1
Ahonnan az ablak hiányzik, ott találod az ablakot, miután a falra fölrajzolod. Ezt mondták, mire benőttem a cellát, a zoknim eltűnt, előkerült, majd hóbaglyot tömtek a lábfejem hűlt helyére. Csitítottak, hogy csak Jarmuscht mérgezzük így. Egy kis Lars von Trierrel, David Lynch-csel, mi nem ellened, csak a szöveged ellen dolgozunk. Ezt állították, merthogy szerintük a szövegem nem én vagyok, nem lehetek, ha egyszer benőttem a cellát. Sokkal több karom lett, mint szokott, és egymáshoz csatlakoztak, hozzám alig. A legutolsó kézfejemre tulajdonképpen ráharapott a fal, és minél több kar indult el, minél több csapódott a lágyuló falba, annál több bagoly került elő. „Nincs is ennyi zoknim!”, véltem hallani egy hiányzó ordítást, amikor leszerepelt a cella. Hisz eltűntem onnan, csak a végtagjaimból maradt egy háló, plusz 14 zokni bagoly. Hiányoztam, akár egy ablak.

2
Roberto Benigni kalimpált a hóbaglyok körül, mert azok pár perce még éltek, így valamennyi zoknim hullazsák, nem jó, mondom, ez így nem jó, térjünk vissza. Bontsuk le az elhasznált karok rendszerét, toljuk a sarokba a kupac baglyot, és tanítsuk újból a cellafalat arra, hogy ha szilárd, akkor legyen szilárd. Ha egy ablak rajzát Benigni megalkotja a falon, akkor az ne horpadjon olyan szájjá, mely kész benyelni magát, vagyis a felrótt ablak vonalait. Nem szabad. Takarítsunk.

3
Roberto Benigni csalt. A Törvénytől sújtva című filmben a Roberto nevű szereplőt játszotta, hogy azt higgyük, a börtönben nem csak Roberto ül, hanem Roberto is. Biliárdgolyóval ölt, mint mondta, fejbe dobta azt, aki zokon vette, hogy hamiskártyás. Így kellett tennie, hiszen az biliárdgolyót hajított felé, nem tehetett másként ő sem. Roberto Benigni csalt. Aztán a cellából hiányzó ablak helyére ablakot rajzolt, hogy azt higgyük, nem csak az ablak létezik, hanem az ablak is. Megalkotta a szökésre kétszeresen is alkalmatlant. Ami zárt, mivel zárt, és zárt, mivel csak rajzolt. Vagy háromszorosan? Tudjuk, a szomszéd cellába nyílt volna, de milyen jó kiszökni Jarmuschba egy csukott ablakon. Egy csukott ablak rajzán át. Egy csukott ablak börtönből börtönbe nyíló rajzán keresztül.

4
A tejjel öblített madárnyomból nem jósolhatunk, az sokkal inkább emlékeztető. Rámutat, hogy miközben Tom Waits, John Lurie és Benigni egy nyelvtörőt kántáltak (mely a fordítógép szerint annyit tesz, ’A SIKÍTÁS: FAGYLALT’), körbe is táncolták a púpomat, és valószínűleg fölsértették azt. Eleven baglyok lábát erőltették a sebbe, így nyertem billogot. De miért állítom, hogy a hátamban a bagoly vájta emblémákkal gyarapodtam? Mert sohasem öntöztek még tejjel. Legalábbis a hátamat sose, és már az elején tudtam, hogy náluk minden púp-madár tejjel jár. Mondták. Valamennyi púp-madárhoz mellékelnek egy palackot. Sejtettem, hogy ekként annyi tej gyűlik majd össze, amennyivel már nem csupán engem frissítenek föl, hanem a cella egésze kiönthető, kifullasztható, hogy végre Jarmusch számára legyen tiszta az interpretáció terepe. Hiszen a Törvénytől sújtva című film nem biohorror.

5
Mostanra mi hiányzik a cellából? Vegyük számba. Idegen zoknik, bagolykupac, tej sincs, púp sincs, és hát én sem vagyok ott. Roberto azonban hiába támad föl, akár a társai (persze, mindegyik egy másik tócsa tejből), hiába magyarázza, míg lazán átfogja a rácsot, hogy ő derék legény, csak kényszerből gyilkolt, a néhai tettes biliárdgolyó – a mentegetőzés hulladéka gyanánt – föl is tűnik a szájüregében. Képtelen folytatni. Rabtársai próbálnák kiemelni onnan, de bele kéne nyúlni Benignibe. Nem megy. Nyelve sértene. Inkább beszélgetni kezdenek a gyászról. Úgy vélik, aligha követhetik egymást. Úgy vélik, mind a ketten mást értenek azalatt, hogy ami külön örvény az örvénybe dobott tárgyakban, még az is a design és a gyász találkozója.

6
Ha emlékszünk, a Kávé és cigaretta egyik jelenetében Jack White kínálja Meg White-nak a Tesla-tekercsét, felizzítja, de az kialszik. Aligha mellőzhető, hogy mindezt az erekciós zavarral állítsuk párhuzamba, Jack és Meg együtt élik át, ahogyan működik a tekercs, és azt is, ahogyan nem. A kérdés, hogy a tekercs kudarca, vagyis a fallosz-protézisé, melyhez Jack elszökött, csak a protézis kudarcát jelenti-e. Jacknek valódi potenciazavara nincs? Vagy épp ellenkezőleg, abból, hogy a tekercs kifújt, arra következtessünk, hogy Jack más téren sincs topon? Nem tudhatjuk, de annyi biztos, hogy Jarmusché a szelíd szökés tere. Semmilyen tekerccsel nem kasztrálnak senkit a Törvénytől sújtva cellájában. Egye fene, John Lurie verekedős, de hát Tom Waits sem bontogatja társait a fésűvel, csak rendbe szedi vele a kis híján fésülhetetlen szakállát középütt. Visszatérve most az alapkérdéshez, megütközni a rajzolt ablakkal, mikor azon átslisszanna, ki mégsem kész belefutni a falba, ilyen az ablak-protézis kudarca. Ám egy valódi, akár nyitott ablakon ki tudunk-e jutni? És ha kijutunk, kijutunk-e? Lehet, hogy Jack White-ot a sikeres szexuális élet, vagyis a kielégülés nem elégítette ki. Talán emiatt fordult a kisülő transzformátorokhoz. De magamat is honnan ne szöktessem, míg írom ezt? Hogy az ember a saját szövegét egyáltalán lássa, illetve hogy ne csak onnan nézzem, hová úgy tértem meg, mint a mágneshez a fémforgács, olyan könnyen-öntudatlan, néha mintha el kéne távolítanom a szemem. Hogy olyannal nézzek, amit frissnek hiszek, vagy inkább mintha tépkedni kéne a szemet, mint a hagyma héját, szöktetni mindig egy újabb réteget. Egy darabig végre (?) az is könnyezzen, amit pucolni kezdtem (szemtől könnyező szem stb.).

Megtörténik, hogy már kijutottunk onnan, ahonnan valójában nem, megtörténik, hogy benn, a cellában vagyunk kinn, akár Benigni, egészen addig, amíg a biliárdgolyó, vagyis >az önvád tárgyának protézise< az állkapcsát nem feszíti. És megtörténik, bár nem gyakori, hogy Tom Waits egy Jarmusch-film börténében ledől a priccsre, és biohorrort álmodik. Közben nem mozog, nem szól. Létezik-e szelídebb szökés?