Januártól folytatódik a Fogasház (Budapest, Akácfa utca 51.) és a Prizma közös filmklubja, amelynek keretében ezúttal Jim Jarmusch életművéhez kapcsolódó filmek lesznek láthatóak minden második pénteken este hét órától. A belépés továbbra is díjtalan, mindenkit szeretettel várunk!
A tovább gomb után a részletes program olvasható.

Január 14.
Suzuki Seijun: Branded To Kill (1967)
A Nikkatsu akushont – a patinás japán filmstúdió hatvanas-hetvenes évekbeli akció- és bűnfilmjeit – a legjobb körökben is kultikus tisztelet övezi, elég csak Quentin Tarantinót vagy magát Jim Jarmusch-t említenünk, akik bátran merítettek a széria filmjeiből. Suzuki Seijun 1967-es jazzre komponált virtuóz gengszterfilmje, a Branded To Kill a csoport csúcsműve. A fekete-fehér kontrasztos képeken meghökkentő beállításokban lépnek elő az öltönyös, nyakkendős, balon kabátos jakuzák és a meztelen, de annál csalfább nők garmadája. A fragmentált pop-art szürreáliában a No. 3 névre keresztelt bérgyilkos igyekszik kibogozni a hűtlen felesége és egy másik gyilkos, No. 1 által szőtt abszurdan tekergő, de annál inkább halálos szálakat. Bár a Branded To Kill tempója és játékos kamerakezelése távolinak tűnhet Jarmusch filmjeitől, de a zene iránti szenvedély és Seijun bérgyilkosainak szellemisége – még ha nem is első látásra – visszaköszön Szellemkutyában és Az irányítás határai öltönyös névtelenjében is.

Január 28.
Wim Wenders: Alice a városokban (1974)
Talán nem túlzás szimbolikus jelentőséget tulajdonítani a ténynek, hogy a fiatal Jarmusch Florida, a paradicsom című rövidfilmjét Wenders A dolgok állásának maradék nyersanyagaira forgatta – de a két életművet a tematikai és formai hasonlóság mellet Roby Müller személye is összeköti. Wenders 1974-es, a kallódó Rüdiger Voglert szerepeltető-trilógiájának első filmje egy magányos, elidegenedett és közönyös riporter önmagára találásának eseménytelen története, amely során egy titokzatos nő által elhagyott és a férfia gondjaira bízott kislány otthonát és rokonait keresve megfordulnak Amszterdamban és számos német városban. Az Alice a városokban gyönyörűen fényképezett, csendes, erős atmoszférával bíró road-movie, melynek minden pillanatát valamiféle melankolikus humanizmus jár át.

Február 11.
Aki Kaurismaki: Leningrad Cowboys menni Amerika (1989)
Formanyelvi minimalizmusának és a brit prolifilmeket idéző kisrealista közelítésmódjának köszönhetően a nyolcvanas évek elején indult Aki Kaurismaki az egyik Jim Jarmusch-hoz leginkább közel álló posztmodern európai szerző. A Leningrad Cowboys menni Amerika az irónia és az abszurd humor keverékével operáló, a humort továbbra sem nélkülöző későbbi drámáknál (A gyufagyári lány, Gomolygó felhők) valamivel könnyedebb, korai pályaszakasz kultikus mozija, amely epizodikus gegsorozatát egy road movie-keretbe illesztve, Jarmusch filmjeihez hasonlóan forgatja ki a tengerentúli popkultúra meghatározó toposzait, Elvis Prestley alakjától és a rock ’n’ roll életformán át az autófétisig. A fikciót és a realitást előszeretettel összemosó tömegkultúra természetének megfelelően a Kaurismaki rövidfilmjeiből nagyvászonra importált Leningrad Cowboys végül nagylemezeket gyártó és koncertező valódi zenekarrá evolválódott, de első feltűnésük a szélesvásznon ezzel együtt is kötelező tétel Kusturica és a cameoszerepben feltűnő Jarmusch rajongói számára, és egyben az európai film egyetlen érdemi válasza a Blues Brothers-re.

Február 25.
John Boorman: A játéknak vége (1967)
A játéknak vége (Point Blank) több szempontból is kulcsműnek tekinthető: egyszerre a gengszterfilm-műfaj modernista korszakának éldarabja, a John Boorman-életmű egyik legsikerültebb alkotása és a Hollywoodi Reneszánsz szerzői zsánermozijainak egyik korai remeke. A hihetetlenül termékeny Donald E. Westlake bűnregényének első adaptációja (amelyet a szerző Richard Stark álnéven jegyez) egy szikár bosszútörténet mozgóképes változata, amelyben a Jarmusch-idol Lee Marvin figurája az őt ért átverésre egy egyszemélyes hadjárattal reagál. Stark minimalista regénye, amely két későbbi adaptációt is eredményezett (Full Contact, Visszavágó), Boorman kezei között a rétegzett elbeszélést és az impozáns képi világot tekintve is lenyűgözően komponált gengsztermozivá vált, hogy aztán a maga módján Jarmusch is fejet hajtson előtte a Szellemkutyában és Az irányítás határaiban.

Március 11.
Roger Corman: A rákszörnyek támadása (1957)
Életművére nézve akármily meglepő is, Jim Jarmusch annakidején ilyen és ehhez hasonló darabokon szocializálódott. A Prizma negyedik számában olvasható interjújában egyebek mellett A rákszörnyek támadását (The Attack of the Crab Monsters) jelölte ki, mint a mozgóképet, ami miatt később a filmkészítés mellett döntött. A szóban forgó horrorban maroknyi tudóscsoport utazik egy isten háta mögötti szigetre, hogy nukleáris fegyverekkel kísérletezzenek. Ám ahogy az lenni szokott, valami (minden) balul sül el: repülőgépük felrobban, majd szuperintelligens, agyevő, mutáns óriásrákok rohamozzák meg őket, a menedékül szolgáló sziget pedig szépen apránként az óceánba veszik. A tudósokkal együtt. S ha a lézengő, nihilista antihősök ősz hajú barátjának ajánlása nem lenne elég, a filmet Roger Corman rendezte. Roger Corman, a trashfilmek császára. Aki mindössze hetvenezer dollárból finanszírozta ezt a bűnös élvezetet.

Március 25.
Alexandre Rockwell: A levesben (1992)
Bár Alexandre Rockwell nem tartozik a 80-as években induló amerikai függetlenfilmes generáció legsikeresebb tagjai közé, 1992-es főművénél nehéz lenne megkapóbb összegzést találni a korabeli indie-filmezés nehézségeiről és nem is olyan diszkrét bájáról. A Cassavates és Jarmusch nyomdokain járó Rockwell nem elégszik meg annyi főhajtással, hogy
összeereszti példaképei kedvelt színészeit – Seymour Cassel és Steve Buscemi frenetikus párosával ajándékozva meg a nézőt – Jarmusch még a maga testi valójában is megidéztetik a vásznon egy mélyen önironikus cameo erejéig. A levesben tehát korántsem egy tévedhetetlen mesterszakács főztje, inkább a minőségi összetevők és a minden egyes kanálból kiérződő lelkesedés teszi ellenállhatatlanná.

Április 8.
Alex Cox: Three Businessman (1998)
Két műkereskedő véletlenül összeverődik egy liverpooli szálloda kihalt éttermében. Kényszeredett beszélgetésbe kezdenek. Az egyik az amerikai, a másik az afrikai népművészet szakértője, micsoda véletlen. A pincér sehol, a szálloda fenyegető ürességgel veszi őket körbe. Nincs mit tenni, a két műkereskedő nekiindul, hogy mindkettőjük ízlésének megfelelő éttermet találjanak, a hol Hong Kongra, hol egy mexikói falura „emlékeztető” Liverpool utcáin. Az abszurd, mini-költségvetésű kamaradarab úgy játszik a kafkai álomszerűséggel, hogy közben Jarmusch karakterek közti feszültségből építkező, fanyar humorú Kávé és cigarettája is megelőlegeződik improvizatív jeleneteiben.