Egy rendszerkritikus gyerekrajz találkozása a túlhajszolt filmesztétával

Sepsi László

2014/07/10

Az alábbi rajz üzenete első ránézésre egyértelműnek látszik: az erdő hasznos. De mi van, ha ennél SOKKAL bonyolultabb a helyzet?

Az agresszív mediális önreflexió és a rákérdezés a fehér középosztály vétkeire leginkább Michael Haneke a kilencvenes években készült munkáit idézi, kiváltképp a Benny videóját és A hetedik kontinenst. Ugyanakkor az alkotás szándékos megformálatlansága, a mindenki számára elérhető, Haneke rideg távolságtartásával szemben az otthonosság érzetét keltő eszközök használata (színes ceruza, kockás papír, és vegyük észre a művész esendőségére utaló (étel?)maszatokat a jobb oldalon) egy jóval szélesebb közönség számára teszi értelmezhetővé és átélhetővé a felvetett problémákat.

Ez nem jelent szükségszerűen leegyszerűsítő világképet: a látszólagos zöld üzenet  mögött komoly állítások fogalmazódnak a társadalmi egyenlőtlenség természetéről. Rövid vizsgálódás után egyértelmű, hogy „az erdő hasznos” felirat valójában a befogadó félrevezetését szolgálja, nem csupán azért, mert a kép valószínűsíthetően nem újrahasznosított papírra,  faalapú eszközökkel készült (ezzel máris megkérdőjelezve saját üzenetét), hanem azért is, mert a komplex kompozíció egy ennél jóval összetettebb világképet sejtet, amiben a zöld ideológia nyers direktsége épp arra biztatja a befogadót, fordítsa figyelmét a koncepció mögöttes tartalmai felé.

A „lukszustévé” felirat egyaránt utal az anyagi javak és a kulturális tőke (figyeljük a közmegegyezés szerint iskolázatlanságot jelző hibás helyesírást!) egyenlőtlen eloszlására a modern nyugati társadalomban, ám a három fa elrendezése épp azt mutatja, hogy ezek az egyenlőtlenségek a természeti állapotban is jelen vannak. Míg a két baloldali egyértelműen egészséges egyedek, melyek láthatóan könnyedén hozzáfértek az elérhető erőforrásokhoz, addig a kép jobb oldalára szorult fenyő, amely a képen egyedüli örökzöldként az etnikai kisebbségek szimbólumaként is értelmezhető, láthatóan ezek töredékéből részesült – ahogyan a kompozícióból is neki jut a legkevesebb tér. De azt az állítást, miszerint az egyenlőtlenség a természetben is megtalálható, más megvilágosításba helyezi a tény, hogy a befogadó ezt egy rajzolt televízió képernyőjén látja. Kérdéses innentől, hogy a természeti egyenlőtlenséget továbbra is tényként, vagy a tömegmédia egy olyan üzeneteként kell elfogadnunk, amely csupán az emberi társadalomban fellelhető egyenlőtlenséget akarja legitimálni a természetből hozott példákon keresztül.

A szerző ezzel fájdalmasan rátapintott a poszt-posztmodern, átmediatizált fogyasztói társadalom szimulakrum-természetére, ahol az evidenciának tetsző állítások csak egyéb ideológiák leplezett terjesztését szolgálják és a visszacsatolás a közös, objektív valósághoz csaknem lehetetlen – miképp a művész rajzán sem találunk a tévé képernyőjén kívül sem olyan elemet, ami ne volna mesterséges.

Címkék: cukiság, paródia