A Vicky Cristina Barcelona után végrehajtott forgalmazói bakugrás révén a magyar moziközönség előtt rejtve maradt alkotást, a 2009-es, Manhattanhez hű Bármi működhetet (Whatever Works) követően Woody Allen a „londoni bűntrilógia” (Match Point, Füles, Kasszandra álma) helyszínére tért vissza, hogy az új közegben, régi elvek szerint szője legfrissebb történetét, amelyben a fonál ismét vergődő férfiak és nők között jár kézről kézre.
A helyszín tehát ismét London, ahol a jómódú és a sikerre áhítozó figurák esetében legalább annyi napsütésnek és zivatarnak van kitéve a párkapcsolat és a karrier, mint a már jól ismert manhattani értelmiség köreiben. Az új társulat tagjainak feje fölött nagyjából állandósulnak a viharfelhők: az idős Helena férjén, Alfie-n, negyven év házasság után kitör az elvesztegetett élet miatti szorongás és úgy dönt, egy fiatal, egyszerű, ám költséges igényekkel rendelkező bombázó mellett próbál új vizekre evezni, Helena így egyedül marad és az okkultizmusban, illetve egy jósnőben és annak tanácsaiban talál vigaszra. Lányuk, Sally és férje, Roy házasélete sem éppen rózsaszín, mindkettőjüket nyomasztja szakmai helybenjárásuk: a nő végre saját galériát szeretne vezetni, a férfi pedig régóta nyűglődik harmadik regényével, amely a visszajelzések alapján nem hozhat sikert számára. Házasságuk kihűlése és állandó elégedetlenségük nyomán kifelé kezdenek kacsintgatni: Sally sármos főnökét nézi ki flörtölési célpontnak, Roy-t pedig a szemben lakó, egzotikus szépség igézi meg, a négyes tagjai azonban úgy tűnik, örök vesztésre vannak ítélve, így végül csak azok számára marad némi vigasz, akik társként az álmodozást választják.
A Bármi működhet, de főleg a Férfit látok álmaidban alapján úgy tűnik, Woody Allen – idős, önáltató hősnőjével szemben – mára minden élethez fűződő illúzióját elvesztette. Az előbbi, öregedő, zsémbes kvantumfizikus főhősének figuráján keresztül még képes valamit villantani a szerzőt fémjelző régi, ízes szarkazmusból, sőt – a lét teljes értelmetlenségéről szóló felvezető monológ ellenére – még némi halvány optimizmus is megjelenik az egzisztencializmus sötét égboltján. Mindez azonban még kevés ahhoz, hogy cáfolja a jelenséget, amely szerint a neurotikus figurák, tökéletesen kiábrándult alakokra cserélődésével egyenes arányosságban a fanyar humor helyét a színtiszta keserűség foglalja el, még akkor is, ha a rendező vígjátéki álruhába bújtatja az élet hiábavalóságát sulykoló opuszait.
Allen látszólag fáradhatatlanul ontja magából az új alkotásokat, a Férfit látok álmaidbannal azonban az önismétlés csúcsára lépett. Nem tett mást, mint felhasználta 1978-as filmje, a Belső terek (Interiors) fő karaktereit és alapmotívumait, (az új életre vágyó férj másik házasságba való menekülését, a magára maradt, idősödő nőt, lányának sikertelen író férjét, akit felesége tart össze), ezeket még egyéb, korábban látott elemekkel egészítette ki, ilyen például a latin szívrabló félrevezető flörtje, aminek nyomán szerelmi háromszög keletkezik (Vicky Cristina Barcelona), vagy a másik író alkotásának saját célú felhasználása (Lövések a Broadwayn), amely ezúttal a régi, finom irónia helyett már a Match Point sorsszerűségről zengedező hangnemét kapja. A rendező ezúttal azonban már nemhogy különösebb csavarokkal nem kívánja ellátni a történetet, de jóformán el sem varrja a szálakat.
Nem lehet véletlen, hogy pont első komoly hangvételű filmjéhez nyúl vissza, ami tartalmi szempontból és motívumszinten egyaránt a rendező által példaképnek tekintett mester, Ingmar Bergman műveit idézi – ezekben sokszor ugyancsak alaptétellé válik az élet értelmetlensége, teljes kilátástalansága és az ember kapcsolatokra való képtelensége. A Férfit látok álmaidban tehát többszörös fénytörésen esik át, mielőtt végső formáját elnyeri, így válik belőle bergmani címszavakat felhasználó, mostanra végképp beválthatatlannak bizonyult ígéretekkel kecsegtető alkotás.
Name
EmailNot published
Website
Comment
Téma: Kortárs skandináv film
Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben "Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje "Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor) Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia
Animatéka
Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja
Varió
Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló
Állókép
Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése