Adott egy családalapítás küszöbén álló pár, András és Lilla. Kapcsolatuk kiválóan működne, ha nem rettegnék halálra magukat a holtomiglan-holtodiglantól. Egy napon András egy vadidegen nőt talál közös lakásukban, akiről mindenki, a lányt is beleértve, azt állítja, ő Lilla. Ettől kezdve kilenc hónapon át, kisbabájuk megszületéséig minden szeretkezés után más nő mellett ébred: eleinte idegenkedve, majd egyre nagyobb lendülettel kóstolja végig a menüt, a hidegtálas vacsorával váró házi tündértől a thai macáig. A nőkkel együtt persze nem csak a közös otthon berendezése, a lányok karaktere és ruhatára, de a kapcsolat minősége is folyamatosan változik, így jutunk el a citromsárga Mini Morris-os családlátogatásra száguldástól az angyali mosolyú, pasztellszínekbe öltöztetett babavárásig. A film ennek a poligámia labirintusába tett utazásnak a története, megfejelve azzal a sajátos ellentmondással, hogy András tulajdonképpen saját menyasszonyaival csalja saját menyasszonyát, miközben éppen őt, az Igazi Lillát keresi.

A Poligamy vérbeli romantikus komédia, rendezője a Harry és Sally, az Igazából szerelem és a Sztárom a párom által fémjelzett könnyesen édes vígjátékok készítőinek csoportjához kíván tartozni. Viszont nem „a magyar Woody Allen” első nagyjátékfilmjéről van szó, ahhoz nem eléggé intellektuális és nem is eléggé szószátyár, annak ellenére, hogy főhősei egytől egyig szorongó nagyvárosi értelmiségiek. Mégis, Orosz Dénes minden kétséget kizáróan ezt a világot ismeri a legjobban: a Múzeum körút környékének bölcsész és művészeti főiskolás fiataljaiét, és tulajdonképpen sikeresen passzírozza bele ezeket a figurákat kiglancolt, hamisítatlanul romkomos univerzumába.

Ugyanerről a környékről választott szereplőket Goda Kriszta a Csak szex és más semmi-hez, habár az öt-tíz évvel idősebb generációból. De a Csak szex…-hez képest a Poligamy jóval nagyobb hangsúlyt fektet a főszereplő szakmai válságának bemutatására, ezáltal téve Orosz Dénes filmjének szappanopera-írásba ragadt, szakmailag elégedetlen, forgatókönyvíró hősét rendezői alteregóvá – miképp a film producerének, Herendi Gábornak debütálásában, a Valami Amerikában sem volt nehéz felismerni az első igazi nagyjátékfilmje rendezésére készülő főhős személyes vonatkozásait. Egyik munkát sem terheli meg ez a leheletnyi szerzői motívum, annak ellenére, hogy ez a fajta személyesség talán a Poligamy-ban a legnagyobb volumenű. A három film párhuzamai ezzel nagyjából ki is merültek, kivéve talán még azt a tényt, hogy ez elmúlt tizenöt év legszínvonalasabb magyar vígjátékairól van szó.

Kézenfekvőnek látszik összevetni a Poligamy-t az előtanulmányának is tekinthető Melletted című, 2005-ben készült rövidfilmmel. Orosz Dénes ekkor találta meg Tompos Kátyát, akire aztán a Poligamy első számú Lillájának szerepét írta, a kisfilm főszereplője pedig az a Mészáros Béla, aki eredetileg Andrást alakította volna a Poligamy-ban – mígnem az alkotók végül Csányi Sándor mellett döntöttek, és Mészáros Bélának a legjobb barát szerepét adták. A Melletted és a Poligamy operatőre Fillenz Ádám, vágójuk pedig Kovács Zoltán. Stílusuk hasonlósága is igazolja a két film rokonságát: barnás, IKEÁ-ba oltott francia romantikus komédiákra emlékeztető látványviláguk, letisztult stílusuk, mézédes zenei aláfestésük tökéletesen passzol a kiválóan megírt szerelmi történethez. Ha nem patikamérlegen mérjük a párok jellemzőit, András és Kitti, valamint András és Lilla tulajdonképpen megfeleltethető egymással, még ha a Poligamy lány hősébe egy cseppel kevesebb neurózis szorult is, és itt András talán kevesebbet áldoz a kapcsolatért. Ugyanazok a karakterek: a határozatlan, sokszor esetlen, megbízható férfi, és a fészekrakásra elszánt, kicsit naiv lány. Ugyanazzal a problémával küzdenek éppen (szólhat-e a nagybetűs Igen örökre), és ugyanazokat az apró játékokat játsszák (például, hogy éppen most ismerkednek meg), hogy visszacsempésszék a spontaneitást és az izgalmat. Végül, mindkét film ugyanazzal a lendületes történettel, feszes dramaturgiával és szépen megírt dialógusokkal van felszerelve, a Poligamy ráadásul nem csak egy kapcsolat bemutatásába, de a villámgyors párkapcsolat-körpanorámába sem bukik bele.

A Poligamy többlete a Mellettedhez képest éppen ez: nagyon sok, archetipikus férfi-női viszonyt ábrázol miniatűr szituációkkal. De többségében a film a különböző nők és a velük folytatott kapcsolatok klisészerű ábrázolása elől is sikeresen elegyensúlyoz. Habár vannak kevésbé szellemes epizódok a filmben – ilyen a Tenki Réka alakította Lilla esete Andrással, ahol a lány egy házibuliban azt játssza, hogy éppen akkor ismerkedik meg Andrással, aki, a poligamy útvesztőjében valóban aznap látja először ezt a bizonyos lányt, a felsorakoztatott kalandok nem nevezhetőek sablonosnak, ahogy a női karakterek is többek papírmasé-figuráknál.

A másik nehézség, amit sikeresen felold a film, éppen a történet bonyolultságából adódik. Nem kínál ugyanis egyértelmű magyarázatot arra, hogy András sajátos utazásának mi a racionális magyarázata, még ha sugallja is, hogy a történet csak a főhős pszichéjében zajlik. Felvetődik többek közt az a kérdés: hogyan viszonyul a külvilág, ezen belül is a kitüntetett szerepben lévő legjobb barátok az egész zűrzavarhoz. Az elbeszélés legtöbb következetlensége innen fakad, ezeket azonban a film általában valamilyen fordulattal feledteti. Ilyen a már említett epizód, ahol a néző egy darabig azt hiszi, nem egy újabb Lillával, hanem egy másik nővel van dolga Andrásnak. Hasonlóan lendíti tovább az elbeszélést az a fordulat, amelyben megjelenik egy korábbi Lilla (Bánfalvi Eszter), hogy kérdőre vonja az új Lillát (Bartsch Kata). A racionalizálhatatlan szituációkon túl egy másik probléma a főhős lelkiállapotának változásából fakad: Andrást a párkapcsolati társasjáték egyre elkeseredettebbé teszi, a kilencedik hónap tájékán apátiába zuhan, ám a film az ezt megmutató drámai jeleneteknél is képes szellemes maradni. A jelenet, ahol András végre viszontlátja a Tompos Kátya alakította Igazi Lillát, talán a legszebb példája ennek a szélsőséges érzelmek közti finom egyensúlyozásnak.

Az elbeszélés fentiekből fakadó összetettségét egyensúlyozza ki a film − leginkább a francia, és a korábban már említett brit romkomokból ismert − könnyedsége, humora és mesélő kedve, melyekkel a karaktereket és szituációkat felvázolja és lendületben tartja. Ez a vonás a magyar film hagyományából a reklámfilm felől érkező zsánerfilmes rendezők (Herendi Gábor, Kapitány Iván, Goda Krisztina) megjelenése előtt szinte ismeretlen volt.  Mivel a Poligamy profin, mégis könnyedén bánik a könnyes romantikus vígjáték eszköztárával – a színészvezetéstől a képi világon át a film zenei rétegéig és ritmusáig –, feledtetni képes az elbeszélés által felvetett összes kérdést, mesélő kedvének és a finom szellemességének köszönhetően pedig így válik az egyik legkellemesebb magyar romantikus vígjátékká.