Trier opusza vitathatatlanul kemény dió. A Cannes-i közönség kifütyülte a filmet, a nők és férfiak közötti esélyegyenlőségért küzdő szervezetek fel vannak háborodva, az alkotó pedig csak még tovább fokozza a filmről való beszéd kényszerét cinikus és provokatív kijelentéseivel. Például egy sajtókonferencián mikor megkérték, hogy fejtse ki a film bibliai utalásait elnézést kért „ezért az Éden-dologért”, és elmondta, hogy általában végigmegy a forgatókönyvön, hogy kihúzza az ilyesmi hülyeségeket, de ez alkalommal túl engedékeny volt.
A rendező túlpörgetett viselkedésére, a film tabusértő képeire a kritikusok szélsőségesen reagálnak. Az Antikrisztusról szóló kritikákban feltűnően gyakoriak a kemény szavak, a rendező személyére vonatkozó állítások, a kérdő mondatok, a kritikus személyes önvallomásai, illetve a befogadás körülményeiről való beszámolók. Az enigmatikus, és az értelmezést kiprovokáló szimbólumok megfejtésekor a kritikusok a filmhez hasonlóan homályos stílusban beszélnek, és gyakran egymásnak homlokegyenest ellentmondó értelmezéseket fogalmaznak meg. A végső megfejtésre való törekvés gyakorisága pedig mintha a kritikák totális bizonytalanságáról árulkodna.
Az Antikrisztus jó pár angol nyelvű bírálatát végignézve annyi biztos, hogy messze nincs úgynevezett kritikai konszenzus. A zűrzavart kihasználva Trier a napokban jelentette be új filmtervét, a Planet Melancholia munkacímen futó sci-fit.

„Lars von Trier Antikrisztusa egy méretes művészfilm-fing. Mintha szándékosan keresné a kritikai túlkapást, a dán fenegyerek telezsúfolja ezt a teológiai-pszichológiai horror-opuszt groteszk és provokatív képekkel, amelyek Hieronymus Boscht is lenyűgözték volna.”
Todd McCarthy, The Variety

„Úgy gondolom, a filmnek van valami köze a vallásos érzéshez. […] Trier vonatkoztatási rendszere a katolicizmus. [...] Trier felnőttként tudta meg, hogy az apja nem a vér szerint szülője. A rendező ennek következményeként áttért harminc évesen a zsidó vallásról a katolicizmusra, és megalapította az aszketikusságáról ismert Dogma-mozgalmat.”
„Az „Antikrisztus” cím a kulcs. Ez egy tükörvilág, ahol a bűnnel veszítjük el a Tudást.”
Roger Ebert, Roger Ebert’s Journal, Chicago Sun-times

„De ez a film kilyukad egyáltalán valahová? Az én véleményen szerint igen, van értelme a látottaknak. A cím egyszerre félre is vezet meg nem is. Nyilvánvalóan nem a Jelenések könyvének szereplőjére utal, és nem is a pokol bemutatását sugallja. […] Az Antikrisztus pusztán Trier depresszív belső világának a megmunkálatlan terméke, ami teológiai fogalmakkal leírva a gnoszticizmushoz hasonló.”
Victor Morton, Rightwing Film Geek

„Az Antikrisztus egy igazi horrorfilm, mert a nézőre gyakorolt hatását tekintve kifejezetten ijesztő és sokkoló. Sokkal félelmetesebb, mint a műfaj – egyesek által lenézett, de – népszerű és tulajdonképpen szórakoztató darabjai.”
Kurt Halfyard, Twitch

„Számomra az Antikrisztus Trier legszomorúbb és leginkább megindító alkotása – ami a többi filmjét figyelembe véve nem kis dolog. De be kell vallanom újra, hogy számomra a család otthonában történő gyermekhalál a legrosszabb rémálom, amit el tudok képzelni.”
Tom Hall, The Black Row Manifesto

„Az Antikrisztus esetében szerintem Trier ahelyett, hogy diagrammokat készített volna a táblán – ahogy azt eddigi filmjeiben tette –  a maximális hatás elérése érdekében, kipöccintette tudattalanja csőrendszerének tömítéseit, és furcsa hatású képek megteremtésére törekedett, mintha ő lenne David Lynch vagy valaki hasonló. De Trier nem az a típusú rendező, és a végeredmény bizonyítja, hogy ehhez a stílushoz nincsen tehetsége. […] Aki Triert továbbra is művésznek szeretné tekinteni, és egyet akar érteni a rendező híres mondatával, melyben a karrierje legfontosabb filmjének nevezte az Antikrisztust, inkább ne nézze meg a filmet.”
Phil Nugent, The Phil Nugent Experience

„Figyelembe véve mindazt, amit eddig írtak erről a filmről, és Trier határozottan önromboló viselkedését Cannes-ban, ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy rámutassak: az Antikrisztus kétségtelenül egy komédia, méghozzá a legviccesebb, amit láttam jó ideje. […] Ha ez a film valóban a depresszióból való kilábalás céljából született meg, el sem tudok képzelni jobb módszert.”
Joseph “Jon” Lanthier, Bright Lights After Dark

„A vértől fröcsögő jelenetek ellenére az Antikrisztus valójában egy mesterien kivitelezett, fárasztó, de izgalmas bemutatása egy párkapcsolatnak. Egyszerűen csak nehéz az egészet az elejétől a végéig nyitott szemmel végig nézni, mert olyan rohadtul buján otromba.”
Henry Stewart, The L Magazine

„Annak ellenére, hogy Trier tízből kilenc mozifilmjét beválogatták Cannes-be (van valakinek ennél jobb átlaga?), én mindig egy túlértékelt tévéfilm-rendezőként tekintek rá, akinek a legjobb munkája még mindig az első, a Birodalom c. sorozat. Ezért ha Trier elhagyja a történetmesélést egy összefüggéstelen proto-strindbergiánus death metál pszichohorror kedvéért, kijelenthetjük, hogy Lars gigantikus autóbuszának kerekei elgurultak.”
Mark Peranson, Cinemascope

„Ha igaz, hogy Trier a terápiája részeként arra kényszerítette magát, hogy minden nap írjon pár oldalt és dolgozzon a forgatókönyvön, az Antikrisztus Bergman Personájának a párdarabja, hiszen mindkét film egy olyan műalkotás, amely megmentette a szerzőjét (ahogy azt Bergman mondta). Mindkét film az élet brutalitására és egy személyes lelki összeomlásra adott válasz. Mindkettőben két olyan szereplő van a középpontban, akik valamilyen egész két különálló felét képviselik: egy érzékeny páciens, és egy racionálisabb gyógyító.”
Steve Garden, The Lumière Reader’s Film Pages

„Sosem értjük meg, hogy ki ez a két ember, mert a karakterük nincs eléggé kidolgozva. Nem is beszélve azokról a nyomorult vörös heringekről. Mert mi értelme van annak, hogy a pár gyerekének, Nic-nek, rendellenesek a lábai? Mit keresünk hirtelen az Ómenben? […] De mégis azt kérdezem magamtól: mi a frászért van olyan hatással rám a film, hogy úgy érzem, az Antikrisztus okolható, hogy olyan pocsék hangulatban ébredtem ma reggel. […] De ahogy egyre többet gondolkodom, egyre több tematikai hasonlóságot látok az Antikrisztus és Tarkovszkij Solarisa között.”
Glenn Kenny, Some Came Running

„Az Antikrisztus hasonló élményt nyújt, mint egy olyan tinilány naplójának átlapozása, aki meg van rettenve a férfiaktól, a vértől, a teste átalakulásától, saját nőiségének megnyilvánulásaitól, a meg nem értettségtől, az élet szomorúságától, és attól, hogy néha bizony kapitális szívás élni… De a film nem csak egyszerűen felkelti ezeket az érzéseket, meg is akarja érteni őket. Az Antikrisztus olyan típusú film, amibe ha belehelyezkedik a néző, a végére kevésbé érzi magát egyedül.”
Jeremiah Kipp, The House Next Door

„Mikor az animált róka figyelmezteti az értetlenül bámuló Dafoe-t a káosz uralmára, világossá válik, hogy nem Kansasban vagyunk, hanem egy komolytalan filmben.”
Manohla Dargis, New York Times, ArtsBeat Blog

„Trier vajon azt sugallja, hogy az Antikrisztus cím valamilyen értelemben rá vonatkozik? Vagy azt, hogy az Antikrisztus nőnemű? Vagy egyszerűen a depressziója idején, amikor állítólag a filmet írta, túl sok időt töltött Nietzsche olvasásával, aki a maga Antikrisztusáról azt mondta, hogy tizenkét éves kora óta az éjjeli szekrényén tartja?”
„A groteszk erőszakot ábrázoló jelenetek olyan rendezőket idéznek meg, mint David Cronenberg, vagy Eli Roth. […] Vajon annak a Dafoe-nak a szerepeltetése az Antikrisztusban, aki Scorsese Krisztus utolsó megkísértésében Jézust játszotta, valamiféle intertextuális geg? Ilyen geg a szexuális örömöket ünneplő nyitójelenetet alatti Händel ária használata, amely a Farinelli, a kasztrált c.  filmben olyan fontos szerepet kap?”
„Ezek az kapcsolódások annyira felületesek, hogy nem gondolhatunk másra: Trier egyszerűen rászed minket.”
Elizabeth A. Castelli, Artforum

„Trier mindenekelőtt művész, nem pedig gondolkodó. […] A Nic zuhanását ábrázoló, szemet gyönyörködtető és nagyszabású kép olyan sok dolgot akar jelenteni egyszerre, hogy a jelentés nélküliség fenyegeti. A prológus végére egyértelművé válik, hogy az Antikrisztus végig nem vitt és önkényesen kevert metaforákkal van túlzsúfolva – és mindebben van valami lenyűgözően enigmatikus.”
Chris Wisniewski, Reverse Shot

„Az Antikrisztus annyira a zsigerekre hat és annyira nyugtalanító, amennyire csak el tudjuk képzelni. De ugyanakkor tematikusan koherens és formailag kidolgozott. Aki bolondot kiáltott, a film által okozott önmagával szembeni kellemetlen érzést vetítette ki a rendezőre – aki, elismerem, könnyű célpontnak bizonyul.”
Matt Riviera, Last Night with Riviera blog

„Mark Kermode, a brit filmkritikus és horror rajongó, a BBC Radio 5-on, az Antikrisztussal kapcsolatban előállt egy trükkös ötlettel. Számára az a kulcs Trier filmjeinek értelmezéséhez, hogy még véletlenül se vegye figyelembe a rendező kijelentéseit – se az interjúkat, se a sajtóanyagokat, semmit.”
Paul Matwychuk, The Moviegoer