Ez a rövidfilm a mennyekbe emeli a videóesszé műfaját

Lichter Péter

2015/05/21

Láttatok már „desktop dokumentumfilmet”?

Én még nem sűrűn.

Kilóra meg lettem véve:

Kevin B. Lee a netes videóesszék egyik koronázatlan királya. ( Tony Zhou a másik videóesszéista akiért megtudok veszni.)

Érdemes az ürge Vimeo-csatornáját végigböngészni, például Paul Thomas Anderson hosszú beállításainak formanyelvi evolúciójáról készített osztott képernyős-térképes videója revelatív erejű.

Lee egyik legizgalmasabb videója, a Transformers: The Premake arról szól, hogy manapság Hollywood hogyan próbálja a kiaknázatlan kínai piacot a lehető legátfogóbb módon elfoglalni, illetve a videómegosztókon burjánzó amatőr felvételeket saját reklámkampányaikhoz használni. Ez a téma még önmagában egyáltalán nem olyan érdekes, hogy egy száraz televíziós riportnál eredetibb videót lehessen róla forgatni, ám Lee csavar a dolgon egyet.

Olyan formát talál a videójához, ami lényegében megdöbbentően egyszerű, mégis frappánsan képes tükrözni a téma komplexitását. Ahogy a tankönyvekben mondani szokás: tartalom és forma egymásra talál Lee zseniális videójában.

Mert mit csinál Lee?

Egész egyszerűen a számítógépének Desktopján (azaz Asztalán) rögzíti az egész filmet – virtuális kamerával suhanva egyik megnyitott ablakból a másikba.

TRANSFORMERS: THE PREMAKE (a desktop documentary) from Kevin B. Lee on Vimeo.

Lee lényegében úgy tudja keverni a kísérleti film elszállt formalizmusát a dokumentumfilmek informatív tulajdonságával, hogy egy a témájával szinte összeolvadó, kerek egészt formál belőle. Nem véletlen, hogy filmje nem csak a keményvonalas filmgeekek szűk táborát, hanem a nagy presztízsű filmfesztiválokat (Berlinale, Rotterdam) is meghódította.

Lee a lehető legnagyobb blockbuster, a Transformers 4 forgatását követi végig pusztán talált felvételeket használva.

Az ötlete egyszerre pofonegyszerű és rendkívül időszerű: egy nagyváros, jelen esetben Chicago utcáin forgatott hollywoodi megaprodukcióról manapság már több amatőr, mobiltelefonos felvétel készül, mint mondjuk hivatalos werkfilm: a netről összeszedve ezeket a gyakran gyatra minőségű videómorzsákat egy kollektív werkfilmet lehet összeszerkeszteni.

Lee ezt az ötletet azzal spékeli meg, hogy különböző netes interfészeket és felületeket használva a talált videókat egy jelentéssel teli grafikus térbe (a számítógép Asztalára) helyezi. Így például a felnyíló Google térkép egy olyan virtuális teret alkot, ahol a videódarabok szimultán összjátéka teremti meg a film forgatásának történetét.

A filmről szóló radikálisan ön-reflektív filmek persze már vagy 50 éve léteznek, lényegében a kísérleti (avantgárd) filmek fele ilyen. Ha leegyszerűsítjük: a videóesszék olyan kísérleti filmek, amik a filmszerető szélesebb tömegek által is könnyen fogyaszthatóak. Szoftosabb formájukban oktatófilmként is működnek.

Például egy kis filmtörténeti példa: Morgan Fisher 1984-ben készítette el a leghíresebb munkáját, a több mint fél órás Standard Gauge-ot. (Ezen a linken tudjátok megnézni.) Lee videóesszéje és Fisher kísérleti filmje között van egy fontos hasonlóság. A Standard Gauge-ban Fisher nem egy talált képet mutat, hanem a kép képét mutatja:

Vagyis Fisher a vágóasztal képernyőjén végigfutó filmszalagot filmezte újra úgy, hogy megmutatta a perforációt, a filmszalag „szalagságát”, hogy itt állóképek sorozatáról van szó. Közben Fisher narrátorként mesél az adott képkockáról, személy emlékeiről, amikor vágóként dolgozott stb. stb. Vagyis tulajdonképpen Fisher egy proto-videóesszét forgatott.

Lee-nek azért nem kell mesélő hangként filmjében jelen lennie, mert az egyszerre megnyitott videóablakok válnak videója narrátorává: a különböző riportokban megszólaló producerek, vagy utcai emberek töredezett kommentárjaiból áll össze az elbeszélés.

Lee narrátori alakja nem hangban manifesztálódik, hanem a számítógép képernyőjén felbukkanó képek irányítójaként:

a narrátor/filmes itt az Internet karmestereként működik. Szinte egy jazz-zenekar laza improvizációjával játszik a neten fellelhető végtelen képanyaggal.

Ahogy a Google új fejlesztése, az amatőr fotókat gyorsmontázzsá (timelapse videóvá), azaz filmmé alakító Time-lapse mining megmutatta: a valóság minden részletéről lehet lassan mozgóképes nyomot találni, vagy kreálni – így akár minden eseményt meg lehet mutatni különböző szemtanúk nézőpontjából, akár párhuzamosan, akár egy folyamatos történéssé összeállítva. A 9/11-es terrortámadások idején készült videofelvételek és fotók voltak az első döbbenetes hírnökei ennek a jelenségnek. (És akkor abba gondoljunk bele, hogy akkor még nagyon nem volt Youtube és nem voltak faszakamerás okostelefonok.)

És az az érdekes Lee filmjében, hogy egy percig nem válik fárasztóvá: hiszen mi is így szörfözünk a neten, apró információs szilánkok után rohanva, egyik oldalról a másikra, vagy párhuzamosan megnyitva különböző oldalakat. Lee nagy találmánya az, hogy ezt a mára rögzült, figyelemmegosztásra épülő internetfogyasztást ülteti át a filmbe, ahol motorként, narratív struktúraként használja.

Címkék: Transformers, videó esszé