Tágra nyitott szemek – Stanley Kubrick fotókiállítás Bécsben

Lesi

2014/06/28

Lesi Zoltán és Lesi Anita közös beszámolója a Kunstforumon megrendezett kiállításról.

A valóság jó, de az izgalmas még jobb – mondta Kubrick. Vegyük komolyan, állítsuk meg valahol egy tetszőleges filmjét. A kimerevített kép pontos lesz, mint egy jól beállított fotó. Nincs túlzásba vitt líraiság, inkább történeteket sűrít egyetlen képpé, mintha már a fotókhoz is tartozna cselekmény, dialógus vagy forgatókönyv. A rendező eddig kevéssé ismert, korai fotóesszéit a bécsi Kunstforum tárlat megnyitóján Florian Henckel von Donnersmack méltatta, aki Kubricktól is tanulta a filmkészítést. Donnersmack a műfaji változatosságot (Kubrick tizenhárom nagyjátékfilmje között találunk drámát, háborús filmet, filmnoirt, horrort) és az elképesztő precizitást (pl. a színészeivel akár egész nap gyakoroltatta ugyanazt a jelenetet instrukció nélkül) a fotóesszékhez kapcsolta.

A fotós karrierjét Kubrick 13 évesen egy 35 mm-es Graflex kamerával kezdte, melyet egy kivágott papírzacskóba tett, hogy észrevétlenül tudjon képeket készíteni. Három év múlva megjelent a Look magazinban egy fotója (F.D.R. DEAD, 1945), melyet Roosevelt halálának másnapján készített egy trafikosról, aki az újságok közt meredten néz maga elé. 1945 és 1950 között a Look hivatalos fotósaként közel ezer képet publikált.

A fotóin szokatlan és magányos emberi sorsokat mutat be:

egy cipőtisztító kisfiút, aki New York utcáin keresi kenyerét, a fiatal, feltörekvő színésznőt, Betsy von Fürstenberget, egy bokszoló mindennapjait vagy egy óriási cirkuszt, amely épp a téli szezonjára készülődik akrobatákkal és elefántokkal. A háború utáni amerikai metropolisz életébe is bepillantást nyerünk egy fogorvosi rendelő várótermének unalmas óráiról, a hajnali metrók álmatag tekinteteiről vagy a dixieland életérzésről készült felvételein keresztül.

A fotóesszé képi tanulmány, a tárgy és a művész cinkos szövetségének eredménye. A fényképek egyszerre tükrözik vissza a témát és árulkodnak a művész “egy-egy rabul ejtett élményéről”. A sorozat állhat akár három, akár huszonöt képből is. A fotóriport műfaja a 20-as évek végén először Németországban a kisebb kamerák és a fotóügynökségek megjelenésével alakult ki.

Az amerikai Look magazin hitvallása, hogy a világ hírei szöveg helyett jól válogatott képekkel ismerhetőek meg.

A Look rengeteg fotográfust alkalmazott, a világot ezer szemmel figyelték. Kubrick is ezt tette, aki autodidakta módon fotózott Amerika utcáin, és a magazin fotós részlegének technikai vezetője, Arthur Rothstein mentorálta.

Kubrick az egyedi történeteket nagyvárosi elbeszéléssé szövi át képein és inkább jeleneteket mutat be, mintsem portrékat ábrázol, sőt olykor tárgyiasítja az embereket a beállítás kedvéért, mint például a Balancing Act with Trapeze Artist című képen. A metró utasairól készült Élet és szerelem a New York-i metrón (Life and love on the New York subway, 1946) című fotóesszéje a némafilmes megvilágítást és kompozíció szerkesztést idézi. Kubrick előfutára Walker Evans volt, aki a kabátjába rejtett kamerával járta a földalattit, és figyelmét az egyes utasokra irányította, hogy kiemelje őket a tömegből.

Ezzel szemben Kubrick inkább az ott lezajló jelenetekre volt kíváncsi, és a nyilvános terek intimitásának és közömbösségének paradoxonával szembesített. A sorozat egyik figyelemreméltó darabja, mely akár egy Chaplin-film kimerevített képkockája is lehetne, a Fiatal szerelmesek (Young lovers), amelyen egy szerelmes pár meghitten, egymáshoz dőlve utazik az éjszakába.

A cipőfényező fiú meséje (Tale of a Shoe Shine Boy, 1947) című fotóesszé a tizenkét éves Mickeyt mutatja be, aki az iskola után Brooklyn utcáin cipőpucolóként dolgozik. A mindennapos rutint bemutató képeken a fiú vár a vevőkre (Mickey standing on his shoe stand), kártyajátékot játszik (Mickey playing cards on the sidewalk) vagy épp a mosodába tart (Mickey bringing laundry to the laundromat). A felvételek mindegyike egy cselekvés pillanatában készült, ami élettel telivé teszi az képeket, és közelebb hozza számunkra.

Kubrick követte Mickeyt egy bérház tetejére is, ahol a kisfiú galambokat tart.

A város zaja és zsúfoltsága már távoli onnan fentről, ahogy az anyagi gondok is. Kubrick fotós tekintetét is inkább az égre irányította, ami szokatlan a fotóesszé műfajában. A gondos kompozícióban kontrasztot alkotott az önfeledtség és a dolgos hétköznapok között. A madárröptetés vizuális metafora, egy rövid pillantás a szabadság felé.

A Díjbírkózó (Prizefighter, 1949) című sorotat Walter Cartier-t kíséri az ébredéstől a mérkőzésig. A helyszínek – az otthon, a templom és az öltöző – váltakozása növeli a feszültséget, szinte hallani az óra ketyegését. Cartier kontemplatív alkat, magába mélyed, koncentrál és K.O-ra kiüti James-t.

A kiállítás csúcspontja Kubrick második boxolós sorozata a Rocky Grazianot bemutató fotóesszé (He is a good boy now, 1950). Őt is végig kísérhetjük az ágytól a ringig. Az izmos, meztelen férfi test most jó fiú. Meg se mondanánk, hogy tíz meneten keresztül püföli majd ellenfelét. Még csak összekulcsolt karokkal fekszik az ágyban, áll a zuhany alatt, gyermekét eteti vagy az orvosnál az orrát érinti meg. Teljesen ártalmatlan olasz srácnak tűnik. A portré (Portrait) képen inkább tűnik egy ijedt kisfiúnak, mint egy hősnek, pedig már készen áll a harcra. Feszülten várakozik. Az éles kontraszt miatt a háttér teljesen sötét, a felvétel bárhol készülhetett. Rocky az űrben van a mérkőzés előtt.

A fotókat kiegészítve, a kiállítás részeként vetítik a Mérkőzés napját (Day of the fight, 1951), Kubrick első filmjét, aminek forgatókönyve teljes mértékben a fenti fotóesszén alapszik. Walter Cartier bátyjával lakik együtt, mint egy testőr kíséri mindenhova, segít neki felkészülni a meccsre, együtt lazítanak, járják a várost. Cartier végig teljesen nyugodt, és már az első menetben kiüti ellenfelét. Sajnos a forgatókönyvet nem állították ki, pedig érdekes lett volna összehasonlítani a fotóesszével. (A filmet is nehéz követni, mert nagyon rossz minőségű a digitális másolat, és vászon sincs a falon.)

Stanley Kubrick fotós karrierjét végigtekintve látható, hogy a fotóesszé műfaja segítette az önálló filmvilág felépítésében. A riportok készítése közben képről képre alkotta meg a téma feldolgozását úgy, hogy az összefüggő képek egy-egy jelenetet ábrázoljanak. A fotóesszé témáinak gazdagsága és különféle bemutatása pedig a műfajteremtő filmekig vezettek. Ha végigpörgetjük az egyes sorozatokat egy néma stop motiont kapunk, azután pedig elkezdhetjük újra nézni a Kubrick filmeket.

Címkék: kiállítás, kubrick