„Jól figyelnek?” – a film összefont elbeszélései és önreflexivitása
A film nyitómondatát követő párhuzamos montázsban azt látjuk, amint az idős Cutter (Michael Caine) a bűvésztrükkök három felvonásáról tart illusztrált előadást a befogadót képviselő kislánynak, Borden (Christian Bale) pedig belopózik Angier (Hugh Jackman) előadásának díszletei mögé, majd végignézi a férfi fulladásos halálát. Nolan filmje a rendező több munkájában (a Memento, az Eredet és kisebbrészt a Following esetében) is alkalmazott elbeszélői fogással indít: egy előre hozott jelenettel felvázol a néző számára egy narratív szituációt, amit a néző képes ugyan értelmezni valahogyan, de messze nem úgy, ahogy a teljes történet ismeretében. A szóban forgó jelenet a cselekmény során szerzett információk révén később teljesen átíródik: megtudjuk, hogy az itt látott Angier valójában „másolat”; hogy Borden valójában nem is vétkes a férfi halálát illetően; és hogy a fulladozó férfi tulajdonképpen Angier előadásának szükséges velejárója. Az Eredet előre hozott jelenetével Nolan a tengerpartra és a japán férfi villájába érkezés helyzetét vázolja fel, a Following nyitószekvenciái közé vágott képeket (amik más fizimiskával, fulladozva és sebesült arccal jelenítik meg a főhőst) pedig a néző ezen a ponton nem tudja elhelyezni a cselekmény kronológiájában. Ezen filmek felütésénél nincs lehetőségünk határozott feltételezéseket kialakítani a jelenetben látható viszonyokról, inkább csak az információk hiányát érezzük, A tökéletes trükk erőszakos nyitása azonban sokkal erőteljesebb hipotézis-alkotásra késztet (Borden feltehetően felelős Angier haláláért). A Memento ebből a szempontból hasonló eset, ennek a filmnek a nyitószekvenciájában ugyanis azt látjuk, hogy egy férfi fejbe lő egy másik embert, és a film inverz elbeszélése a későbbiek során egyszerre világítja meg a szituációt kiváltó okokat és a figurák közötti viszonyokat (és bizonytalanít el azokat illetően).

A rendező ezt követően hozzákezd a cselekmény jelen idejében zajló események bemutatásához. Hamar világos lesz, hogy Nolan és a forgatókönyv társírójaként feltüntetett fivére megszabadult a regény keretét biztosító, a huszadik században játszódó történetszáltól, így Andrew Westley és Kate Angier figurájától is. A film saját cselekményének jelen idejét ehelyett a könyvből teljesen hiányzó eseménysorral határozza meg: a Nolan által használt bűnügyi filmes keretben azt látjuk, hogy Borden az Angier feltételezett meggyilkolása okán indult bírósági tárgyalás ideje alatt a rácsok mögött vesztegel. Ez a szituáció teszi lehetővé a rendező számára az általa annyira kedvelt flashback-szerkezet alkalmazását, Borden ugyanis a cellájában ülve kinyitja Angier naplóját, és kezdetét veszi Angier elbeszélése.

Nolan már a film felvezető szakaszában hozzákezd az egyes elbeszélői síkok közötti váltogatáshoz. Az éppen csak elinduló Angier-elbeszélésben Angier olvasni kezdi Borden naplóját, és az így kibomló jelenetsor a két bűvész ismeretségének kezdetére visz minket (a később halálos ellenségekké váló férfiak, a regénnyel szemben, egy másodrendű bűvész inasaiként, „egy csapatban” kezdtek). A jelenetsor végén azonban Nolan ravaszul és észrevétlenül átvált Angier flashbackjére, amelyben a férfi a felesége előtt próbálja reprodukálni az este folyamán látott kínai bűvész trükkjét. A rendező ezután a flashback és az Angier-napló szintjéről is feljebb emelkedik, egészen a cselekmény jelen idejébe, hogy – ismét csak zökkenőmentesen – ezúttal Borden flashbackjével folytassa, ami a férfi leendő feleségével való megismerkedéséről tájékoztatja a nézőt.

Nolan tehát alig fél óra alatt egy négy szintű elbeszélést hoz létre. Egyrészt bemutatja a jelen síkján zajló eseményeket (Borden olvassa az Angier-naplót a cellában, és időnként látogatói érkeznek, stb.), másrészt megjeleníti az Angier-naplóban leírtakat (Angier olvassa a Borden-naplót, és meglátogatja Teslát, hogy a segítségét kérje, stb.), harmadrészt ábrázolja a Borden-naplóba lejegyzett eseményeket (Angier feleségének halála után Borden megismerkedik a feleségével, aki hamarosan teherbe esik, stb.), negyedrészt bemutatja az Angier feleségének halálát követő időszakot Angier szemszögéből (ezek időben a harmadik szál eseményeivel párhuzamosan játszódnak). A jelen mellett tehát eleinte a közelebbi múlt és a valamivel távolabbi múlt eseményeit látjuk, ez utóbbit két nézőpontból. Nolan úgy ágyazza egymásba az elbeszéléseket, hogy nem szükséges minden egyes alkalommal megjelenítenie az adott elbeszélői szituációt: hiába ugrál ide-oda a cselekmény kronológiájában és a narrátorok között, tökéletesen átlátható szerkezetet alkot.^[1] Az Eredetben egyébként szintén négy rétegű elbeszélést használ (helyesebben, a film fináléjának egy szakaszában öt rétegről beszélhetünk, a „valóságban” zajló repülőút szintje azonban narratív értelemben eseménytelen), csakhogy ebben a filmben az újabb és újabb szinteket nem fél óra alatt hozza létre, hanem lassan és fokozatosan építi ki ezeket, ráadásul itt az időviszonyok is teljesen máshogy alakulnak.

A cselekmény előrehaladtával természetesen egyre közelebb kerülünk a jelenhez, így körülbelül a film felénél a negyedik szál időben beéri a másodikat (Angier élete a felesége halála után eljut arra a pontra, amikor megszerzi és olvasni kezdi a Borden-naplót, majd meglátogatja Teslát), és innentől ez fejlődik tovább. A narratíva egyik kulcsfontosságú pontján azonban Borden, a naplója végén, a szövegen keresztül megszólítja Angiert (mert tudatosan juttatta a férfihez a kötetet, hogy ebben a formában is provokálja), és bár a férfi dühödten becsapja a naplót, ezzel nincs vége a Borden-napló eseményeit ábrázoló szálnak. Hiába nem látjuk a továbbiakban, hogy Angier olvasná a kötetet, a film továbbra is ábrázolja Borden életének eseményeit, amikről csak ő tudhat. Nolan azért hajthatja végre ezt a kis „csúsztatást”, mert eddigre létrehozott egy olyan stabil elbeszélői szerkezetet, amiben teljesen világosak az egyes szintek közötti időbeli és ok-okozati viszonyok.^[2]

Újabb, az imént említetthez hasonló fordulópontot jelent az a pillanat, amikor Angier, a naplója végén, a szövegen keresztül megszólítja Bordent (ő is tudatosan juttatta a másikhoz a kötetet, sőt, még azt is eltervezte, hogy ezt a férfi a cellájában ülve fogja olvasni, miközben a kivégzésére vár). A film ezután a három szál (a jelen és a két perspektívából ábrázolt közelmúlt) váltogatásával jut el ahhoz a jelenethez, amit Nolan a film elejére is beemelt, ezután pedig már csak a jelen eseménysora fejlődik tovább.
Így jutunk el a fináléhoz, amelyben Borden akasztása után az ikertestvére találkozik Angierrel. A villanásnyi (főként Borden emlékeit megmutató) flashbackek után Nolan még a felütés azon jelenetéhez is visszatér, amelyben a kislánynak (vagyis Borden lányának) magyarázó Cuttert láttuk, a jelenetet azonban most a második Borden érkezése zárja le. És bár a domboldalon heverő egyforma kalapokat mutató képsort a film nyitásánál Borden narrálta („Jól figyelnek?”), ezt a sokkoló (az élettelen Angier-másolatokat mutató) záróképekkel kiegészített szekvenciát most Cutter hangalámondása kíséri („Nem a valóságot akarják… hanem az illúziót.”).

A tökéletes trükk szerkezetét tekintve látványosan különbözik az alapregénytől. Bár a terjedelmet illetően a film is Angier perspektíváját részesíti előnyben (hiszen titokban kell tartania a Borden ikertestvérére vonatkozó, a végső csavart lehetővé tevő információt), az egyes elbeszélői szintek elrendezésére vonatkozóan teljesen más stratégiát követ. Míg Priest egymás után helyezi el az elbeszéléseket, és az Angier-napló visszamenőleg árnyal és átértelmez bizonyos korábbi eseményeket, illetve megválaszolja az időközben felmerült kérdéseket, Nolan összesodorja az egyes szálakat, és az időben előre-hátra ugrálva meséli el a történetet. Ezzel a szerkesztésmóddal sűríteni tudja a cselekményt, és egymással párhuzamosan képes fejleszteni a könyvben egymást követő bűvész-elbeszéléseket (ráadásul a két „naplóból való kiszólás”-jelenettel közvetlen kapcsolatot is teremt az egyes szintek között). Nolan sajátos szélhámosfilmje radikálisan átformálja és továbbgondolja Priest amúgy is komplex elbeszélői szerkezetét, ezáltal pedig a hollywoodi viszonylatban szokatlanul összetett struktúrát hoz létre.

A film azonban a szerkezet mellett a tartalmat illetően is fontos eltéréseket mutat a könyvtől. Nolan több jelenettel és ötlettel is gazdagítja a történetet: többek között a teljes jelen-szállal, az Angier feleségének akaratlan megölését bemutató jelenettel és a Borden-napló titkosírásával. Emellett kihagyja az alapmű számos apróbb jelenetét (kivált a rendkívül részletező Angier-napló esetében) és több mellékszereplőjét (például az Angier életében többször is felbukkanó, fontos szerephez jutó újságírót), ugyanakkor nagyobb hangsúlyt fektet a Cutter-figurára és Borden feleségének (illetve kapcsolatuknak) bemutatására. A film ráadásul a Nolan-életműbe szépen illeszkedő „megszállott hős”-karakterek^[3] regényből való átvétele mellett „a szeretett nő (ön)gyilkosság általi halála” körülírással jellemezhető szerzői motívummal (lásd még a Mementót, A sötét lovagot és az Eredetet) ki is egészíti a történetet.

Nolan a fentiek mellett valamelyest két bűvészfiguráját is átformálja (akiken mellesleg remekül érvényesítheti az egész életművét meghatározó öltönyfetisizmusát). A film Bordenje Angier feleségének haláláért felelős^[4] (a könyvben egy dulakodásnál véletlenül a padlóra löki Angier feleségét, aki ezáltal elvetél), és bár a regény hangsúlyosan patologikus esetnek állítja be (a férfi az életét uraló szerepjáték miatt kóros identitásválságban szenved), a karakter ezen vonását a film kevéssé hangsúlyozza. A film Angierje felesége halálával a könyvhöz hasonlóan erős motivációt kap a bosszúállásra (ott ugyanezt az elvetélés biztosítja), ám a regényben a férfi sokáig boldogan él a feleségével (csak saját hűtlensége miatt szakad meg hosszú időre a kapcsolatuk), és jóval inkább pénzéhes (hamisítatlan kóklerként még spiritiszta szeánszoknak beállított bűvésztrükköket is végrehajt a keresetszerzés érdekében). Angier karakterét illetően ugyanakkor lényeges különbség, hogy a film amorális figuráként rajzolja meg (közvetetten ő okozza az egyik Borden halálát),^[5] a regény viszont – attól eltekintve, hogy a bűvész ott pénzsokszorosításra is felhasználja a Tesla-találmányt – morális lénynek állítja be, akinek lenne ugyan lehetősége megölni Bordent, ám nem teszi meg ezt.

Ugyanakkor a bűvészek karakterén keresztül a regény és a film egyaránt kétfajta alkotói alkatot határoz meg. Borden az igazi művész, aki nem csak kreatívan végzi a dolgát, hanem hajlandó alárendelni az életét a művészetének, Angier pedig a mesterember, aki fantáziájának szinte teljes hiányát a technikával, illetve a pénzzel pótolja. Nolan mindezt a finálé találkozás-jelenetében ki is mondatja a szereplőivel, azonban az Angier szájába adott egyik mondattal végső soron szerethetőbb figuraként rajzolja meg az iparos-bűvészt. A férfi ugyanis, közvetlenül a halála előtt, őszintének ható elragadtatással beszél arról az örömről, amit az illúziókra éhes nézők elkápráztatásakor érez.

A film és a regény közötti legfontosabb különbség a történet kifuttatásában érhető etten. A könyv Angierje a Tesla-találmány használatánál kikerüli azt a film által felvetett morális kérdést, ami a teleportálás során létrehozott „másolat” megölésével jár, Priestnél ugyanis a szerkezet beüzemelése után a hátrahagyott tárgy vagy élőlény automatikusan élettelen marad. ^[6] A regény azonban a találmány kapcsán sokkal tovább megy a filmnél, ugyanis Borden akaratlan közbelépésének (egy kar idő előtti meghúzásának) köszönhetően az egyik teleportálás megszakad, és Angier úgy kettőződik meg, hogy az „eredeti” és a „másolat” egyaránt életben marad. Az előbbi rohamos fizikai és mentális leépülésnek indul, míg az utóbbi amolyan féllény lesz: nappali fényben aránylag jól látható, egyébként áttetsző és mentálisan ép alak, aki bujkálni kénytelen a közösség elől (amikor pedig találkozik önmagával, azt állítja, hogy teljesen egyek).

Ennek az irracionális (illetve sci-fi-) fordulatnak köszönhető, hogy Priest elbeszélője, aki a korábbi, testét szétszedő és újjáépítő teleportálásokat is halálpillanatokként élte meg, végignézheti saját halálát (az „eredeti” Angier ugyanis teljesen leépül), hogy aztán fantomfiguraként éljen tovább.^[7] A szellemalak végső elkeseredésében Angier holttestébe teleportálja magát, annak reményében, hogy így megvalósíthatja a halál utáni életet. Az elbeszélés ezen a ponton megszakad, azonban a regényt záró Westley-narráció egyértelművé teszi, hogy a végső teleportálás során létrejött alak a huszadik század végét is megélte (feltételezhetően változatlan életkorral), a kúria melletti kriptában bujkáló Angiernek tehát a kirekesztettség árán sikerült megvalósítania a vágyott öröklétet.

Nolan elhagyja a regény ezen fordulatait,^[8] és teljesen másra koncentrál. A film ugyanis felerősíti a könyv azon törekvését, amely az elbeszélés és a bűvésztrükk között kíván metaforikus kapcsolatot teremteni.^[9] A rendező számára több sajátosság is kiváló lehetőséget biztosít erre, a bűvész- és a mozielőadás befogadói helyzetének hasonlóságától kezdve az adaptált történet cselekményidejének a mozi születésével való egybeesésén át a mozgókép illuzórikus természetéig. Nolan ráadásul a provokatív nyitómondattal („Jól figyelnek?”) és a deklaratív zárómondattal („Nem a valóságot akarják… hanem az illúziót.”) egyfelől pimaszul felhívja a néző figyelmét éberségének szükségességére, másfelől egyértelműen utal saját hatalmi pozíciójára.

Míg tehát Priest a természet törvényeivel játszadozó ember ismerős kálváriájának bemutatására futtatja ki az elbeszélését, Nolant elsősorban a történetben meglátott központi metafora kibontása izgatja – az eltérő alkotói törekvések közös vonását az igazán nagy bűvészeket és művészeket jellemző kivételes előadói tehetség biztosítja.