JARMUSCH-JEGYZETEK

Pallag Zoltán: A megértés vágya (Jim Jarmusch: Broken Flowers)

Farkas Gábor

2010/12/02

A Prizma Jarmusch-sal foglalkozó száma kapcsán a szerkesztőség fiatal írókat és költőket kért fel, hogy írjanak esszét a rendező számukra legkedvesebb filmjéről. A szövegeket a szerzők a Prizma lapbemutatóján fel is olvasták. Elsőként Pallag Zoltán a Broken Flowers – Hervadó virágok című Jim Jarmusch filmhez kapcsolódó írását közöljük.

“Régen azt hittem, el kell engedni

avulni, kopni, ami el akar,

el is engedtem, hiba volt,

most jönnek vissza tönkremenve, sorban,

de hát én ugyanaz maradtam.”

(Kemény István: Fel és alá az érdligeti állomáson /részlet/)

1. FEJEZET

Túl hosszú expozíció

A Broken Flowerst a Dózsa Mozi kamaratermében láttuk. Talán csókolóztunk is. Nem tudom. Aznap ősz volt és 2005. Emlékszem, amikor kijöttünk magasak voltak a fák és megosztottuk egymással gondolatainkat. Nem lettem okosabb, mert akkor még nem tudtam, hogy Don Johnston én vagyok. Pedig homloklebenyem hátsó udvarán már ott játszott a kis Don, aki majd nem akar érteni semmit. Nem tudta mivel játszik.

Nagyon éreztem a filmet, de azt hiszem azért nem értettem, mert nem a nőkből indultam ki. Végig azt hittem, hogy Bill Murray a főszereplő.

2. FEJEZET

Ma Sherry!

De most, induljunk ki a nőkből. Induljunk ki Sara Driverből, aki Jim Jarmusch nője. Társa. Mindene. Több mint 20 éve. Mert mit adott ez a nő Jarmuschnak, a rendezőnek, Lee Marvin fiának? A film ötletét. Például. Meg a címét. Letépett virágok. Ott bujkál a stáblistán, mint “story advisor”. És bizony, most azt hiszem, hogy ebben a légies konstrukcióban fontosabb a történet, mint a cselekmény. A cselekmény szembe megy a történettel. Ellene dolgozik. Story vs. plot.

A cselekmény pedig ez: Don Johnston kap egy rózsaszín levelet, amelyben felmerül egy 19 éves fiú lehetősége. Véletlen barátja, szomszédja unszolására felkeresi néhány régi nőjét, akikkel 20 éve kevert, hogy ki lehet esetleges fiának anyja. De nem lesz okosabb. Hogy is lenne, amikor sík hülye.

Ezt pedig onnan tudom, hogy a film elején, a cselekmény expozíciójában, egyben a történet csúcspontján, futni hagyja Julie Delpyt, vagyis aktuális barátnőjét, Sherryt. Aki, ki tudja miért, szereti őt. Sherry már itt lelövi a mozi poénját, amikor Don fejéhez vágja, hogy “ilyen vagy, te soha nem fogsz megváltozni.“ SPOILER ALERT!

3. FEJEZET

Hülye a kérdés

És jönnek sorban a letépett virágok: Laura, Dora, Carmen, Penny. Don Johnston meg szépen veszik el az apró, jelentéktelen, rózsaszín részletekben. Mindegyik találkozás egy-egy remek filmnovella. Az utolsó találkozós fejezet, amikor kint a halál faszán, valami Mély Délre emlékeztető helyen, a legszexibb Tilda Swintonnal való szóváltás után belefut az egyik tanyasi freak öklébe – telitalálat. Szép az a jelenet, amikor a kölcsönzött autó hátsó ülésén ébred. Egy esőáztatta kukoricaföldön. Mégis, nyilvánvaló, hogy hiába szakadt fel a szemöldöke, mert röviddel ezután Don egy Sun Green nevű virágáruslány jelenlétében kérdez alá saját magának, mintha kapizsgálná: “ha tovább megyek ezen az úton, eljutok a temetőbe?”

Igen, Don, az lesz a vége.

4. FEJEZET

A rózsaszín levél

A film elején megvan a remény, hogy Sherry, a nő, aki elmegy, talán nem lesz letépett virág. Talán nem marad úgy, mint Laura, Dora, Carmen és Penny. De a szívnek nem lehet parancsolni. Nem bizony. Dont hazaérve egy második rózsaszín levél várja. Talán a legfontosabb rózsaszín levél, amit valaha kapott, és amiből kiderül, hogy Sherry még mindig szereti. Jarmusch és Sara Driver, na meg Bill Murray ennél a jelenetnél mutatják meg igazán, hogy kezükben a tudás. Átverik a nézőt, aki, akárcsak Don Johnston semmi jelentőséget nem tulajdonít a levélnek. És ez Sherry tragédiája. Ezáltal áll be ő is a sorba. Romnak, ami Don után marad. Mert Don, ez a szeretni való, szerencsétlen barom nem tudja, hol a drámája, hol a helye saját történetében.

5. FEJEZET

Don Johnston filozófiája

A cselekmény végén remélt fia kérésére összefoglalja több mint 5 évtized ráragadt tapasztalatát, ami pedig ez: “A múlt elmúlt. Ez biztos. A jövő még nem jött el, akármilyen lesz is. Szóval nem marad más, mint ami van. A jelen. Ennyi.”Aztán ott áll a film végén Don, a metafora, egy valós-metaforikus útelágazásnál, és azt hiszi, hogy nem maradt semmije. Ugyan az első rózsaszín levélnek köszönhetően történt vele egy s más, de Don, csak Don maradt.Még évekig azt hittem, hogy Bill Murray a főszereplő. Emlékszem, jöttünk ki a Dózsa Moziból, a parkban magasak voltak a fák, talán csókolóztunk is, nem emlékszem, csak a bőre illatára, és arra a pontatlan érzésre, hogy egyszer majd újra meg kell néznem Jarmusch dolgozatát, mert nem figyeltem oda rendesen. Mert nem tanultam meg a leckét.

YouTube előnézeti kép

Címkék: , ,



Szólj hozzá!

[spoiler title="Nézz bele!" open="0" style="1"] Téma: Trashfilm Jeffrey Sconce: Az akadémia „beszennyezése” Sepsi László: A szörnyeteg jele – Trash, tévé, evolúció „A minőség szubjektív dolog” – Interjú David Latt-tel Alföldi Nóra: Trashformers – A kortárs blockbuster és a szenny Nemes Z. Márió: Kínzás mint képalkotás – A torture porn esztétikái Csiger Ádám: Szemét a Nap mögött – A japán trashfilm útja Parragh Ádám: Dühöngő firka – Körvonalazható trashettanulmányok Állókép Győrffy László: Privát biológia Dömsödi Zsolt: Trash-Pöröly Varió Huber Zoltán: A magányos hős újabb eljövetele Orosz Anna Ida: Vakrajz Lichter Péter – Pálos Máté: Szemorgona [/spoiler]

magazin

magazin

magazin

ESSZÉ

EXKLUZÍV, FESZTIVÁL, magazin

KRITIKA

INTERJÚ

LISTA

HÍREK

KRITIKA

HÍREK

HÍREK

LISTA

INTERJÚ, KINO LATINO

INTERJÚ

HÍREK, INTERJÚ, KOREAI EXPEDÍCIÓ

HÍREK

KRITIKA

KRITIKA

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu