A mozipénztáraknál aratott sikere ellenére a kritikai konszenzus Nolan filmje körül korántsem egységes. A film bemutatását megelőző víruskampány, amelynek részeként New York-i tűzfalakra festett trompe-l’oeil képekkel, a mobilunkon rejtélyes üzenetekkel („Protect your thoughts!), az interneten különböző ötletes flash-játékokkal, elmegyakorlatokkal és álhonlapokkal, illetve az álmok tudományos kutatásáról szóló, a rendező által készített álinterjúkkal találkozhattunk, miközben a szürreális látványvilágú előzetesek szinte semmit sem árultak el a film történetéről –  vagyis röviden a hatalmas hype, ami jó előre kontextualizálta a filmet, úgy tűnik, egyrészt mozgósította a rajongókat, másrészt kissé elijesztette a kritikusokat. Ezzel együtt jó pár angol nyelvű kritika átolvasása után megállapíthatjuk, hogy több a dicsérő bírálat, azonban a film kritikai fogadtatása bőven elmarad az Avatar ünneplésétől, és számos meghatározó lap kritikusa éles szavakkal kárhoztatja a filmet, összecsapva a rajongókkal és a moziközönség jelentős hányadával.

Meglepő azonban, hogy a negatív kritikákban és a rajongói közösségek párbeszédeiben hasonló kérdések és érvek hangzanak el a film kapcsán, amelyek vagy az álmok nem álomszerű mivoltát vezetik vissza Nolan virtuóz/rideg gondolkodásmódjára, vagy a sztori talányaira/sületlenségeire mutatnak rá. A rendező tökéletes trükkje, amely nem csak a promóciót, hanem magát a filmet is párbeszédgerjesztő intermediális médiahekknek értelmezi, sikeres volt: az Eredet meghökkentő látványelemeiről és a narratív puzzle darabjainak összeilleszthetőségéről nézőnek és kritikusnak egyaránt – mindegy, hogy milyen előjellel, de – beszélnie kell. Eközben a különböző értelmezői közösségek öntudatlanul terjesztik a gondolatcsírát: korunkban egy médiatartalom legfontosabb dimenziója az eredetiség, és Nolan filmje végtelenül eredeti.

***

„Nolan az emberi elméről alkotott fogalma túl prózai, logikus és szabályos ahhoz, hogy megengedje a teljes őrület kockázatát – a valódi káosz és delírium lehetőségét, azt a kimondhatatlan kétértelműséget, amit ez a téma megkövetel. A tudattalan, ahogy azt Freud (Hitchcock, és sok más nagyszerű filmrendező) is tudta, különösen rakoncátlan jószág, tele elfojtott vágyakkal, tülekedő titkokkal, mocskos viccekkel és félelmekkel. […] Az Eredet hiányosságai nem csak egy tehetséges rendező saját korlátaira, hanem választott művészeti formájának jelenlegi határaira is rámutatnak. Az álmainkat a mozi táplálja. A mozit az álmaink. Csak valahogy a képzelőerőnk mégis kielégítetlen marad.”
A. O. Scott, The New York Times

„Az Eredet elégedettségre ad okot, annak ellenére, hogy hibáinak megfejtésére kényszeríti a nézőt. Igazán arcpirító gesztus ez egy olyan film esetében, ahol a nyakatekert párbeszédeket díszítéseként villódzó szuperlassítások szolgálnak. Különös módon ez annak a reménynek a bizonyítéka, amely szerint egy blockbuster még tartalmazhat valamit az álmaink alapanyagából. Mindezek után, az utalás a nyitott befejezésre meglepően üdítő szenvtelenség az egyértelmű és magabiztos nyári mozik dömpingjében.”
Jonathan Kiefer, The Faster Times

„Ha egy film becsábít a metafizika erdejébe, én inkább Spielberg társaságában találnám magam, aki legalább veszi a fáradságot, hogy egyértelműen fogalmazzon. […] Az Eredet nem éppen ügyetlen, de nem is remekmű – egy (időtartamát illetően is) túl ambiciózus popcorn-mozi: látványos, néhol szellemes, máshol fárasztó.”
Tim Robey, Telegraph

„Ahogy Ariadné is felveszi a fonalat, szemkápráztató bemutatót kapunk a film speciális effektusainak tárházából: Escher lépcsősoraihoz hasonlóan Párizs utcái önmagukra fordulnak, mint egy palacsinta, miközben Hans Zimmer zenéje azt sugallja, nincs más dolgunk, mint tisztelettudóan gyönyörködni, ha van ilyen. […] Ellen Page nem igazán egyensúlyozza ki a romantikus történetszálat, és így Leo érzelmi felfokozottságában valójában nincs dinamika. Mire a „most akkor ébren vagyunk, ugye?” fordulatnak fejbe kellene vágnia a nézőt, a kérdés már érdektelenné vált. Nolan nem hisz a valódi érzések és az álmok közötti különbségben, vagy képtelen kifejezni azt – a beültetés ezért sikertelen marad.”
Nick Pinkerton, The Village Voice

„Nolan az egyik legünnepeltebb blockbuster-rendezővé vált, aki még A sötét lovagban rendelkezésére álló hatalmas fegyverarzenált is arra használta, hogy provokatív kérdéseket szegezzen a nézőnek. Az Eredetben szétszórt egzisztenciálfilozófiai gondolatmorzsákat követve pedig – mitől kevésbé valóságos a képzelet a valóságnál? a kreativitás egyéni vagy kollektív? – a Solaris vagy Philip K. Dick univerzumába jutunk. Úgy tűnik, az elbeszélés kifejezetten úgy van megszerkesztve, hogy a vetítés után „Vajon Deckard is replikáns?”-típusú vitákat lehessen folytatni róla.”
Ben Kenigsberg, Time Out, Chicago

„Nolan véghez viszi a lehetetlent, az elgondolhatatlant: visszahajlítja önmagára Párizs tükörképét, lebegő verekedést rendez egy hotelszobában, zsúfolt sugárútra irányít egy vonatot. Amiről csak álmodni tudsz, azt az Eredetben Nolan megvalósítja. Aztán ezeket az álmokat még nagyobb álmokba ágyazza, majd a nagyokat hatalmasokba, és az álomládikák sorát a végtelenségig nyitogathatjuk. Nolan odáig tágítja a filmkészítés határait, hogy szinte az már nem is filmezés többé, hanem „hű ba+ ezt meg kell írjam a spanoknak”-típusú szenzációvadászat. Nem lett volna egyszerűbb inkább csak egy filmet készíteni?”
Stephanie Zacharek, Movie Line

„Az Eredet tele van dinoszaurusz-effektusokkal, mint például a város visszahajlítása önmagára. De a hangvétele olyannyira ünnepélyes volt, hogy úgy éreztem, muszáj megtörnöm egy nevetéssel.  A film hiányolja Spielberg Különvéleményének szellemességét, Joseph Ruben Álomküzdőkjének jungiánus és karneváli hősiességét, a Mátrix hátborzongatóan tömör párbeszédeinek és öltönyöseinek egyértelműségét, továbbá Nolan Álmatlanság c. filmjének feszült éberségét is. Az ellenfelek az Eredetben névtelenek és arctalanok, a hangnem személytelen és egyenletes. Nolan gondolkodása túl prózai és túlságosan leragadt bizonyos logikai feladványoknál ahhoz, hogy egy nagyszabású, határok nélküli álommozit készítsen.”
David Edelstein, New York Magazine

„Több jellemzőjét figyelembe véve Nolan nagy álma nem éppen álomszerű. Egy valódi álom, természetesen, nem osztható meg miközben zajlik, bár ez nyilván a film művészi koncepciójának remek ötlete. De ennél lényegesebb, hogy egy valódi álomban a problémamegoldó készség csődöt mond, általában tele van ugróvágásokkal, amikről sokkal inkább Godard jutna eszembe, mint Nolan, illetve a tér-idő viszonyok is kötetlenebbek, ha nem teljesen lényegtelenek.”
Caleb Crain, The Paris Review

„A közös álom ötletével, amelyről igen kevés részletet tudunk meg a filmben, Nolan egy többdimenziós narratív sakkjátszmára teremt lehetőséget. Ez az Eredet lényegi újítása, és ez közel sem semmi. […] Vagyis az Eredet ebben az olvasatban egy nagyszabású és sikeres puzzle-film, bár a főhős érzelmi helyzete iránt nem voltam teljesen közömbös, de nem is hatott meg igazán.”
Glenn Kenny, Some Came Running

„Manapság a filmek gyakran újrahasznosított alapanyagból készülnek, gondoljuk csak a folytatásokra, remake-ekre, franchise-okra. Az Eredet viszont sajátos rugóra ját. Teljesen eredeti alapanyagból készített ötletes koncepció, ami mégis egy akciófilm alapszerkezetére van felépítve – olyan érzésünk támadhat, hogy több értelme van, mint valójában.”
Roger Ebert, Chicago Sun-Times

„Ha az Eredet egy metafizikai puzzle, akkor legalább annyira metaforikus is. Nehéz nem párhuzamot vonni Cobb álomhalászata és Nolan filmkészítési attitűdje között: mindkettő lényege a valóság olyan szimulákrumának megteremtése, amely elcsábít, megzavar és tartós benyomást tesz ránk.”
Justin Chang, Variety