Miközben a Magyarországon is fogható kábeltévéken nevelkedett generáció számára a tiroli-gatyás Hansok és szénás kocsin érkező Günterek jelentették a homoszexuális pornográfia úttörőit, a tengerentúlon nemzeti hősként ünnepelték Wakefield Poole Broadway-koreográfust, aki a hetvenes évek elején egyetlen filmmel, és mindössze 8000 dolláros költségvetéssel újraértelmezte az alműfajt. A Boys in the Sand (1971) nem csupán pornóként számít valódi mérföldkőnek, de nemzetközi fesztiválok győzteseként a filmtörténet megkerülhetetlen klasszikusává vált. A mozi, amely popularitásában még a legendás Deep Throatot (Mély torok, 1972) is lekörözte, Casey Donovan személyében megszülte az első valódi gay ikont, és egyben elegáns koronát helyezett az 1960-ban kirobbant szexuális forradalom üstökére is.

A legtöbb tömegfilmes zsánerhez hasonlóan a pornó is igen hamar kitermelte a maga emblematikus szériákból kikristályosodó ikonjait, kiknek alakjai – esetenként összeforrva egy-egy sztár imázsával – évtizedeken keresztül egyet jelentettek magával a műfajjal. Ami a kriminek Hercule Poirot és Columbo, az akciófilmnek Piszkos Harry és John McClane, a slashernek pedig Michael Myers és Jason Voorhees, az a pornónak Debbie Benton (Debbie Does Dallas-sorozat), Rocco Siffredi (Rocco hátulról szereti-sorozat) vagy éppen a most tárgyalt Justine Jones. Jelenjenek meg akár mestermunkákban, akár filléres fércművekben, a sorozathősök évtizedeken keresztüli, újabb és újabb megjelenése – vagy éppen eltűnése – mindig a műfaj adott helyzetéről tudósított: így vált a nyolcvanas évek okkult testhorrorjának Pineheadje sokadrangú slasher-ripaccsá az ezredfordulóra (Hellraiser 5-6-7), és így degradálódott szívzabálással terjedő parazitává a kifulladó slasher machetés terminátora is (Péntek 13. IX: Jason Pokolra jut).

Habár a markáns kézjegyeket felmutató szerzők jelenléte már születésétől fogva végigkísérte a narratív szexfilm, majd a hardcore pornó történetét – lásd a példák sorát Russ Meyertől Radley Metzgeren át Joe D’Amatóig –, a szerzői pornófilm csupán a nyolcvanas évek fordulóján szerveződött markáns irányzattá. Az ideológiailag a mai napig meglehetősen zavaros altporn (alternative pornography) a pornóipar válasza az explicit szexualitást középpontba helyező modernista szerzők hullámára: míg Bertolucci, Pasolini vonatkozó munkái vagy az utóbbi években a francia extrémek ténykedése tekinthető a művészfilm barátkozó gesztusának a pornó irányába, addig az altporn ugyanez a másik irányból – a pornó elmozdulása az önkifejezést középpontba helyező művészfilmes hagyományok felé.