Jeff Nichols, a halódó határvidék hírmondója (Fegyverek és emberek; Take Shelter)

Megyeri Dániel

2012/02/01

Az Arkansas-beli Little Rockban napvilágot látott függetlenfilmes a 2007-es Fegyverek és emberekkel (Shotgun Stories) hívta fel magára a szakma figyelmét, míg tavaly a Take Shelter introvertált apokalipszisétől volt hangos a filmes sajtó és külföldi fesztiválszcéna. A markáns vízióval bíró auteurt sok kritikus már most Terrence Malickhez hasonlítja (még ha kicsit túlzóan is), de a remetealkotó Sivár vidéke mellett Steven Spielberg korai munkássága is nagy hatással volt a 33 éves filmesre, Michael Shannon színészistennel való múlt- és jövőbeli együttműködése pedig a kortárs mozi legerősebb szerző-aktor párosává avatta a duót. Nichols, eddigi két mozijában az általa oly jól ismert amerikai határvidék krónikásaként lépett fel, ahol – civilizáció és természet találkozásánál – az embereknek ősi erőkkel kell megbirkózniuk, ahol a család szentsége a legtörékenyebb kegytárgy, ahol a generációkon átívelő defektusok árnya a jelenre vetül.

Miként David Gordon Green (George Washington, Áramlat, Ananász Expressz), Nichols egykori egyetemi csoporttársa és jó barátja fogalmazott, „A függetlenfilmeknek nem kéne ürügynek lenniük ahhoz, hogy szarul kinéző mozikat készítsünk.” Nichols konzekvensen tartja magát kollégája krédójához, és ugyan mindkétszer hollywoodi mércével mérve uzsonnapénzből dolgozott (a Fegyverek és emberek negyed-, a Take Shelter is mindössze ötmillió dollárból készült), a tematikai grandiózusságon túl filmtechnikailag is tartja magát az általa oly kedvelt, Arábiai Lawrence-típusú eposzokhoz: mindig 35mm-re forgat és mindig 2.35:1-es képarányban. „Minden a szemléletmódon múlik, a kezdettől fogva megpróbálunk epikus filmet készíteni. Az, hogy korlátozott források állnak rendelkezésünkre, nem kéne, hogy megváltoztassa a hozzáállásunkat.”^[1] – állítja Nichols. Épp emiatt valami megfoghatatlan kettősség járja át filmjeit; egyszerre intim családi történetek ezek (ami mindig is az indie filmesek kedvelt tematikája volt), egyszerre robosztus, már-már mitológiai súllyal bíró opusok. Lebilincselő delejességgel képes a hősei életét megbéklyózó, rendületlenül dübörgő erőket a hétköznapi események alá komponálni, történjen az féltestvérek között, a közös apa bűnei miatt kirobbanó vérbosszú, vagy egy őrület határára taszított, világvége-rémálmoktól gyötört családapa tortúrája közben.

Fegyverek és emberek

Michael Shannon karakterei ezekben rendre kétkezi, vagy ha úgy tetszik, kékgalléros munkások: a Fegyverek és emberek Son Hayes-e haltelepen, a Take Shelter Curtis LaForche-a homokbányában tengeti gépiesen monoton napjait. Mindketten a természet forrásait igyekeznek tisztességes megélhetéssé formálni, de a múlt is mindkettőjükön nyomot hagyott: Son hátát sörétes puska okozta hegek ékesítik, Curtis józan eszén pedig az anyjától „örökölt” paranoid skizofrénia kezdi átvenni az uralmat. Nichols melankolikus-bukolikus tájképekbe csomagolja, és ezáltal át is lényegíti dolgos hétköznapjaikat, főszereplői egyhangú munkáival ráadásul egyfajta előre elrendeltetett falanszter-szerűséget erőltet a fogaskerékként tevékenykedő munkásokra, valamint a szűz szemnek költői szépségével tetszelgő tájra. Holott például a meditatív atmoszférához és tájhoz, valamint a természetes világításhoz való vonzódása épp Malickhez kötheti, az író-rendező környezetábrázolása távol van az idealista természetképtől és emiatt az emlegetett direktor-enigma impresszionista műveitől. Az Ember és a hódításával érkező gépek már bepiszkították az egykor érintetlen vidéket (melyet ma szeméthalmok, füstöt okádó gyárak és kiégett roncsok tarkítanak), a végeláthatatlan mezőkbe torkolló horizont emiatt nem a magasztos természet bálványaként, hanem a mérgezően terjeszkedő civilizáció soron következő áldozataként, továbbá gyilkos indulatok, pusztító őrület és az apokalipszis bölcsőjeként ábrázolódik (lásd a közeledő vihart, az olajos esőt vagy a fenyegető madárrajt a Take Shelterben).

A Fegyverek és emberek klasszikus görög drámákat idéző, de a déli gótikában is gyökeredző családi viszálya egy botrányba fulladt temetéstől tart a két família veszteségét követően a szükségszerű megbékélésig, a normális kerékvágásba, a sivár egyhangúsághoz való visszatérésig – keresetlen egyetemessége miatt úgy érezhetjük, hogy az arkansasi vidéken a kirobbanó erőszak és a visszafojtott béke szabályosan váltakozó ciklusai alkotják az élet rendjét. A Take Shelterben – a természeti kincsekben gazdag Arkansast Ohio sokkal inkább iparosított államára cserélve – Nichols ismét a kisember közösségben elfoglalt pozícióját rengeti meg, a Fegyverek és emberek extenzív, bosszúnarratívára felfűzött art-thrillere helyett az intenzív pszichothriller talajára költöztetve immár szubjektív pokoljárását. A sorozatos emberfeletti színészi teljesítményeivel filmrajongók hadait és a szakmát térdre kényszerítő Shannon Curtis-e rémálmoktól megtépázott munkásember, kinek lassan fortyogó őrülete a kertben hisztérikus megszállottsággal emelt viharbunkerben ölt formát, vízióit viszont jó darabig nem meri megosztani a feleségével (a csodálatos Jessica Chastainnel), aki emiatt fokozatosan eltávolodik tőle. Nichols pimaszságát is dicséri, mikor nem jelöli hollywoodi tradíciókkal Curtis álom-transzgresszióit, nincs virazsír, nincs lebegő áttűnés, nincs a nézőt kézen fogva eligazító formai trouvaille. A valósággal egybemosódó látomások Curtishez hasonlóan így a befogadót is váratlanul érik, a kutya vérfagyasztó támadásától kezdve a férfi kocsiját érő, a legrémesebb poszt-apokaliptikus filmeket idéző horror-momentumon át egészen a nappali bútorainak varázslatosan kivitelezett lebegtetéséig. Apokaliptikus álmai és az azokból fakadó ébrenléti paranoia terhe alatt szó szerint fulladozó férfi fokozatos összeomlása a Harmadik típusú találkozások Roy Neary UFO-obszessziójára is hajaz (Spielberg bevallottan Nichols egyik filmes hőse)^[2], amennyiben megszállottsága miatt Curtis is elsősorban a családjára, az őt körülvevő intim közösségre hozza a frászt, a krumplipüré-hegyet ez alkalommal földbe ásott bunkerre cserélve.

Take Shelter

Nichols egyedülálló és varázslatosan kivitelezett epikussággal feszegeti az indie filmek határait, esetében nem hatalmas tömegjelenetekre és tetemes büdzsére van szükség a „nagyobb kép”, a grandiózus vízió megfestéséhez. A Fegyverek és emberek utáni válságszituációban még kérdéses volt, hogy a fesztiválsiker ellenére vajon debütálása megkapja-e a neki járó figyelmet (nem kapta), a Take Shelter azonban már kétségkívül eljutott a szélesebb publikumhoz is. Nichols érzékenyen reagált a Glóbuszunkat fenyegető válságra is, filmjeiben a család szentségét fenyegető külső vagy belső erők kényszerítik térdre a dolgos egyént, miközben összecsapnak feje fölött a hullámok. Legközelebb ismét a fülledt Mississippi-vidékre kalauzol minket, a 2013-ban érkező Mud egy bűnügyi szállal kecsegtető coming-of-age történet lesz, melyet az eddigieknél nagyobb költségvetéssel és A-kategóriás sztárok (Matthew McConaughey, Reese Witherspoon) közreműködésével forgathat. Ám a tervezőnek hála, a Fegyverek és emberek és a Take Shelter gerincét alkotó Michael Shannont is megtalálhatjuk a szereplőgárdában. Nichols a függetlenfilmeket körüllengő közösségi szellemet és bajtársiasságot egyhamar nem váltja aprópénzre.

Címkék: filmelemzés, függetlenfilm, szerzőiség