
2016/10/10
Kuriózum régről.
A nukleáris kataklizma lehetőségét és következményeit bemutató filmek kedvelői könnyen tudják tartani a lépést, az utóbbi időben már alig készül mozgókép a világégés utáni állapotról. A tematikát sokkal inkább a filmtörténet korábbi alkotásaiból ismerhetjük meg, és ha az angolszász filmek két fontos korszakán – ötvenes-hatvanas évek (A parton, Dr. Strangelove, Bombabiztos) és nyolcvanas évek (Másnap, Testamentum, Fonalak) – már túl vagyunk, magától értetődőnek tűnik rögtön a szovjet sci-fi világához fordulnunk.
A nyolcvanas évek egyik legtöbbre tartott poszt-apokaliptikus produkciója A halott ember levelei, Konsztantyin Lopusanszkij anno nálunk is vetített játékfilmje, amely egyúttal a téma iránt fokozottan érdeklődő rendező legismertebb és első ilyen munkája – mivel még kettőt készített, mindenki kitalálhatja, milyen gyűjtőnéven emlegeti ezeket az a kevés oldal, amely egyáltalán emleget régi szovjet filmeket.
Akár a fenti klasszikusok ismeretében ülünk le elé, akár úgy, hogy korábban csak egy-egy poszt-apokaliptikus filmet csíptünk el, hamar kiderül, hogy Lopusanszkij műve olyan elemekből építkezik, amelyek minimális műfaji tapasztalattal is nagyon ismerősek lesznek. A halott ember levelei is túlélők kis csoportját mutatja be, akik sanyarú körülmények között, egy egykori múzeum alatti bunkerben próbálnak eljutni reggeltől estéig, nap nap után. A csak védőruhában látogatható földfelszínt hulla- és törmelékhegyek borítják, a régi civilizáció nyomai egyre halványabbak, új építésére pedig nincs remény.
A csernobili katasztrófa után néhány hónappal bemutatott film főhőse egy Nobel-díjas tudós, aki mit sem tud a fiáról, valamilyen reménybe kapaszkodva mégis leveleket ír neki, és a férfin kívül még néhány túlélő jut szóhoz. Cselekményről alig beszélhetünk, ahogy hagyományos párbeszédekből is keveset kapunk, a karakterek inkább az emberiséget ostorozva vagy védelmezve monologizálnak (a fenti cím idézet az egyik szövegből). Emellett a Tarkovszkij-asszisztensként kezdett rendező a formát illetően sem a hagyományos utat választja: a filmet végig monokrómban (többnyire szépia színben) tartja, és időnként egészen szuggesztív képsorokkal lep meg minket.
A cikk apropója többek között az is lehetne, hogy Lopusanszkij műve idén harminc éves, de akár egy olyan honlap felbukkanása is, amelyet jó stílusérzékkel és nagy kincsekkel rendelkező, elhivatottságukban a legalitással sem törődő filmrajongók hoztak létre a szovjet mozi szerelmeseinek. Bármi vezet is el minket hozzá, semmi kétség: A halott ember levelei van olyan filmélmény, hogy legyőzzük a vonakodást, ami nyilván nehezen elkerülhető, ha egyáltalán felmerül egy régi szovjet film megtekintésének lehetősége.
Címkék: archívum, orosz film, sci-fi
Ideális film apokalipszis utáni időkre. https://t.co/UvKv5vKxAK