2015/03/06
5 ok, amiért érdemes moziban újranézni a 2001:Űrodüsszeiát.
Kismillió könyvet és cikket olvashattunk már Kubrick klasszikusának nagyságáról. Minden toplistán ott a helye, az amerikai filmtörténet kánonjának alapkövévé vált. Kismilliószor láttam már: először VHS-en, majd laptopon, később DVD-én, végigjárva a képminőség evolúcióját.
Emlékszem, gyakran úgy néztem a filmet, hogy a fotelt olyan közel toltam a TV-hez, hogy a lábammal rá tudtam támaszkodni. Egyszerűen moziért ordított az élmény. Persze erre lehet azt mondani, hogy minden filmnek moziban a helye – ez az esetek 95%-ban talán így is van – de a 2001:Űrodüsszeia egyszerűen csak a moziban tud érvényesülni. Tulajdonképpen most láttam először a filmet.
Itt van néhány bizsergető pillanat élményleírása, ami miatt érdemes a moziban újranézni Kubrick filmjét.
Egészen elképesztő milyenek a 2001-ben a csendek. Ezek nem csak „csendes” részek, hanem totál süket csendek. A legfelszültebb pillanatokban: amikor Bowman megpróbál visszajutni az űrkapszulájából az űrhajóba a külsők felvételeken csak a világűr vákuumszerű csendjét halljuk. Egy 300 fős, telt házas moziteremben ez a csend szinte arcon rúg.
A film aprólékosan kidolgozott akusztikai világa konkrét fizikai hatással volt rám a moziban. A sípoló rádiózaj, ami elszabadul a monolitból nem csak a szereplők agyát pattintja szét belülről, hanem a nézőjét is. Az űrsétát tevő asztronauta lélegzésével megtöltött teremben tömeghipnózisba kerültünk. Elkezdtem én is abban a ritmusban venni a levegőt, ahogy Bowman. A legsokkolóbb és leghideglelősebb vizuális és akusztikai hatása a leálló életfunkciók miatt villogó piros panelnek volt. A hibernáló szerkezet rikácsoló szirénázása és a vásznat teljesen kitöltő, villogó „Life Functions Terminated” felirat egészen döbbenetes volt moziban.
amikor az ősember által elhajított csont egy űrhajó képébe ugrik. A vászonról a tekintetünkre omló látvány olyan elemi erővel ránt be, hogy az a filmtörténeti pillanat még úgy is sokkoló, hogy tűkön ülve vártam eljövetelét. Elképzelni sem tudom, hogy milyen váratlan, fenomenálisan bombasztikus hatása lehetett ennek 1968-ban.
Ez egy ősrégi közhely, de a totálképek tényleg csak a moziban működnek: a tekintetünk végig tud pásztázni a részleteken. Nem mellesleg így az idő is másképpen telik: egy lassúbb, hosszú beállításos film kevésbé lesz unalmas, mert a tekintetünknek van tere a saját belsővágásait megteremteni. A moziban olyan apró részleteket lehet észrevenni a 2001 díszletében, mint a leszállódokkokban tevékenykedő emberek alakjai.
Erről a tíz percről hosszú oldalakat tudnék értekezni – ezt egyébként meg is tettem már többször, pl. a Prizma 6. (Skandináv film) számában a Kozmosz metaforái című cikkben – szóval tényleg nagyon sokszor néztem már meg. De olyan gyönyör volt egy gigantikus vásznon, szuper hangosításban nézni ezt a képsort, amibe ha részletesen belemennék, akkor ki kéne tenni a 18-as karikát a cikk elejére.
Majdnem én is fölpattantam a helyemről és befeküdtem a vászon alá, ahogy a hippinemzedék betépett aranyifjai tették annak idején.
Partnereink
Szólj hozzá!