esemény filmkritika
A PrizmaOnline-on is üdvözölt magyarhangya-mozgalom kétségtelenül új színnel gazdagította a hazai filmforgalmazás kopottas palettáját. A kezdeményezés már csak azért is figyelemre méltó, mert a mozi avítt intézményéről való – apokaliptikus víziókkal vagy épp gunyoros megjegyzésekkel társított – trendi lemondás nélkül próbál megfelelni az új évezred kihívásainak. Az alapítók felismerték a korszerűsítés és a gyökerekhez való visszatérés sajátos dialektikáját, így a netes kampány, az interaktívvá tett forgalmazás, valamint az e-mozi lehetőségeinek maximális kihasználása mellett épp a filmvetítés élményszerűségének visszaállítása jelenti a stratégia egyik alappillérét. A mozgalom sikeréhez persze önmagában még nem elegendő a Facebook-érához igazodó közösségalapú megközelítés, valamint a szimpatikus célkitűzés, hanem bizony jó filmekre is szükség van. Épp ezért lenne különösen fontos, hogy az első hangyaPASS boldog birtokosait egy erőtől duzzadó audiovizuális hatosfogat repítse tovább a következő bérlet megvásárlásáig.
esemény
Közösség alapú filmforgalmazás Európában először Magyarországon Európában elsőként Magyarországon indul el az az új típusú közösség alapú filmforgalmazási modell, melyet a magyarhangya mozgalom dolgozott ki. A mozgalom célja a fenntartható, közösség alapú modell meghonosítása, melynek része egy új típusú mozibérlet rendszer, a hangyaPASS.
18+ esemény horror rövidfilm
Négy év sikeres fesztiválszervezés alatt mindig szomorúan hagytunk ki a programból olyan filmeket, amiket a tizennyolcas karika vagy épp besorolhatatlanságuk megakadályozott abban, hogy vetíthessük őket. Ezért indítottuk el az EUSHORTS LIKES sorozatunkat, amiben minden egyes alkalommal egy más műfajt mutatunk be a magyar közönségnek, az EUShorts Rövidfilmfesztiváltól már megszokott színvonalon. Az első ilyen műfaji vetítésen a két legzsigeribb műfajra épített EUSHORTS LIKES: HORROR ÉS PORNÓ március 24-én és 25-én vár titeket a KINO Moziban. Minden nap 20 órától a HORROR, 22 órától pedig a PORNÓ blokkot vetítjük, eredeti nyelven, magyar felirattal, választható angol hangalámondással. Belépés szigorúan 18 év felett!
bagoly esemény gyerekfilm prizma
Ezúton meghívunk a Prizma gyerekfilmmel foglalkozó ötödik számának bemutatójára, melyet 2011. március 26-án tartunk a Fogasházban (1073 Budapest, VII. kerület, Akácfa utca 51). Az eseményt 18:00-kor a Gesztenye, a honalapító című animációs filmmel kezdjük, melyet 20:00-kor követ a gyerekfilmekkel foglalkozó, filmrészletekkel dúsított kerekasztal-beszélgetés. Mindenkit szeretettel várunk, a részletes programot lásd lentebb.
18+ esemény kísérleti film prizma
Lichter Péter Light-sleep (Félálom) című kísérleti rövidfilmjét vetítik New Yorkban, a The Kitchen nevű kortárs művészeti központban, 2011. március 8.-án. A négy másik avantgárd filmet bemutató performance-est nevét a legendás, 1947-63 között működő Cinema 16 nevű filmklubról kapta. Az esemény-sorozat kurátora Molly Surno, Los Angeles-i avantgárd-film kurátor és fotóművész. A filmekhez külön erre az alkalomra komponált kísérő zenét a New York-i rock zenekar, a Psychic Ills. Az eseményről olyan orgánumok adtak hírt, mint a Wall Street Journal vagy a New York Press.
Az erotika és pornográfia mozgóképes megjelenési formáinak tárgyalása után a Prizma ismét egy általános – és az előzményét markánsan ellenpontozó – témának szenteli legfrissebb lapszámát. A gyerekfilm és társműfajainak témája annak ellenére méltatlanul alulreprezentált a magyar szakirodalomban, hogy napjainkig a tömegfilmgyártás egyik legfontosabb szegmensét jelentik. A kielégítő definíció hiányának köszönhetően a külföldi szakirodalom arra is rávilágít, hogy a gyerekfilm, talán meglepő módon, a filmelmélet egyik legizgalmasabb és legellentmondásosabb területe.
esemény Jarmusch prizma
“Bizonyos fokig úgy gondolok a költőkre, mint törvényen kívüli látnokokra. Nem tudom. Szeretem a költészetet. A francba, szeretem a költészetet, valakinek problémája van ezzel?!” Jim Jarmusch
beszámoló esemény
A kétévente megrendezésre kerülő Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia a filmtudomány és a pszichoanalízis területei közötti párbeszédet kívánja életben tartani. A 2006-ban indult, pécsi illetőségű szakmai fórumon idén november végén az önreflexivitás és reflexivitás témaköre állt a vizsgálódás fókuszpontjában.
esemény rövidfilm
Hatásosan adagoljuk. Kicsi, színes, fogyasztása nem vesz sok időt igénybe, hatása viszont annál tartósabb. Sőt, egy maréknyi leküldésével még változatosabb élményekben lehet részünk. Ezt a kúrát írja fel idén is az EuShorts Rövidfilm Fesztivál, mely 4 év hagyományaihoz híven ismét Európa legjobbjaiból szemezget és porciózza a közönségnek. Idén is különleges összetevőkkel egészítjük ki a koktélt: kalandos hangulatingadozásokat vizionálunk. Laza tematikus blokkjainkban a lehető legváltozatosabb érzelmi hullámvasutazásokra invitáljuk a cinefileket. Célunk, hogy egyik szemük sírjon, a másik nevessen, esetleg kérdően meredjen, szájuk sarka izgatottan remegjen, vagy éppen mosolyra görbüljön. Ez van, Európának idén változékony és gyakran cinikus a hangulata, olykor kitörően vidám, máskor egészen komor, búsulni azonban csak azért lehet, mert a legjobb darabok hamar véget érnek.
esemény KÍSÉRLETI VETÍTŐ
2010. november 24.-én szerdán az Artkatakombában (Bp. Szt István krt. 2, Jászai Mari tér) Sidney Peterson The Cage című filmjét vetítjük. A film előtt Lichter Péter mutatja be a szerzőt és az amerikai avantgárd korszakát. Mindenkit szeretettel várunk!
Téma: Kortárs skandináv film
Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben "Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje "Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor) Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia
Animatéka
Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja
Varió
Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló
Állókép
Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése