2014/01/07
Rugaszkodj el a földtől, és add át magad a szférák zenéjének – új rovatunkban sci-fi és fantasy filmek zenei világában, első alkalommal Max Richter zenei disztópiájában merülünk el.
„Zene és film párbeszéde az egyes, különálló részeket egységbe forrva kell, hogy új formát alkosson. Ez véletlenszerű alkímia – soha nem tudhatod, mi fog működni” – vallja Max Richter, a német származású brit zeneszerző, aki 2008-ban Európai Filmdíjat nyert a Libanoni keringő zenéjével. És hogy mennyire működik ez a párbeszéd, az is mutatja, hogy a különleges animációs dokumentumdráma rendezője, Ari Folman hat nap alatt írta meg a forgatókönyvet, miközben csak Richter albumait hallgatta. Azóta már második közös filmjüket készítették el közösen, A futurológiai kongresszust.
Max Richter zenéjére ugyanaz jellemző, mint a jó sci-fire: egyformán erős benne a humanizmus és a modernizmus. Klasszikus zenén túl minimalizmusból (Arvo Part, Steve Reich, Philip Glass), ambientből (Brian Eno) és elektronikából (Autechre, Boards Of Canada) egyaránt merít. Mielőtt önálló lemezeivel felhívta magára a filmesek figyelmét, két évig dolgozott együtt az elektronikus zenei úttörő The Future Sound Of Londonnal, de a drum and bass újító Roni Size/Reprazent második lemezének vonósaiért is ő felelt. Képzeletbeli soundtrackjein fel-felbukkantak elektronikus- és természeti zörejek, ambient hangok, beszédfoszlányok és felolvasások is – Robert Wyatt (a progresszív rock egyik úttörő zenekarának, a Soft Machine-nek az alapítója) olvas fel Murakami Harukit, Tilda Swinton pedig Kafkát.
A fantasztikum, a valóság továbbgondolása tehát mindig ott volt erősen érzelmes, de kétségeket, rezignáltságot is magában hordozó zenéjében. Míg ezt a Libanoni keringőben nagyívű, teljes zenekari művekkel, a Fliegauf Bence rendezte – méltánytalanul alulértékelt Womb – Méhben egy visszafogott, egyszerű zongorafutammal éri el, így illeszkedve a képi világában is puritán, szenzitív sci-fi drámához.
Ugyanez az érzékenység jellemző a Hétköznapi pár soundtrackjére is. Megadóan búg a torz gépharmónia, reményt keresnek a zongora hangjai, sír a hegedű: így múlik el világunk, legalábbis annak észlelése, fájdalmasan, csendesen – de életigenlőn, hiszen nem maradunk egyedül.
Katarzisból kevesebb jut a félresikerült Mars – az utolsó napok című horrorfllmben, aminek egyetlen pozitívuma a filmzene kelltette atmoszféra, Richter igazi hard sci-fi soundtrackje. Szerencsére még ugyanebben az évben, Folman második filmjében Richter ismét szofisztikáltabb témához nyúl, ráadásul már nem egyéni drámát ’vezényel’ – az egész emberiség jövőjét félthetjük A futurológiai kongresszusban. Stanislaw Lem 1974-es eredeti kisregénye a túlnépesedés veszélyeire ad sokkoló, félelmetes megoldást, míg a vegyesen élőszereplős és animációs film inkább keserű disztópia a manipulálható tömeg és a magány viszonyáról – de mindkét mű a valóság rétegeiben, a poszthumán társadalom útvesztőiben kiutat kereső főhős személyes történetén keresztül bontja ki megrázó vízióját. A rockos és szintis betétek pszichedelikus játékossága mellett a filmzene többször visszatérő, alakuló, folyamatosan kiteljesedő főmotívumai (Beginning and Ending/She Finds the Child, Still Dreaming Still Travelling/Winterreise) nélkül nem lehetett volna Folman merész adaptációja teljes – Richter zenéje tökéletesen vonja be a nézőt érzelmi szinten is a sajátos történetbe. Richter nagysága nem a formabontó lendületben, a görcsös újítani akarásban rejlik, hanem az alkalmazkodásban – a klasszikus zenei értékek finom újrahangolásában.
Tracklista:
01. The Future Sound Of London – Max
02. Shadow Journal /Libanoni keringő/
03. Escape /Mars – Az utolsó napok/
04. Untitled (Figures)
05. Piano theme /Womb – Méh/
06. Horizon Variations /Felforgatókönyv/
07. On The Nature Of Daylight / This Bitter Earth ft Dinah Washington /Viharsziget/
08. Retinal /Hétköznapi pár/
09. Winterreise /A futurológiai kongresszus/
10. Beginning and Ending /A futurológiai kongresszus/
Partnereink
Kicsit OFF, de számomra kínzó kérdés A futurológiai kongresszus óta. Valaki meg tudja nekem mondani, mi lehetett az oka annak, hogy a kitörölhetetlen kubricki asszociációkat hordozó Schubert Op. 100-as trió híres tétele ment akkor, amikor a főszereplő megérkezett a kongresszusra?
Sajnos a Dragontape alkalmazás már nem működik, így azt youtube lejátszási listával helyettesítettem:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLcX0J9H9ij5IiMFi7oKWzhX9pGR_2YPxT