olykor: ilyen például a Phenomena, amelyben a rovarok játsszák az egyik főbb szerepet.
A fényes felületeken megvillanó képek számos alkalommal szuggesztív fenoménjei az argentói vágóképeknek, ilyen a fényképezőgép lencséjén megvillanó démoni arc a Könnyek anyjában, vagy a már említett Jenifer nyitójelenetében szerepet játszó bárd fémes felületén felsejlő figura alakja; az aláfestésen vagy a költői hangulatteremtésen túl fontos dramaturgiai szerephez is jut a tükörmetarofa, különösen a Mélyvörösben (Profondo Rosso), ahol a film megoldását egy festmény tükörként való felismerése jelenti, és a Sóhajok (Suspiria) zárójelenetében, ahol jóllehet nem tükörben, de villámfényben tükröződő szellemalak jelenik meg.
Argento vizuális látásmódjának másik meghatározó jegye a már-már arrogánsan expresszív luminizmus és kolorizmus; a Pelts bordélyház-belsőjének fényeiben, a falai színében, az ősi város delejes derengésében, vagy a kifeszített szőrmék kék, hajnali fényben való tündöklése visszafogottabb, de egyértelmű továbbélései a Sóhajok vagy a Pokol (Inferno) költői színkezelésének.
Az ezekben megfigyelhető erős vörös szín-használat természetesen a gore-ban teljesedik ki; Argento a vért is festőien használja: a prémvadász fiú medvecsapda által lemetélt arcából feltörő vörös buzgár, de a sztriptíztáncosnő levágott karjából éledő szökőkút még inkább a Tenebrae-t juttathatja eszünkbe, amelynek végén – egy költőien megvágott baltás támadásban – a hősnőnek lecsapják a kezét, és sikítva forog a konyhában, egy hatalmas vérszivárványt festve ezáltal a hófehér falra. Más slasher-motívum is feltűnik a Peltsben, amely önidézetnek tekinthető: a szőrmekikészítő üzemben az ázsiai munkásnő az elátkozott prémektől megigézve összevarrja saját száját és szemeit – ez egyértelmű utalás az Opera első killing scene-jére, amikor is a titokzatos, kesztyűs késelő a főhősnő szeme alá tűket ragaszt úgy, hogy azok hegyükkel a felső szemhéjak felé nézzenek, ezáltal kényszerítve rá a lányt, hogy végignézzen egy brutális gyilkosságot.
Azt, hogy motivikus intertextuális háló képződött az életműben, s ezáltal az egyes motívumok szerzői jegyekké lényegültek át, Argento azon törekvése tette lehetővé, hogy egy-egy innovatív megoldását a későbbi műveibe is belefűzte. Így vált például a tekintetek és a illuzórius látás szinte fetisizáló – de a műfajok törvényszerűségeinek is megfelelő – szerepeltetése misztikus-metafizikus voyeur-filozófiává, ami – más stílusjegyek mellett – auteurré nemesítette a részben műfajfilmesnek tekintett alkotót. Ezzel együtt pedig felmutatta a szerzői eredetiség egyik lehetséges elgondolását: a lelemények újrahasznosításának esztétikáját. Ennek foglalata a Pelts, s ezt mi sem illusztrálja jobban, mint amikor a prémruhákat készítő főhős a sokadik bőr lehúzása után saját felsőtestéből vág ki egy mellényt a szerelme számára, s – egyértelmű önreflektív metaforaként – így szól: „I made it for you. My work of art.”
Name
EmailNot published
Website
Comment
VERS MINDENKINEK
Kele Fodor Ákos: Séma és kód
Az emlősök hólyagszeme különleges szerv. A misztikusok szerint fény lakik benne. Borbély Szilárd
Láttam, miként örökli meg a féreg a szem és az agy csodáit. Mary Shelley
A prémes apróvad, akinek még életében veszik el a bőrét, most már teljesen piros - egy szép riasztószín. Az izmain pihen, és nem pisloghat, mindenre annyira figyel. Mert mostantól minden részlet nagyon fontos két ájulat között.
A motoros küzdelemben előcsorog a görcsöktől a testüregi nyák is, ahogy a kötőszövetről reped le az irha, nyúlik gerinc, és tekerednek a mellső lábak. Fejbőr híján csappan a szemnedvesség, átalakul a látás; a káros fénymennyiségből már csak a boldogság szűrődik át, ahogy tetőzik az örökös állagromlás.
A prémes apróvad, akinek még életében veszik el a bőrét most már teljesen piros - egy szép riasztószín. Az izmain pihen, és nem pisloghat, mindenre annyira figyel. Mert mostantól minden részlet nagyon fontos két ájulat között.
A motoros küzdelemben előcsorog a görcsöktől a testüregi nyák is, ahogy a kötőszövegről reped le az irha, nyúlik gerinc, és tekerednek a mellső lábak. Fejbőr híján csappan a szemnedvesség, átalakul a látás; a káros fénymennyiségből már csak a boldogság szűrődik át, ahogy tetőzik az örökös állagromlás.”
[Válaszolok erre]
Téma: Kortárs skandináv film
Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben "Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje "Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor) Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia
Animatéka
Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja
Varió
Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló
Állókép
Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése