kyle-maclachlan

ESSZÉ

A Twin Peaksnek vége lett, mint a Twin Peaksnek

Lichter Péter

2017/09/05

David Lynch mindenkit megtréfált, vagy inkább nem.

Fél órája fejeztem be az új Twin Peaks utolsó epizódját és nem tudom, hogy egészen pontosan mit gondoljak. Az biztos, hogy inkább tetszett, mint nem. Az is biztos, hogy az egész sorozat

egyszerre volt lenyűgöző és provokatív, türelempróbálóan provokatív.

Ez a két dolog meg kiegészítette egymást: azért volt lenyűgöző, mert ennyire szétfeszítette a televíziós forma határait – ahogyan azt huszonöt éve tette. Persze nem történt semmi meglepő, csak egyszerűen jó volt nézni, ahogyan ez a semmi meglepő megtörténik: ahogyan Lynch a saját szerzői világát (értsd: agymenéseit) egy nagy freskóként megfestette. Az Inland Empire logikusan következett a Mulholland Drive-ból, az meg logikusan következett a Lost Highwayből – a sort szépen zárja ez a sorozat,

ami már nem is emlékeztet sorozatra, inkább egy tizennyolc órás experimentális filmre.

A cikkem címe persze erőltetett szójátéknak hathat, de azért egy kicsit passzol a mostani sorozatzáráshoz: a Twin Peaks saját legendájának teljes tudatában egy szabályos narratív kört leírva tér vissza saját magába, átértelmezve és idézőjelbe rakva mindent, ami akár az első évadokban történt. Lynch nem csak Coopertől, hanem az egész világától is elbúcsúzott – ez persze csak egy első asszociációs olvasat (az utolsó Sarah Palmer-házas jelenet után gondolom ezt), végtelen sok megfejtés fog születni arról, amit láttunk.

Az biztos, hogy Lynch a régi dramaturgiai módszerét alkalmazta,

vagyis azt, hogy a narratíva kezdetén felvonultatott motívumokat és jeleneteket megismétli, immáron új fénytörésbe helyezve – ezzel érve el azt, hogy a nézőnek egyszerre van egy “ahha” élménye és egy komoly “wtf” élménye is. A kilencvenes évek vége óta ezt csinálja: a Mulholland körkörössége, a Lost Highway tükörszerkezete, az Inland Empire szimultán (kör+tükör) formája hasonló, mint a teljes Twin Peaks összképe – azt érzed, hogy összeáll, de ha meg kéne fogalmazni, hogy mi is áll össze, akkor bajban lennél.

Ez a Lynch féle szürrealista krimi betetőzése – már nem a puzzle darabjai által kirakott kép a cél (mint ahogy a régi Twin Peaks első nyolc epizódjában tűnt), hanem maguk a darabok, vagy inkább a darabok darabjai.

Ezért a darabos dolog miatt a sorozat igazi fogyasztása csak most fog elkezdődni. A következő évek újranézései fogják az igazi értelmezői izgalmakat tartogatni, persze az első nézés fejberúgása hiányozni fog.

 

 

Címke: