wes-anderson-isle-of-dogs-026

FESZTIVÁL

Wes Anderson kutyusai és Hamlet szétmálló gondolatai kergetőznek idén a Berlinalén

Árva Márton

2018/02/06

Kihirdették a fesztivál teljes programját, ezért elkezdtünk készülődni. Jó okunk van rá, hiszen a Prizma idén komoly létszámban látogat Berlinbe.

Kicsit több, mint egy hét van hátra a 68. Berlinale indulásáig. Azt már korábban is lehetett tudni, hogy Wes Anderson Japánban játszódó, kutyás bábfilmje nyitja majd a fesztivált, de a világpremierek között szerepel például az Elit halálosztók-filmek óta egy felemás Robotzsaru-remake-et forgató José Padilha, a megrendítő történelmi drámákra szakosodott Christian Petzold (Phoenix bár) és a legutóbb suttyó-heistfilmmel (Logan Lucky) parádézó Steven Soderbergh legfrissebb munkája is.

Ezeknél azonban sokkal fontosabb, hogy a Prizma két szerzője alkotóként kapott meghívást az A-kategóriás fesztivál párhuzamos programjába: Máté Bori és Lichter Péter a Kritikusok Hetén tartják majd az egészestés kísérleti Hamlet-filmjük (The Rub) világpremierjét, és vetíteni fogják a 2016. október 8. című rövidfilmjüket is, mellyel a Népszabadság utolsó kiadott számának papírdarabkáit felhasználva emlékeztetnek a lap szégyenteljes megszüntetésére.

therub_still1

The Rub

Tudósítással is készülünk, ami a felfoghatatlanul sok vetítés közül nemcsak a leghíresebb rendezők újdonságait, hanem néhány kevésbé közismert vagy valamilyen váratlan okból különleges alkotást is igyekszik majd kihalászni. A legbevállalósabb filmcím elismerését én például akár látatlanban kiosztanám Philip Gröning My Brother’s Name is Robert and He is an Idiot című versenyfilmjének. A német filmkészítővel nagyot fordulhatott a világ a némasági fogadalmukról ismert karthausi szerzetesek közé kalauzoló, hipnotikus dokumentumfilm (A nagy csend) elkészítése óta. Persze az is lehet, hogy a könnyed hangvételt előre vetítő címadással csak a figyelmetlen forgalmazókat próbálja megvezetni. És ha már itt tartunk, a hangzatos címek között is nehéz választani, hiszen a versenyszekció egyik rangidőse, Gus Van Sant is erős jelöltet indít. Ugyan az amerikai filmrendező csak átvette John Callahan önéletrajzi kötetének címét, még így is bevállalós gesztus Don’t Worry, He Won’t Get Far on Foot-nak keresztelni egy kerekesszékbe került karikaturistáról szóló filmet.

Nagyon kíváncsi vagyok ezeken kívül Alonso Ruizpalacios új munkájára is, ami egy 80-as évekbeli múzeumi tolvajlás történetét meséli el a Gael García Bernalt (A motoros naplója, Korcs szerelmek) és Alfredo Castrót (Tony Manero, Kutyák és titkok) is a soraiban tudó, latin-amerikai szupercsapattal. A rendező Güeros című debütálásában (amit egy korábbi évvégi listában ajánlottam is nagyon szerettem a felszabadult csapongást és a filmtörténeti stílusidézetekkel tűzdelt játékosságot, a Verde című pénzszállítós rövidfilmből pedig még az is kiderült, hogy Ruizpalaciosnak a feszült akciójelenetekkel sincs gondja.

150189

(Jack Black az új Gus Van Sant-filmben)

Nagy reményekkel várom továbbá Lav Diaz rockoperaként beharangozott legújabb darabját is, mert a nemzetközi fesztiválokon veteránnak számító, sokszorosan elismert művész eddig – főként praktikus, vagyis az alapvető időbeosztást érintő – okok miatt nem engedett közel magához.  Valószínűleg általánosan elmondható, hogy jóval kevesebben látták a fülöp-szigeteki auteur filmjeit, mint ahányan azt állítják, hogy ismerik a munkásságát. Diaz ugyanis olyan hosszú filmeket készít, hogy azt már csak számszerűen ideírni is szükségtelen túlzásnak tűnne. Mégsem teljesen elképzelhetetlen, hogy végre nálam is bekövetkezik az áttörés, és elhatározom, hogy a Season of the Devil kedvéért két másik filmről is lemondok, és lehúzom Diazt azon rendezők listájáról, akikről egyre többet hallok, de még sosem láttam tőlük semmit.

Az irigylésre méltó munkabírású fesztiválkedvencek közé tartozik, és előzetesen is megérdemli a kiemelkedő szorgalomnak járó különdíjat a Forumban feltűnő Sergei Loznitsa és Hong Sang-soo is. Mindketten a májusi cannes-i fesztiválszereplés után bő fél évvel jelentkeznek új filmmel. Ugyanebben a szekcióban, egy rakás izgalmas kísérlet között bukkan fel másik kedvencem, Guy Maddin neve is (őt itt méltattuk külön cikkben ), aki két társával közösen The Green Fog címen készített egy egyórás montázst. Ebben Hitchcock Szédülésének San Francisóját idézik meg régi filmfelvételekből és tévéműsorokból összeollózott szekvenciákkal és várhatóan letaglózó vizuális hatásokkal.

The_Green_Fog_preview

(Guy Maddin, Evan Johnson, Galen Johnson: The Green Fog)

És lesznek más magyar érdekeltségű vetítések is. A tavalyi Arany Medvés Enyedi Ildikó majd’ harminc éves filmjét, Az én XX. századomat felújított változatban mutatják be, Bucsi Réka pedig a rövidfilmes szekcióba tér vissza két évvel a Love után, ezúttal Solar Walk című animációjával. Bogdán Árpád a 2007-es Boldog új élet után sokáig nem rendezett nagyjátékfilmet, ezért is nagy szó, hogy a Genezis világpremierje a Panorama-szekcióban lesz.

A teljes program természetesen egy sor itt nem említett szerzővel és sok elsőfilmmel vagy (számomra) teljesen ismeretlen alkotók munkáival egészül ki. Aki tovább szeretné böngészni a kínálatot, kattintson ide [https://www.berlinale.de/en/programm/berlinale_programm/programmsuche.php

Címke: