TTOE_D25_07877_3135284b-2

AJÁNLÓ

Az ember képes újra és újra talpra állni

Tóth Menyhért

2015/01/22

Az Oscar-gála előtt egy-két hónappal mozikba kerülő biopic-özön rendszerint megosztja a kritikusokat. Idén a díjátadó legjobb film kategóriájának jelöltjei között több életrajzi drámát is találunk, ráadásul az egyik alkotás merészen egy még élő személy játékfilmes portréját festi meg. A Stephen Hawking életét feldolgozó A mindenség elmélete remek példája annak, hogy is kell a műfajban nagyot alkotni. Nemsokára olyan örökbecsű darabokkal emlegetjük majd egy lapon, mint a Good Will Hunting vagy az Egy csodálatos elme. Matt Damon és Russell Crowe azonban nem váltották aranyszoborra a jelölést, üzenetünk tehát a következő: Oscart Eddie Redmayne-nek!

Habár mindenki ismeri Stephen Hawking nevét, a többség tudása annyiban merül ki, hogy ő az a brit tudós, aki elektromos kerekesszékkel közlekedik, és furcsa, robotos beütésű géphanggal kommunikál.

Pedig Hawking professzor cameozott már a Star Trek: Az új nemzedék című tévésorozatban, tiszteletét tette a Simpson családnál, valamint az Agymenők Sheldon Cooperével is bohóckodott egy sort. A témában jártasabbak azonban tisztában vannak azzal, hogy Stephen Hawking nemcsak, hogy korunk egyik legnagyobb koponyája, de komoly példaképként szolgál a mozgássérült emberek számára is, hiszen tökéletesen bizonyítja, hogy

az ember még akkor is képes újra és újra talpra állni, ha látszólag az egész világ összeesküdött ellene.

Az Oxfordban Einstein becenévre hallgató tudós nem élt mindig gépekhez láncolva. Hétköznapi életének a 21 éves korában diagnosztizált motoros neuronbetegség vetett véget. Izmai fokozatosan mondták fel a szolgálatot, végül pedig teljes teste – beleértve a légzőrendszerét is – használhatatlanná vált. Az orvosok akkor csupán két évet jósoltak neki, de Hawking ma már a hetvenen túl jár, és bár a nap huszonnégy órájában felügyeletre és ápolásra van szüksége, károsulatlan agyával, lankadatlan életerejével és remek humorérzékével továbbra is az emberiséget és a tudományt szolgálja.

Hawking közéleti jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy életéről számos filmet forgattak. 2004-ben a BBC készített nagyszerű tévéfilmet Benedict Cumberbatch főszereplésével, majd tíz évvel később egy életrajzi dokumentumfilm próbálta betegsége kezdetétől egészen napjainkig követni a tudós történetét. 1991-ben a téma az ismert dokurendező, Errol Morris figyelmét is felkeltette, majd közel másfél órás filmet is forgatott róla, mely Hawking első – tízmilliós példányszámban eladott – könyvének címét (Az idő rövid története) viseli.

Érdekes módon azonban a tavaly készült A mindenség elmélete alkotói saját bevallásuk szerint igen keveset tudtak Hawkingról, mikor nekiláttak, hogy – felesége, Jane Hawking Utazás a végtelenbe címen megjelent könyvének nyomán – a vászonra álmodják a sikersztorit.

Köztudott, hogy a film rendezője, James Marsh, vonzódik a különleges emberi teljesítményekhez: a World Trade Center ikertornyai között drótkötélen egyensúlyozó francia levegőakrobata történetének dokumentumfilmes megörökítése (Ember a magasban) után érdekes kihívásnak tekintette a tolószékes tudós életének játékfilmes interpretációját is.

A komoly kutatómunka meghozta gyümölcsét, az eredmény lenyűgöző lett.

Screen-Shot-2014-09-08-at-12.58.54-AM

Sokan persze szkeptikusan fogadták a hírt, hogy melodrámai túlfűtöttségtől sem mentes biopic készül a neves kozmológus életéről. Valóban akad a filmben ebből a szempontból kissé problémásnak nevezhető jelenet (Stephen Hawking gondolatban ismét felkel tolószékéből, majd udvariasan felveszi egy egyetemi hallgató leejtett tollát a földről, miközben andalító zene szól és mindenki csillogó szemekkel bámulja a tudóst), de összességében ez egyáltalán nem válik a kárára.

Külön kiemelendő, hogy míg a 2004-es Hawking csupán a betegség felismerésétől az ősrobbanás-elméletnek új kontextust adó doktori disszertáció megírásáig tartó két év történetét ölelte fel, addig A mindenség elmélete – tartva magát a díjszezonban kifizetődő biopic-stratégiához – közel huszonöt év eseményeinek bemutatására vállalkozott. 1963-tól, Stephen és Jane egy házibuliban való megismerkedésétől kezdve, a Cumberbatch-filmből már ismerős Május-bál jeleneten, a betegség szomorú diagnosztizálásán és a doktori disszertáció ambivalens fogadtatásán át Az idő rövid története publikálásáig követhetjük nyomon az eseményeket.

Középpontban persze mindig az időszakokra éppen jellemző magánéleti konfliktusok állnak,

így az elméleti fizika titkokkal teli világa iránt kevésbé vonzódó nézőknek sem kell félniük, hiszen a film alapvetően Stephen és Jane kezdetben mindent elsöprő szerelmének fokozatos átalakulására koncentrál. Legfontosabb üzenete kétségkívül az, hogy a mára világhírűvé vált elme sehol sem tartana egykori felesége odaadó és önzetlen támogatása nélkül. Annak is tanúi lehetünk, miként hullik darabjaira egy látszólag tökéletes házasság, és figyelemre méltó az is, hogy Hawking életereje olyannyira erősnek bizonyult, hogy képes volt a tolószékből, géphangon meghódítani ápolónője, későbbi második felesége szívét.

A nagyszerű színészi alakításokat megkoronázza Jóhan Jóhansson meseszép score-ja, valamint az olyan ötletes megoldások alkalmazása, mint a Stephen Hawking családi videóit rekonstruáló Super8-as felvételek.

Stephen Hawking gondolatai egész biztosan mindnyájunkhoz eljutnak, és talán egy kis biztatást is adnak nehézségeink kezeléséhez. Talán megértjük mi is, hogy:

„Amíg van élet, van remény. Célba lehet érni.”

YouTube előnézeti kép

Címke: