2015/07/14
A Keresztapa, a Magánbeszélgetés, az Apokalipszis most és Az angol beteg vágója egy régebben megjelent interjúkötetben olyan dolgokról mesél, ami nem csak vágóknak lehet érdekes.
Walter Murch-öt (ejtsd: Mörcs) nem arcátlan túlzás a világ legjobb vágójának titulálni. Az idén hetvenkét éves művész olyan klasszikusokat és remekműveket montírozott, mint az Apokalipszis, most, a Keresztapa trilógia, a Magánbeszélgetés, Az angol beteg és A tehetséges Mr. Ripley.
Walter Murch
New York-i vakációmon volt szerencsém bagóért beszerezni egy vele készült interjúkötetet, amit Az angol beteg regényváltozatának írója, Michael Ondaatje készített vele.
Most tartok a könyv felénél, de annyira érdekesnek találom a fickót, hogy két részes olvasónapló-jellegű posztot írok róla. Egyébként Murch könyvet is írt a vágói szakmáról/művészetről, magyarul is megjelent a Francia Új Hullám kiadó jóvoltából, mindenkinek melegen ajánlott, aki komolyabban foglalkozni szerette a filmmel. LINK.
Murch hangmérnökként kezdte a pályáját. Ahogy lenni szokott: már tinédzserként mániákusan rögzítette a környezetét egy apjától kapott szalagos magnóval. Akkor kattant be nála valami, amikor felfedezte, hogy a felvételeket, a szalagokat vágni is tudja: különböző zajmontázsokat készített.
Fiatal korában nagy hatással volt rá az ötvenes-hatvanas évek avantgárd zenéje, a különböző zajokra építő francia musique concrète, konkrétabban Pierre Schaeffer munkássága.
A húszas évei elején fedezte fel, hogy a képeket vagdosni és különböző szekvenciákat szobrászkodni ugyanolyan izgalmas, mint a hangokkal flesselni. New Yorkból elköltözve felvették a San Franciscói USC-re, ahol George Lucas osztálytársa lett a film szakon. (Akkor az egyetem még szinte minden filmes szakmát egy tanszéken tanított, nem volt a maihoz hasonlóan strukturált az oktatás.)
Murch egyébként komolyan érdeklődött a tudományok iránt, különösen a fizika érdekelte. Így beszél erről:
„A filmvágás tulajdonképpen a mélységben húzódó, rejtett összefüggések felfedezésével jár, ami a képek és a hangok között jöhetnek létre. A montírozás nem más, mint ezen kapcsolatok megszervezése – mint egy szimfóniában saját rendszert alkotni a zenei motívumokból. A tudományos érdeklődésem nyilván innen táplálkozott.”
A fiatal Goerge Lucas
Lucas-szal 1965-ben lettek közeli barátok, ami meghatározó volt a karrierjének alakulása szempontjából.
Lucas így emlékezett vissza az első találkozásra:
„Walterrel az egyetem sötétkamrájában találkoztam először. Hozzám hasonlóan ő sem volt egy beszédes figura, egyből megkedveltük egymást. Azt hiszem az volt az első benyomásom róla, hogy milyen magas.”
Az ijfú Murch.
Mindketten jelentkeztek a Warner Brothers Stúdió diákoknak kiírt ösztöndíjprogramjára, és előre megegyeztek abban, hogy a nyertes segíteni fogja a vesztest. Lucas nyerte el az ösztöndíjat, ezért később, amikor ennek köszönhetően kapcsolatba került Coppolával – aki eleinte a mentora volt -, Murch-öt hívta első nagyjátékfilmjéhez a THX-1138-hoz hangmérnöknek.
George Lucas-szal azért lettek ilyen jóban, mert mind ketten rajongtak a technikáért, a kütyükért és a tudományokért.
A hetvenes évek elején Francis Ford Coppola elindította az amerikai filmtörténet egyik legromantikusabb projektét, az American Zoetrope stúdiót – amivel a stúdiók pénzén akart a stúdiókon kívül művészfilmeket gyártani. A Zoetrope-ot egy régi raktárépületben rendezték be San Franciscóban: ez néhány évig a szabad szellemű művészfilmezés fellegvára volt, igazi hippitanya. (Lucas itt beszél a stúdióról.) Murch-öt Coppola meghívta, hogy legyen a stúdió utómunka-mindenese: egy Dániából vásárolt csúcstechnológiás vágóasztalt kellett beüzemelnie.
Az American Zoetrope stúdió tagjai: a létrán kalapban Coppola, balról a harmadik sapkában és vasvillával Murch.
Amikor a Warners stúdió fejesei először megnézték Lucas THX-ét, teljesen kiborultak, nem erre számítottak. (Lucas egy avantgárd határon mozgó sci-fi-művészfilmet rendezett, nyilván ők valami üldözős-romantikus-kalandos cuccra számítottak. Lucas a pályájának elején inkább tekintett magára kísérleti filmesre, mint hollywoodi rendezőre. Erről itt írtam korábban.)
Ekkor mérgükben jegelték a Zoetrope további projektjeit – ezért kellett Coppolának elvállalnia a Keresztapa megrendezését, amit egyébként egy ostoba, olcsó tucatregénynek tartott, bottal se piszkálta volna a sztorit, ha nem muszáj. A többi meg történelem: Coppola lekaszálta a világot a Keresztapával, a Zoetrope (egy időre) feltámadt hamvaiból, ezért készülhetett el a világ egyik legjobb thrillere, a Magánbeszélgetés.
Ebben a filmben Murch boldogan lubickolhatott, mivel Coppola forgatókönyve egy paranoiás lehallgatóról szólt. Zseniális szekvenciákat, hangképeket alkotott, érdemes megnézni az első beállítást. A torz hangképek, zajok és egymásra épülő zörejek váltak a film főszereplőjévé – olyan különleges, baljós hangulatot teremtve, ami páratlan az egész filmtörténetben.
Murch egyébként a vágó munkáját a film kiszolgálójának tartja. (Gyakran már a forgatókönyv fejlesztésében részt vesz, például az Apokalipszis mostban több jelenet az ő ötlete révén lett leforgatva.)
Murch szerint a vágónak az a dolga, hogy az érzékenységét az apró részletek megfigyelésére, illetve a nagy struktúrák megalkotására trenírozza. A vágó az egyetlen ember, aki az egész leforgatott nyersanyaggal kialakít egy bensőséges viszonyt. Még a rendező sem mindig képes átlátni a káoszt, ami az akár több száz órás muszterben lehet. Ebből a szempontból a vágás olyan számára, mint ösvényeket felfedezni egy hatalmas dzsungelben.
Murch számára az a legfontosabb végső soron, hogy a néző szemével tudjon reagálni a nyersanyagra: a képekre adott első reakció a legfontosabb. Ahogy fogalmaz: „mert első reakcióból csak egy van”: az akár egy évig elhúzódó munka (pl. Apokalipszis most) során a vágó elfelejti, milyen is volt egy-egy snittet először látni.
Az Angol beteghez készített jegyzetek. (Az a jelenet, amikor Caravaggiót, a tolvajt (Willem Dafoe) kihallgatja és megkínozza a német tiszt.)
Ez a jelenet:
Egyébként erről a jelenetről beszélve Murch azt emelte ki, hogy a hangok mennyire fontosak voltak a hatás fokozásánál. Amikor a német tiszt arról beszél, hogy levágja Caravaggio egyik ujját, akkor a háttérzajok egy pillanatra teljesen elnémulnak.
Az Apokalipszis most főszereplője eredetileg Harvey Keitel volt, akit Coppola a forgatás elején lecserélt. (Egyébként a film készítése híresen pokoli volt, akit érdekelnek a részletek, azoknak ajánlom Elanor Coppola dokumentumfilmjét, a Heart of Darkness-t.)
Martin Sheen
Coppola nem volt megelégedve a Keitel-lel, persze nem a színészi kvalitásairól volt szó. Keitel karaktere, megjelenése sokkal határozottabb, tettre készebb volt. Coppolának valami apatikusabb megjelenésű hős kellett: ekkor került képbe Martin Sheen. Az ő üveges tekintetű sodródása sokkal jobban működött.
Foly. Köv.
Címkék: Apokalipszis most, Francis Ford Coppola, George Lucas, Walter Murch
Partnereink
A Keresztapa, az Apokalipszis most és Az angol beteg zseniális vágója mesél elképesztő pályájáról. http://t.co/8Q00Qh3LmE
A „világ legjobb” vágója: Walter Murch! :-) Ha megnézed a cikket, és azt, hogy milyen filmeken, és kikkel… http://t.co/YWmuzx2yal