Roboz Gábor: Ízlésficam (Peter Jackson: Komfortos mennyország)

Írta: robozg | 2010.03.10. | nincs hozzászólás
Címkék: adaptáció filmkritika

Miután kisköltségvetésű horrorjaival kitanulta a szakmát, és lerakott az asztalra néhány, később kultuszfilmmé nemesedő remeket (Bad Taste, Hullajó), Peter Jackson anyagilag jóval ambiciózusabb adaptációk készítésébe fogott. Míg a ritka alkotói fineszességről tanúskodó korai zsengék mind eredeti forgatókönyvből készültek, a rendező mennybemenetelét elhozó trilógia óta az új-zélandi mágus (a Crossing the Line című, Neil Blomkamppal forgatott rövidfilmet leszámítva) mindig hozott anyagból dolgozik. A Tolkien-klasszikus moziváltozata és a King Kong-remake után a tavalyi év végén debütált Komfortos mennyország adaptációja a perspektíváját tekintve ugyan sokkal szerényebb vállalkozás, Alice Sebold rendkívül személyes hangütésű történetének filmverziója azonban rokonszenvesen halk szavú munka helyett meglepően harsány produkció.

A Jackson és alkotótársainak fantáziáját megragadó mese amerikai írónője széles körű ismertségét groteszk módon a rajta elkövetett nemi erőszaknak köszönheti. Seboldot tizennyolc esztendős korában meggyalázta egy ismeretlen támadó, a felépülést követő hónapok után pedig az áldozat folytatta a tanulást, hogy aztán drogok társaságában és pincérnősködéssel eltöltött évek után végül megírja a traumát feldolgozó Lucky című memoárt, majd az igazi sikernek bizonyuló Komfortos mennyországot.

A 2002-ben kiadott regény is az írónő tragikus élményéből táplálkozik: a történet elbeszélőjeként megjelenő Susie Sailfisht tizennégy éves korában, 1973. december 6-án, megerőszakolja és meggyilkolja a család magányosan élő szomszédja. Ennek megfelelően már a könyv első sorai után nyilvánvaló, hogy a jobb sorsra érdemes kamaszlány amolyan égi krónikása lesz a nélküle élt életnek: a Földet és a Mennyországot elválasztó, úgynevezett „Köztességből” szemléli szeretteinek, néhány osztálytársának és gyilkosának mindennapjait.

Sebold tehát a perspektíva-választással paradox módon egy mindent tudó és mindent látó, ugyanakkor egyes szám első személyben megszólaló elbeszélőt farag Susie-ból, aki a kötet lapjain néhol kissé maníros, korát igencsak meghazudtoló nyelvi leleményességgel felruházott mesemondóként nyilvánul meg. Talán ennyiből is sejthető, hogy az írónő nem az alapszituációban rejlő krimire vagy a suspense-helyzetre erősít rá: bár a család egy rendőr barátja és a lány apja egyaránt komoly energiákat felemésztő nyomozásba kezd, és ez utóbbi nagyon is gyanakszik a látszólag különc, de ártalmatlan szomszédra, a Komfortos mennyország inkább egy passzív helyzetbe kényszerült bakfis szomorkás-humoros-érzelgős beszámolója.

Jackson állandó forgatókönyvíró-társaival (Fran Walsh-sal és Philippa Boyensszel) feszesebbre húzta a könyv cselekményét, hogy a Susie emlékei között történő barangolásból és a tizenegynéhány szereplő sorsát nyomon követő, körülbelül tíz évet átfogó meséből játékfilm-kompatibilis narratívát szőjön. A sűrítésnek így áldozatul esik számtalan anekdota, a karaktereket árnyaló leírás és egyes szereplők is (többek között Ray édesanyja és a Heckler-fivérek), és az epilógust leszámítva a rendező az időkeretet is sokkal szűkebbre veszi. A természetesnek vehető csorbítások során komplett konfliktusok is kiesnek (ez lesz a sorsa például a feleség házasságtörésének), a megmaradó szereplők némelyike (például Ruth) halványabb lesz, Jacksonék ráadásul éppen a regény lényegétől fosztják meg a filmet – a Komfortos mennyország moziverziójából nem derül ki, hogyan is forrnak össze az eredeti címben említett csontok, vagyis a tragédiát követően hogyan gyógyulnak meg a Susie körül kialakult emberi kapcsolatok.

Az adaptációs stratégia mellett ugyancsak támadható a rendező műfaji közelítésmódja: az ő verziójában, szemben a dagályos cselekményű könyvvel, jóval hangsúlyosabbá válik a gyilkos szomszédra építő suspense-helyzet, Jackson azonban hiába szakítja meg időről időre a film nagy részét kitevő családi drámát, hogy ápolgassa egy kicsit a thrillerszálat. A Komfortos mennyország, Stanley Tucci különben pazar gyilkos-figurája ellenére, az idő múlásával egyre kevéssé képes igazi feszültségteremtésre, a befogadónak ugyanis a két órás játékidő csupán töredéke jut borzongásra, mert a maradékot a drámai helyzet szorításában kell eltöltenie, amelyet vele együtt a szintén mozinéző-pozícióba kényszerült serdülő lány is nyomon követ.

A nyújtástól elhaló feszültség és Wahlberg jelenlétének eleve súlyos problémáján túl igazán a Komfortos mennyország hatásmechanizmusa kapcsán lehet azt állítani, hogy Jackson szégyentelen érzelmi erőszakot követ el a nézőjén. Az alapsztori által az égi közeg számára kínált, viszonylag szűk mozgástér bejárásakor ugyan a rendező alkalmanként megcsillogtatja a fantáziáját és látványteremtő képességét (különösen a film talán legeredetibb szakaszának nevezhető képsorban, amelyben szemtanúi lehetünk a hatalmas méretűre növelt, palackokba zárt maketthajók sorsának), csakhogy a Tolkien-adaptáció esetében még jó értelemben letaglózó tájképek itt egészen más hatást érnek el. A Csodás álmok jönnek embert próbáló kulisszái után Jackson is a szuperszínes Túlvilág-ábrázolás mellett teszi le a voksát, és ez a lelkes fokozásokkal (lásd Ray figurájának kezelését), torokszorító lassításokkal és a pompásan pozicionált, éteri dalokkal együtt a maga módján átélhető közelségbe hozza Susie Sailfish és Alice Sebold megerőszakolás-élményét.

Bizonyos értelemben tehát sikeres vállalkozásnak is nevezhető a Komfortos mennyország filmváltozata, ugyanakkor elkeserítő látni, hogy éppen olyasvalaki merül el a feje búbjáig a giccsben, aki korábban igazi fekete humorral közelített a halálhoz és az elmúláshoz, ráadásul képes volt egy grandiózus fantasy-trilógia jó arányérzékű levezénylésére is.

YouTube előnézeti kép
Related Posts with Thumbnails
Kapcsolódó írások
  • Sepsi László: Futó kaland (David Fincher: A tetovált lány)
  • Roboz Gábor: Jóleső zavar (Giuseppe Capotondi: The Double Hour)
  • Kovács Patrik: Üzenet a koporsóból (Rodrigo Cortés: Élve eltemetve)
  • Sepsi László: Honosítás (Olli Saarela: A gonosz papja)
  • MONSTER OF THE WEEK 20. A vadász éjszakája, 1991. (a bevezetőt írta: Sepsi László)
  • MONSTER OF THE WEEK 14. Fear Itself ep. 1x08: Skin and Bones (a bevezetőt írta: Sepsi László)
  • Ureczky Eszter: A ház másik arca: tükör és maszk Az operaház fantomjában 1.
  • Jakab Veronika–Roboz Gábor: Párbeszéd és kölcsönhatás (Beszámoló a III. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferenciáról)
  • MONSTER OF THE WEEK: Évadzáró linkgyűjtemény
  • Tüske Zsuzsanna: Hidegebb nyomon (Ben Affleck: Tolvajok városa)
  • MONSTER OF THE WEEK 4. Cast a Deadly Spell (a bevezetőt írta: Roboz Gábor)
  • Roboz Gábor: Kevésből sokat (J Blakeson: The Disappearance of Alice Creed)
  • Szabó Noémi: Fantáziátlanul (Jon Turteltaub: A varázslótanonc)
  • Szabó Noémi: Végtelen történet (Terry Gilliam: Doctor Parnassus/Hajdu Szabolcs: Bibliotheque Pascal)
  • Megyeri Dániel: Sok hűhó semmiért (Martin Scorsese: Viharsziget)
  • Szabó Noémi: Divatbemutató IMAX 3D-ben (Tim Burton: Alice Csodaországban)
  • Megyeri Dániel: Gregor Samsa a híradóban (District 9-kritika)
Címkék: adaptáció filmkritika

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Kattintás a válasz elvetéséhez

Login with Facebook:
Bejelentkezés

Téma: Kortárs skandináv film

Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben
"Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol
Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései
Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje
"Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal
Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög
Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai
Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor)
Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia

Animatéka

Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről
Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel
Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról
Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja

Varió

Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben
Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben
Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló

Állókép

Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése

Legfrissebb kommentek

  • sepi: Aha, próbálták visszaállítani az eredeti 99 perces verziót (amit többek...
  • scorsesefan: A verzióban, amit én láttam, elég különböző minőségű felvételek...
  • Mdaniel: Én is csak a Lista után pótoltam be a Wicker Mant. Nagyszerű mozi,...
  • sepi: Elsőre engem is nagyon megütött, ráadásul elég...
  • scorsesefan: Letudtam a Wicker Man-t, fúúúú, sűrű cucc volt. Azok az...
  • 18+
  • A LISTA MÁMORA
  • adaptáció
  • Anilogue
  • animáció
  • ANIMATÉKA
  • animoscar 2011
  • bagoly
  • BEAT IT!
  • beszámoló
  • beszélgetés
  • biohorror
  • Cinefest 2010
  • Cinefest 2011
  • Cronenberg
  • Dialektus
  • dokumentumfilm
  • DOUBLE FEATURE
  • első szám
  • esemény
  • fantasy
  • felhívás
  • fesztivál
  • film noir
  • filmelemzés
  • filmklub
  • filmkritika
  • fordítás
  • francia film
  • gyerekfilm
  • gyűjtőposzt
  • HARDCORE
  • horror
  • interjú
  • J. G. Ballard
  • Jarmusch
  • játék
  • KELETI EXPEDÍCIÓ
  • kísérleti film
  • KÍSÉRLETI VETÍTŐ
  • könyvkritika
  • KRITIKAI KÖRPANORÁMA
  • LÁNCREAKCIÓ
  • macilány
  • magyar animáció
  • magyar film
  • MONSTER OF THE WEEK
  • műfaji film
  • OFF-SCREEN
  • önreflexió
  • prizma
  • rákszörny
  • remake
  • rövidfilm
  • sci-fi
  • skandináv film
  • sorozat
  • szerzőiség
  • televízió
  • Titanic 2010
  • Titanic 2011
  • tömegfilm
  • TOP 2011
  • trash
  • videoklip
  • websorozat

Archívum

  • 2012. / február
  • 2012. / január
  • 2011. / december
  • 2011. / november
  • 2011. / október
  • 2011. / szeptember
  • 2011. / augusztus
  • 2011. / július
  • 2011. / június
  • 2011. / május
  • 2011. / április
  • 2011. / március
  • 2012
  • 2011
  • 2010
  • 2009

Partnereink

film.hu

Filmvilág

Mozinet

Geekblog

Filmtett

http://www.nyitottmuhely.hu/

filmpont.hu

Kulter

Klauzal13

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Támogatóink

ELTE BTK HÖK

NKA


PRIZMA büszke arra, hogy WordPress szív hajtja
Bejegyzések (RSS) és Hozzászólások (RSS).