lynchlead

PRIZMATUBE

David Lynch tehénnel kampányolt Laura Dernért

PRIZMA

2015/04/21

Logikus, csak bele kell gondolni.

Ha Lynchről van szó, köztudottan a furcsa a normális, szóval olyan nagyon tulajdonképpen már nem is szoktunk meglepődni a rendező húzásain, de néha egy kicsit mégis.

A most következő sztori nem mai darab, eredetileg amúgy is azt akartuk kideríteni, hogy Lynch most akkor részt vesz-e a harmadik Twin Peaks évad készítésében vagy sem, de azt találtuk, hogy a kérdés még mindig nyitott – szembejött viszont valami más. 2006-ban, az Inland Empire évében a rendező olyannyira szerette volna, ha a film főszerepét játszó Laura Dern kapja meg az Oscar-díjat, hogy rendhagyó kampánnyal népszerűsítette a színésznőt.

Kiült a Hollywood Boulevard sarkára egy tehénnel és egy plakáttal.

Az akcióról ráadásul videófelvételünk is van, hála két rajongónak, akik épp arra jártak, és kamera is volt náluk. Természetesen megkérdezték a mestertől, mi ez az egész, mire ő felidézte a plakáton lévő szlogent (“Sajt nélkül nem lenne Inland Empire“), majd azt mondta: “A sajt tejből készül. Érted?”

YouTube előnézeti kép

(via)

Címke: ,

lynch-david-509bda29e5b30

A NAP KÉPE

BeFunky Collage

POSZTERFOLIO

archilead0

POSZTERFOLIO

mmax00

Jegyzet

dreamstime_m_36499293

KÍSÉRLETI VETÍTŐ, magazin

Light_Is_Waiting_01a_560_265_c1

KÍSÉRLETI VETÍTŐ

477811689_640

HARDCORE

franco03

INTERJÚ

raiderslead

HÍREK

bergman1-1024x571

A NAP KÉPE

skinless

Jegyzet

he-took-his-skin-off-for-me

Rövidfilm

directors

Infografika

martyrs-movie-4

AJÁNLÓ, HÍREK

aviatorlead

POSZTERFOLIO

spacey

PRIZMATUBE

kubrlead

PRIZMATUBE

04_grafika_lead

Infografika

152010_lynch_SAW_01

DIA/FILM

lynchwave2

A NAP KÉPE