Itt a Prizma második száma!

Írta: sepi | 2009.12.18. | % hozzászólás
Címkék: esemény macilány prizma

prizma02borito2Örömmel tudatjuk olvasóinkkal, hogy a budapesti árusító helyeken jövő hétfőtől kapható a Prizma második száma, amelynek témája a magyar műfaji film helyzete.

Részlet az előszóból:

„A Prizma második, magyar műfaji filmnek szentelt számával nem a szóösszetétel definiálására teszünk kísérletet. Sokkal inkább a meghatározáshoz elengedhetetlen szakmai és társadalmi párbeszédhez kívánunk hozzájárulni, illetve egy általunk fontosnak tartott műfaji nézőpont érvényesítésével szeretnénk a nálunk marginális helyzetbe került zsánereket, alkotásokat beemelni a magyar filmkánonba.
Meggyőződésünk, hogy a magyar filmről szóló diskurzusban a műfaji és szerzői kategóriák említésekor felmerülő zavarodottság annak a bizonyítéka, hogy a magyar műfaj fejlődése, a rendszerváltás után talán először, határponthoz érkezett. Az utóbbi években határozott törekvés érezhető a honi műfaji film megerősítésére, ráadásul a mai magyar filmszakmában jelen van a fiatal filmkészítők egy generációja, amely nagyrészt zsánerfilmeken szocializálódott, miközben a magyar filmkultúrában és a filmalkotói oktatásban továbbra is igen meghatározó a szerzőiség hagyománya. Ez a generáció tehát egy többpólusú szakmai közegben találta magát, sokan egyes műfajokból indulnak ki vagy hangsúlyosan műfaji elemeket alkalmaznak, ám alkotásaikban jelen van a szerzői látásmód is.”

A szám tartalomjegyzéke:

Téma
Orosdy Dániel: Olasz recept, magyar ízek – Az Ötvös Csöpi-sorozat eredete, jellegzetességei és alakulása
Sorvezető mentén, leleményesen – Interjú Janisch Attilával – Készítette: Roboz Gábor
Tüske Zsuzsanna: A tehetetlenség törvénye – A magyar thriller 1977 és 1989 között
Visszahódítani a közönség bizalmát – Interjú Divinyi Rékával és Goda Krisztinával – Készítette: Jakab Veronika és Orosz Anna Ida
Vizkeleti Dániel: Kis magyar horrorgráfia – A magyar horrorfilm egy évszázada
Szabályos, személyes – Interjú Herendi Gáborral – Készítette: Kovács Kata
Megyeri Dániel: (Anti)hős kerestetik – A kortárs magyar krimi és gengszterfilm

A Prizma körkérdése: Hogyan látja a magyar műfaji film jövőjét?

K2
Fazekas Máté: Űrhajó a lavórban – Kortárs magyar sci-fi rövidfilmek
Lichter Péter: Alvajárók bábszínháza – Vladimir Kobrin filmjei

Kritika
Sepsi László: Biztos alapokon – Kovács András Bálint: Mozgóképelemzés
Jankovics Márton: Posztmodern kavalkád – Mátyás Győző: A látszat birodalma; David Fincher mozija
Dunai Tamás: Édes Aranka – Kemenes Iván és Varga Péter: Stroboscopa
Roboz Gábor: Érintetlen állóvíz – Daniel Young: Szobafogság
Nemes Z. Márió: Embertelen ideológia – Lars von Trier: Antikrisztus

Képregény
Tamás Iván: Vágy 1

prizma02borito

Related Posts with Thumbnails
Kapcsolódó írások
  • Kerekasztal-beszélgetés a magyar műfaji film helyzetéről, jövőjéről
  • Kovács Kata: Ugyanaz a bugyi marad örökre (Orosz Dénes: Poligamy)
  • Sepsi László: Káeurópai vérbosszú (Az Utolsó idők és az európai bosszúfilm)
  • Jankovics Márton: Statisztikába fojtva (Pater Sparrow: 1)
Címkék: esemény macilány prizma
Logging In...

Profile cancel

Sign in with Twitter Sign in with Facebook
or

Not published

Mégsem válaszolok erre
  • 1 Reply
  • 1 Comment
  • 0 Tweets
  • 0 Facebook
  • 0 Pingbacks
Last reply was 781 nap ago
  1. jz
    View 781 nap ago

    éljen, éljen!!!

    [Válaszolok erre]

Téma: Kortárs skandináv film

Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben
"Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol
Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései
Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje
"Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal
Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög
Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai
Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor)
Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia

Animatéka

Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről
Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel
Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról
Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja

Varió

Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben
Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben
Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló

Állókép

Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése

Legfrissebb kommentek

  • machete: király
  • sepi: Fogod te még bánni ezt a vihorászást.
  • Vízkeleti Dániel: :DDDD, igen, úgy izgulok, mint aki rossz fát tett a...
  • sepi: Inkább megvárom, míg NZM visszatért és haragja elsöpri kicsinyes...
  • Vízkeleti Dániel: hááát, úgyis fogalmazhattam volna, hogy arra vágytál...
  • 18+
  • A LISTA MÁMORA
  • adaptáció
  • Anilogue
  • animáció
  • ANIMATÉKA
  • animoscar 2011
  • bagoly
  • BEAT IT!
  • beszámoló
  • beszélgetés
  • biohorror
  • Cinefest 2010
  • Cinefest 2011
  • Cronenberg
  • Dialektus
  • dokumentumfilm
  • DOUBLE FEATURE
  • első szám
  • esemény
  • fantasy
  • felhívás
  • fesztivál
  • film noir
  • filmelemzés
  • filmklub
  • filmkritika
  • fordítás
  • francia film
  • gyerekfilm
  • gyűjtőposzt
  • HARDCORE
  • horror
  • interjú
  • J. G. Ballard
  • Jarmusch
  • játék
  • KELETI EXPEDÍCIÓ
  • kísérleti film
  • KÍSÉRLETI VETÍTŐ
  • könyvkritika
  • KRITIKAI KÖRPANORÁMA
  • LÁNCREAKCIÓ
  • macilány
  • magyar animáció
  • magyar film
  • MONSTER OF THE WEEK
  • műfaji film
  • OFF-SCREEN
  • önreflexió
  • prizma
  • rákszörny
  • remake
  • rövidfilm
  • sci-fi
  • skandináv film
  • sorozat
  • szerzőiség
  • televízió
  • Titanic 2010
  • Titanic 2011
  • tömegfilm
  • TOP 2011
  • trash
  • videoklip
  • websorozat

Archívum

  • 2012. / február
  • 2012. / január
  • 2011. / december
  • 2011. / november
  • 2011. / október
  • 2011. / szeptember
  • 2011. / augusztus
  • 2011. / július
  • 2011. / június
  • 2011. / május
  • 2011. / április
  • 2011. / március
  • 2012
  • 2011
  • 2010
  • 2009

Partnereink

film.hu

Filmvilág

Mozinet

Geekblog

Filmtett

http://www.nyitottmuhely.hu/

filmpont.hu

Kulter

Klauzal13

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Támogatóink

ELTE BTK HÖK

NKA


PRIZMA büszke arra, hogy WordPress szív hajtja
Bejegyzések (RSS) és Hozzászólások (RSS).