Jarmusch életműve szorosan kötődik a zenéhez. Korai munkásságát alapvetően határozta meg az amerikai New Wave születése és jelenleg is szoros kapcsolatot ápol a független popzenével. Del-Byzanteens néven zenekart is alapított, filmjeiben gyakran szerepelnek zenész-ikonok. John Lurie, Tom Waits, RZA, Neil Young pedig nem csak cameóikkal, hanem zeneszerzőkként is markánsan jelen vannak. Jarmusch zenére komponált, suhanó autofahrtokból felépülő montázsai és fragmentált elbeszélései alapján feltételezhetnénk, hogy a tizenévesen megőszült bőrdzsekis hipszter életművében a játékfilmek mellett a videóklipek is igen nagy jelentőséggel bírnak. A mindössze hét elkészült videóklip azonban közel sem erről árulkodik.

Jarmusch saját állítása szerint sem érzi otthon magát a klipes formában. Egyenesen kijelenti, hogy a videóklipek konkrét mivolta megakadályozza, hogy a hallgató a saját képzeletének képeit és asszociációit hívja elő. Nagyjátékfilmjeiben a zenés betétek harmonikusan épülnek az epizodikusan szerkesztett elbeszélésbe. A „beszélőfejes”, statikusabb szakaszokat a minimalista, mégis klipszerűen sodró szekvenciák viszik tovább és ellenpontozzák. Önállóan, valódi klipként azonban ezek a legtöbb esetben nem lépnek túl a hagyományos videóklipekre is jellemző, zene ritmusára szerkesztett montázsfilmes formáknál.

Első, a Talking Heads The Lady Don’t Mindjához forgatott videója (1984) az öltönybe öltöztetett együttest zenélés közben ábrázoló, camp-szerű, kezdetleges green screen technikával is kísérletező képsoraiból sugárzik a New York-i New Wave szellemisége; ezeket a szekvenciákat tipikusan jarmusch-i, fekete-fehér felvételek szakítják meg. Totálok montázsával indul a videó: egy suhanó külvárosi vasútablakaiból kiszűrődik némi fény, egy New York-i öbölben hajó ringatózik, a háttérben kivilágított felhőkarcolók tagolják az éjszaka sötétjét. Majd a dal címében is szereplő nőalak kimonóban jár-kel egy poros, üres lakásban az ablakok előtt. Ezek a motívumok mind Jarmusch azonos évben készült első filmjét, a Permanens vakációt idézik.

Következő zenés rövidjében (Big Audio Dynamite: Sightsee MC) London perifériáján élő figurákat sorakoztat albumszerűen. A különböző szubkultúrákon, rappereken, motoros vagányokon, külvárosi suhancokon, rasztákon pásztázik lassan végig a kamera. A kézikamerás felvételeket gyorsabb híradó-archívok variálják, melyeken a “lázadókat” egyenruhás rendőrök kergetik szét.  Az együttes szellemisége miatt a videó már-már társadalmi állásfoglalásnak tűnik ugyanakkor az azonos évben (1987) készült Törvénytől sújtvával való hasonlóság is szembetűnő: látlelet az omladozó sikátorok utcáin lézengő örök csavargókról, egyenesen a tömegkultúra perifériájáról.

Jarmusch ezek után legállandóbb alkotótárásának forgatott két klipet, és  Tom Waits It’s Alright With Me című számához készült videóban ő maga is felbukkan egy pillanatra. A kézikamerával rögzített fekete-fehér felvételek a homevideók esetlenségét és ad hoc-jellegét idézik. Az itt-és-most és a valódiság asszociációját Mac Montadon Tom Waits-interjúkötetének (Álmodban ártatlan) egy fejezete (Tom és Jim autóznak egyet) is felkelti. A klip ezúttal is két egymástól jól elválasztható egységre tagolódik. Az egyikben Waits őrült táncot lejt egy kocsibejáróban, a másikban Jarmusch és Waits egy, a hamis amerikai álmot megtestesítő ütött-kopott Cadillacben furikáznak a városban; hol a sofőrködő Waits-t, hol pedig a szélvédőn kilesve a suburbiák kertes házait, pálmafákkal szegélyezett boulevarde-okat, elsuhanó épületeket látunk. A képekből árad a tudatos építkezés kerülése, mégis, a hosszú záridő miatt szétfolyó felvételek absztrahálják a városi kószálást. Az I Don’t Wanna Grow Up a felnőtt lét minden dühét és frusztráltságát tűpontos metaforákban kifejező videóklipjének kvázi-prológusában Waits egy ördögjelmezben és egy vörös női magassarkúban kerekezik körbe-körbe egy óvodás méretű triciklin. A Kávé és cigaretta Valahol Kaliforniában című epizódjában megjelenő diner és a később Jarmusch-védjeggyé vált kockás asztalterítő is felbukkan a klipben. Az étkezőasztal alatt helyezkedik el az a miniatűr színpad, ahol az aprócska gitár, az erősítő és az amúgy is szűk koncerttér demoralizáló jellegével kell megküzdenie a túl nagyra nőtt előadónak. A legendárium szerint Waits azért volt annyira hisztis a klipforgatás másnapján lőtt rövidfilmben, mert kimerítette az előző napi, magassarkúban folytatott kőrözés.

A kilencvenes években Jarmusch a Lee Marvin Fiai Társaság egy másik oszlopos tagja, Neil Young munkásságának szentelte alkalmazott filmművészetét. A két elkészült videóklip azonban inkább egy dokumentumfilm és egy nagyjátékfilm mellékterméke, mint külön a dalokhoz forgatott videó A Neil Young turnéját megörökítő Year of the Horse-koncertfilm egy részlete képezi a Big Time videóklipjét. A Halott ember főtémájához készült videóban pedig a film vonatos, lovas és kenus, roadmovie-szerű jeleneteit sűríti három percbe.

A kétezres évek elejei új-rock forradalmat elindító együttesek, mint például a The Strokes, vagy a The White Stripes, is felkérték Jarmusch-t egy-egy zenés rövid forgatására. Ezek azonban az állítólagos egyeztetési problémák miatt meghiúsultak A The Whites Stripes-szal való együttműködés végül különös módon valósult meg: a zenekar Blue Orchid című számához a rendező remixet készített, mely hivatalosan is megjelent. Tovább növeli a lemez kuriózumértékét, hogy a single másik újragondolását a kliprendezőhérosz, Michel Gondry követte el. Jarmusch Jack White-tal végzett közös munkája azonban itt még nem ért véget, elég csak a Kávé és cigaretta Tesla-tekercses jelenetére gondolnunk. Végül 2006-ban a közös klip is összejött: Jarmusch White és Brendan Benson supergroupja, a The Raconteurs Steady as She Goes című indie-slágeréhez forgatott vizuális mankót. (A zenekar másik két tagjának alapegyüttese, a Greenhornes pedig a rendező Broken Flowers – Hervadó virágok című filmjének soundtrackjében működött közre.) A zajos, karcos, raszteres képek mintha néhol fényt kaptak volna; a szaggatott, elmosódó, színes, zenekarról és hangszerekről készült szuperközelik mellett a vidéki Amerika motívumai jelennek meg. A farmon található elhagyatott ház üres szobáiban rendezkedik be az együttes és játssza el a dalt. Az üres bölcső és ágyak a régen itt lakók nyomait őrzik. A zenekar mintha a dal kedvéért vonult volna  ki a civilizációból erre az elhagyatott, csupán állatok lakta vidékre.

“Néhány éve volt egy nagy vitám Tom Waits-szel. ‘Ez nem a te filmed, ez egy promó az én dalomhoz!’ – mondta. És igaza volt. Emlékszem kizártam a parkolóba, és ő csak dörömbölt az ajtón és ordított: Jim! Oda fogom ragasztózni a fejed a falhoz! Végül nem ragasztotta oda. De ezek tényleg nem az én filmjeim, ezek filmek egy dalhoz. Ezt már régen megtanultam.“^[1]
Ahogy azt Jarmusch is beismeri, szerzői jelenléte kevésbé érvényesül az általa rendezett klipekben, azonban szerzői kézjegye tetten érhető a pusztán szívességből elvégzett munkákban.