This image released by Universal Pictures shows Daniel Kaluuya in a scene from, "Get Out." Jordan Peele’s thriller sensation “Get Out” crossed $100 million over the weekend, reaching that milestone in just 16 days. It’s a staggering result for a film that, though it cost less than $5 million to make, has become a cultural sensation. (Universal Pictures via AP)

EXKLUZÍV

99 film, ami lerohasztotta rólunk a gatyát és lecsapolta az agyvizünket

PRIZMA

2017/07/10

Folytatjuk a filmnaplót, itt a május-június.

 

Kránicz Bence

The Guardians (2017) / Poszthidegháborús orosz szuperhősfilm: drága, de buta. A medveember menő. 5/10

Arthur király – A kard legendája (2017) / Guy Ritchie a középkorban is önmaga maradt, könnyedén, természetesen rendeli magához az Arthur-mondakört. Több lovagos film kéne! 7/10

Széttörve (2016) / James McAvoy magánszáma korrekt thriller, de Shyamalannak ennyi rutinból megy. 6,5/10

In a World… (2013) / Indie-romkom az előzetesszinkronok csodálatos világából, de leginkább csak a közeg miatt érdekes, amiből azért nem mutat valami sokat. 6/10

Homeland 6. évad (2017) / A berlini után a New York-i évad is ütős és keserű. A CIA által pénzelt gyűlöletmédia a magyar példát is felidézi. 8/10

Fehér Isten (2015) / Egyetlen vizuális ötletből kiinduló (sok kutya fut Budapesten), látványos, együgyű tanmese. Az első harmad kopogós dialógusai, kínos alakításai (Horváth Lili!) után felüdülés a kutyák természetes, eszköztelen játéka. 5/10

Shortbus (2006) / Kultfilm a szexuális frusztrációkról a szex, hazugság, videó nyomán, csak több szexszel és kevesebb nyomasztással (kevesebb James Spaderrel). A melodrámai átmenet is szép, csak túl van nyújtva kicsit. 8/10

A vér öble (1971) / Embergyűlölő giallo-paródia, egy hibátlan gyilkossági jelenettel és a sajnos túl későn érkező Luigi Pistillivel. 7/10

The Day He Arrives (2011) / Lebegős és álomszerű, mégis kisrealista; szétfolyó, de ökonomikus. Egyedülálló mestermű, Hong Sang-soo a dél-koreai Jarmusch, aki jobb Jarmuschnál. 9,5/10

A homár (2015) / Nyugtalanító romantikus disztópia, még a pátosz is jól áll neki. Van benne valami Jonathan Glazer-es, csak más a humora. 8/10

Hallgass velem (1994) / Ideális romkom-alaphelyzet: a demokrata és a republikánus szenátorjelöltek beszédírói egymásba szeretnek. Ráadásul az egyikük Geena Davis, a másik Michael Keaton! Kár, hogy nem Aaron Sorkin írta. 6/10

The Age of Shadows (2016) / Kim Jee-woonban nagyon nehéz csalódni, ha meg Lee Byung-hun is játszik egy filmben, pláne garantált a magas színvonal. Az se zavart, hogy a felétől nem igazán értettem, ki kit ver át. 7,5/10

Ra.One (2011) / Az indiai Tron és egy szuperhősfilm egyben, a gigasztár Shahrukh Khannal a főszerepben. Ostobácska, de kétségkívül mozgalmas. 6,5/10

Mr. Jealousy (1997) / Korai Baumbach csodás szereposztással: Eric Stoltz és Chris Eigeman azóta sem volt ilyen jó. Itt még úgy tűnt, Baumbach lesz az új Woody Allen, nem is csinálná rosszul. 7,5/10

Modern idők (1936) / Minden mozzanatában aktuális kapitalizmuskritika és baromi vicces burleszk. Végtelenül szomorú és felvillanyozó egyszerre. 10/10

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (2017) / A kalózok, akik ott sem voltak, de legalábbis meg nem mondom, mi történt velük ebben a két órában. Rémlik, hogy Javier Bardem szájából fekete nyál folyt, Keira Knightley és Orlando Bloom pedig újra egymáséi lehettek, hála Istennek. 4/10

24 Hour Party People (2002) / Formai szempontból nagy hatású dokumentarista zenés portréfilm, Coogan egyetlen tökéletes mozis szerepe. Az első fele erősebb, mint ahogy a Joy Division is jobb a Happy Mondaysnél. 8,5/10

Heaven Can Wait (1978) / Warren Beatty és a teljes brigád tökéletes ütemérzékkel, szellemesen komédiázik, Charles Grodin különösen vicces, nyilván. Az ilyen filmek amúgy ugyanúgy kellettek hozzá, hogy Hollywood magára találjon, mint a Cápa meg a Star Wars. 8/10

A Parallax-terv (1974) / Inkább Hálózat, mint Az elnök emberei, pedig a sztorija alapján inkább a másodikra hasonlítana. A közepén van egy hosszú, bámulatos avantgárd klip. 7,5/10

Death Walks at Midnight (1972) / Nieves Navarro és a nagypofájú, szexista olasz férfiak meccséből az előbbi kerül ki győztesen, kiütéssel. De Palmát is megihlette, lásd a Gyilkossághoz öltözvében Michael Caine ruhatárát. 7,5/10

Feud 1. évad (2017) / Ki ne szeretné a bennfentes hollywoodi pletykákat? Egy sorozat arról, Bette Davis és Joan Crawford mennyire ki nem állhatták egymást. Egyébként az öregedésről szól, senki nem lesz vidámabb tőle. 8/10

I Am Not Your Negro (2017) / Túl sokszor történik meg, hogy a nyilvánvalóan elkötelezett alkotó nem csinál mást, csak azt bizonygatja, Amerikában verik a négereket. A középpontban álló aktivista, James Baldwin szövegei viszont kiválóak, és persze jó, hogy elkészült ez a doksi. 7/10

Agatha (1979) / Míves, ernyedt film arról, mikor Agatha Christie elszökött otthonról, és összejött Dustin Hoffmannal. Mármint egy újságíróval, akit Hoffmann játszik. A csak közepes filmeket rendező Michael Apted egyik legközepesebb filmje. 5,5/10

Alien: Covenant (2017) / Nem érdekelt a film, de egyik éjjel az aliennel álmodtam, ellenállhatatlanul vonzott magához a nyálkás, fekete, áramvonalas test. Másnap megnéztem, és pont az alien tök béna volt benne. Michael Fassbender mentette a menthetőt. 6/10

Ishtar (1987) / Legendás bukás, amúgy nem is olyan rossz. Hogy lehetne rossz valami, amiben Warren Beatty, Dustin Hoffmann és – főleg! – Isabelle Adjani játszanak? 7/10

Vörösök (1981) / Beatty magnum opusa, egy 200 perces film száz éve élt kommunistákról. Őrület, hogy ezt kifizette a Paramount. Beatty itt még nem túl öreg a kisfiús bájhoz, Diane Keaton kalauzolja a nézőt, Jack Nicholson viszont simán lenyúl minden jelenetet, amiben játszik. 8/10

Lőtávolban (1986) / Súlyosan alulértékelt neo-noir (apanoir?) Christopher Walken egyik legjobb alakításával a sok makulátlan alakítás közül. Persze Sean Penn is szuper, meg a kisvárosi lúzervilág is, meg a csaj, meg a zene… Úgy jó, ahogy van. 9/10

Rules Don’t Apply (2016) / Beatty a hetvenes évek óta akar csinálni egy filmet Howard Hughesról, tavaly sikerült bemutatnia. Valószínűleg nem is csinál már több filmet. Ezek után a film kb. csak csalódás lehet, de nem nagy: szolid, öreges, de magabiztos portré két férfiról. Kicsit sem lep meg, Beatty mindig is konzervatív volt. 7/10

Nyomd, bébi, nyomd! (2017) / Jópofa, csodás ritmusú autós-zenés akciófilm, nagyszerű szereplőgárdával. A végén viszont ugyanúgy fárasztottak a B-filmes fordulatok, mint a Vaskabátokban, sőt jut eszembe, a Scott Pilgrim vége is megterhelő kicsit. Mintha Wright mindig rá akarna tenni még egy lapáttal. 8/10

 

Árva Márton

Daniel & Ana (2009) / az első Cuarónhoz hasonlóan induló (könnyed esküvőre készülődés klasszikus zenei aláfestéssel), de hamar érthetetlen borzalmakat bemutató bűntény-újrajátszás, ami ugyanakkor még nem abban a letisztult és elegáns stílusban készült, ami Michel Franco későbbi filmjeit meghatározza. A címszereplő testvérpár tabudöntő viszonyának végigkövetése jól jelzi a szerző érdeklődését: a traumafeldolgozás és a veszélyes elfojtások kiismerhetetlen terepén járunk, ahol teljesen esélytelenül próbáljuk megfejteni a szereplők pszichológiáját. 6/10

Gabriel e a montanha (2017) / egy szörnyen unatkozó felső-középosztálybeli fehér fickó öncélú utazásainak és afrikai túraállomásain zajló, komplexusosan erőlködő beilleszkedési kísérleteinek féldokumentarista stílusú feldolgozása. A srác valódi túrájának és halálának rekreációját nemcsak az teszi tragikussá, hogy a csodás tájak bejárása és a számtalan emberi találkozás ellenére alig történik benne valami, hanem főleg az, hogy a film részvét helyett leginkább ellenszenvet vált ki. 3/10

Raw (2016) / csodás képekkel és hátborzongató helyzetekkel színesíti a társadalomba beilleszkedni képtelen szörnycsalád toposzát, és újabb érzékletes darabbal gazdagítja a női szexualitás kiélésének traumáját feldolgozó horror-trendet is. A liège-i állatorvosi karon zajló gólyabeavatások, sokkolóan véres tanórák, alkoholgőzös bulik és a főszereplő lány gyomorforgató testi reakciókon keresztül bemutatott átalakulása olyan álomszerű elbeszéléssé állnak össze, melyben nehéz elválasztani a lázas víziókat a másnapos reggelektől és a szürke hétköznapoktól. Atmoszférateremtésben és az egyes csúcsjelenetek kidolgozásában is kiemelkedő. 9/10

Get out (2017) / bizarr időutazással vetíti egymásra az 50-es évekbeli és a jelenlegi állapotokat a hétköznapi rasszizmus terén, illetve nagyszabású horror-tortúrává terebélyesíti a barátnő szüleihez tett látogatás megrázkódtatását. Vaskos klisékből épül fel mind az elbeszélés, mind pedig az ábrázolásmód, de éppen attól lesz érdekes, ahogy a műfaji és a (filmes) fekete-sztereotípiák rossz berögződéseivel játszik. 7/10

Soul Exodus (2016) / egy csapat amerikai zsidó zenész beszélget zsidó zenéről, miközben különböző helyekre utaznak, és random alkalmakkor illetve helyszíneken zenélnek. Mindebből azért sem kerekedik ki jóformán semmilyen történet, mert a filmet a Transformers stílusában vágták, még a beszélőfejes részeknél is különböző témákat helyezve egymás mellé, és az utazás célja mellett a felvetett kérdések (zsidó viccektől new yorki lemezboltokig és egyéni családfákig) is teljesen hasraütés-szerűen követik egymást. 5/10

Pieces (1982) / teljesen komolyan vehetetlen, meglepetéseket és önironikus ügyetlenkedést halmozó öröm-giallo, amiben egy láncfűrészes pszichopata dékán fiatal lányok testrészeiből akar összeállítani egy ember-puzzle-t, ami az anyjára emlékezteti. A csodás nyitójelenet hektikusságából nem sokat veszít a későbbiekben sem, a random megjelenő kung-fus, a magát kertésznek álcázó láncfűrészes gyilkos vagy a zárókép tökönragadó holtteste olykor pazar színészi játékkal és az egyetemi capmus vidám hétköznapi jeleneteivel (táncóra, teniszmeccs, medencés légyott) tartja meg a film kellemes ritmusát. 7/10

Tarde para la ira (2016) / képileg a korai Iñárrituk stílusát idéző (fakó kézikamerás közelik gyorsan vágva), könyörtelen és kiábrándult bosszúthriller a rendszerint vérfagyasztó Antonio de la Torréval, visszafogottan, de magabiztosan bemutatott nagy érzelmekkel és a mocsokból előkotort spanyol helyszínekkel. Az évek óta bosszút forraló, gyilkológéppé vált főhős és a börtönből szabadult, sarokba szorított spicli úgy viszik végig könyörtelen megtorlóakciójukat, hogy a találkozások mind feszült nagyjelenetekké terebélyesednek. 9/10

Viva (2007) / az író-rendező-főszereplő-jelmez- és díszlettervező Anna Biller elképesztő munkát végzett a 70-es évekbeli miliő és képi világ megteremtésén, a női szexuális öntudatra ébredés történetét szexploitation és drugsploitation elemekkel vegyítette, a végeredmény pedig megtévesztően hasonlít a megidézett alapanyagra. A kínosan idejétmúlt és játékosan pajzán jeleneteknek minden képe műalkotás, a cselekmény viszont elég döcögős és a kétórás játékidő is indokolatlan. Szigorúbb vágással nagyon szórakoztató is lehetett volna. 6/10

Pre-crime (2017) / gondolatébresztő dokumentumfilm az internetes információtúladagolás és a statisztikákból kiinduló jövőbelátás bűnmegelőzési felhasználhatóságáról. Olyan szoftvereket mutat be, melyek a veszélyes helyeket és a potenciális bűnözőket jelölik ki algoritmusok alapján, ezzel próbálják a rendőrség munkáját hatékonyabbá tenni. Persze ez egy sor etikai és technológiai kérdést felvet, és a film alaposan körül is járja az érveket és ütközteti az álláspontokat. Rendőrök, egyetemi tanárok és a feketlistára került fiatalok is megszólalnak, és egy idő után a Mátrixot idéző, high-tech látványvilágú utópia egy súlyosan elnyomó megfigyelőrendszer kritikájába csap át, nem is alaptalanul. 8/10

Acantilado (2016) / ügyetlen, az alapvető sablonokat is sután használó krimi-thriller, amiben egy tömeges öngyilkosságra biztató szekta után nyomoznak nagyjából véletlenszerű módszerekkel. Jobb pillanataiban ötlettelen, a rosszabbakban pedig egészen nevetséges, az egyetlen előnye, hogy a Kanári-szigeteken játszódik, így lehengerlő természeti képekkel tud megágyazni a bűnterhes hangulatnak. 3/10

Song to song (2017) / az első felének naplószerű giccsében még érdekes, hogy milyen koncerthelyszíneken és mexikói városkákban forgattak, vagy hogy milyen zenészek tűnnek fel a szerelmi háromszögben érdekelt producer haverjaiként, de a második felére elviselhetetlenül elnyúlik az örökös naplementében és dizájnerlakásokban összegabalyodó szenvedések sora, ami tininaplókba illő narrációval aláfestve, a karaktereken viszont keveset gondolkodva teszi próbára a nézői türelmet. 3/10

Exotica (1994) / egy egzotikus sztriptízbárba/állatkereskedésbe helyezett pszichothriller-traumafeldolgozó melodráma keverék, ami ügyesen játszik a férfi/apa feleslegessé és válásának illetve múltban ragadásának motívumával, és jó érzékkel lassítja le fájdalom és a gyász fokozódását. Talán a túlbonyolított és furfangosként tálalt flashback-szerkezet vagy a nem igazán erős, ügyetlenül művi képek okozzák, de mégsem működik az atmoszférateremtés, és így a figurák tragédiája is erőlködőnek hat. 6/10

Gimme danger (2016) / az első kockától kezdve bevallottan rajongói doku, amit döntően a Jarmusch-haver Iggy Pop narrál végig, elmesélve a The Stooges történetét saját gyerekkori dobolásától a sokszoros újraalakulásokig, kitérve az őket ért hatásokra, társzenekarokra és az általuk ihletett későbbi generációkra is. Ezzel párhuzamosan a rendező egy játékos montázs-gyakorlatban éli ki magát, amiben archívokat, a filmtörténetből előásott illusztráló jeleneteket, feliratokat és reneszánsz festők stílusában animált betéteket kever lendületesen. Így a nosztalgikus hangulata ellenére felszabadult örömfilmezésnek hat. 8/10

Team building (2011) az élvezhetőnél jóval színpadiasabban oldja meg a kamara-szituációt, a céges kultúra visszásságait lebutított diktatúra-allegóriába fordítja, és a szürke behódolók közé mindössze egy valamelyest különböző, lázadozó figurát illeszt be (az egyetlen érdekesebb jelenet hozzá is kapcsolódik, amikor nyíltan szembekerül a főnökkel, az pedig megalázza egy számtanpéldával). A legfájdalmasabb, hogy a dialógusok mélypontjait rendszerint kiemeli vagy elismétli. 3/10

Toro (2016) / ultrabrutális alvilági bosszúthriller a napsütötte spanyol tengerpartokon, melyben a börtönből szabaduló legkisebb testvér, a zsíroshajú-sörszagú báty (Luis Tosar szokás szerint csodás) és a kettejük ellen hajtóvadászatot elrendelő, véreskezű keresztapa is az erőszak nyelvét beszéli. A fordulatok az utolsó szívességtől a nagy szemekkel pislogó gyerekig néha már nevetségesen túlhasználtak (a kedvencem a maffián belüli kártyajóslás visszatérő motívuma), az akciókat és a képi világ kidolgozottságát viszont refni és parki mércével lehet mérni. 7/10

Vad Észak – Mese az ezer tó országából (2016) / látványosan közel hozott állat-arcképek, hangulatosan bevilágított vízalatti felvételek és felemelő drónsnittek adják ki a nívós vizuális anyagot, amivel bemutatkozik a kölyökfókáktól rágcsáló hódokon át „a vizek farkasának” nevezett csukáig tartó állatsereglet a finn mondakör történeteivel is színesített természetfilmben. Ugyanakkor a szerkesztés és a zenei választások korántsem ilyen meggyőzők, és ettől az elbeszélés és a hangulatteremtés is többször megbicsaklik. 7/10

Lichter Péter

Ólomidő (5/10): Margarethe von Trotta fontos, de száraz és unalmas tételfilmje Németország hetvenes évekbeli társadalmáról, pontosabban a RAF tevékenységéről és hatásáról.

Galaxis őrzői (7/10): kellemes limonádé, jó néha újranézni. Persze leginkább a vagány sound track miatt menő, az állatos-fás cukifaktor irritáló.

The handmaid’s tale (6/10): nagyon erősen induló, de a második felére meglehetősen szétforgácsolt disztópikus sorozat. Jobb lett volna, ha szigorúbban meghúzzák a dramaturgiai nadrágszíjat.

Certain woman (9/10): újranéztem, annyira szerettem. Csendes kisvárosi mikrorealizmus, Edward Hopper festményei elevenednek meg.

See of Trees (3/10): Gus Van Sainr-rajongóként szomorúan írom le, de ez egy méretes szar.
Mildred Pierce (9/10): Michael Curtiz második legjobb filmje. (Az elsőt le se kell írnom, annyira jó.)
Ex Machina (7/10): újranézés. Van benne valami nagyon közhelyes és trendi, de közben baromi profin adagolja a feszkót és az egész három szobában játszódik. Vikander nagyon jó robotnak. Érdekes, hogy a pasija, Fassbender is nagyon jó robotnak – nem tudom, hogy ez jelent e valamit.
Twin Peaks 3. évad első rész (8/10): olyan az egész sorozat, mintha Lynch egész életében erre az elszállásra készült volna.
Her (7/10): újranézés. Spike Jonze a lassú rezdülésekben a legjobb, néha irritál a tökéletesre komponált vörös-bézs-fehér színvilág, de pont ettől az irritációtól félelmetes ez a jövő, amit Kínában forgattak, amitől még félelmetesebb lesz, stb stb.
Ének a búzamezőkről (6/10): Szőts második legjobb filmje, ami a második filmje.. Az első legjobb filmje nem olyan jó, mint a Casablanca.
Változások kora (4/10): Baromi langyos kosztümös film valahányadik Lajos-korabeli Franciaországról.
Leon a profi (10/10): kétszázadik újranézés. Gyerekkorom meghatározó filmje, a tökéletes akciófilm. Sőt: a tökéletes film. Besson a király!
Florida a paradicsom (10/10): újranézés sok év után. Bámulatosan egyszerű film, amiben semmi nem történik, de mégis valamiért nagyon jó nézni. Ez Jarmusch zsenijének lényege. Az első negyvenöt percét három nap alatt forgatták egy lakásban: újabb bizonyíték arra, hogy pénztelenség miatt nem ér rinyálni.
Desperado (7/10): újranézés sok év után. Ez a film is nagyon jól öregszik, a képregényes stilizáltsága csak jobb lett az idővel.
A nap szépe (6/10): Bunuel egyik olyan filmje, amiért annyira nem tudok rajongani. Majd újranézem tíz év múlva, biztos éretlen vagyok hozzá.
Filmszem (9/10): Dziga Vertov konkrétan száz éve olyan filmeket csinált, mint amilyen trendi klipeket a mai Youtube-sztárok – vagyis menőbbeket. A Filmszem is ilyen, helyenként még elszálltabb, mint az Ember a felvevőgéppel.
Jupiter holdja (5/10): nagyon látványos volt, de egy idő után nehezemre esett megemészteni a közhelytűzijátékokként villámló párbeszédeket.
Song to Song (7/10): Malick még mindig meg tud etetni ugyanazzal. Izgalmas lenne összevágni ezt a filmjét a Knight of Cups-szal, és az Élet fájával – kijönne belőle egy avantgárd TV-sorozat és akkor Lynch csomagolhatna.
Birth (8/10): sokadik újranézés. Szeretem a Kubrickosságát, hidegségét és a nyitó jelenetét, amit pont olyan kocsizással, olyan szögből lett felvéve, mint Danny triciklis snittje a Ragyogásban, ez sem véletlen.
Out (6/10): tele nagyon jól komponált és koreografált jelenetekkel, de a film felétől leült nekem, illetve a lány és feleség szálat fárasztónak éreztem, viszont Terhes Sándor baromi jó. A film kócossága és széttartó minőségei (szocio, szürreál, burleszk) nem nagyon álltak össze egy egésszé a fejemben a végére, viszont az elveszettség hangulata, a totál képek magánya nagyon jók voltak, inkább erre kellett volna koncentrálni, nem az oroszos abszurdra.
Angels with dirty faces (6/10): Curtiz gengszterfilmje nem váltotta be a műfajt, de az utolsó jelenet meglepően jó.
Digital man (1/10): észvesztő trash a kilencvenes évektől, kevesebb lettem másfél órával.
Boa (0/10): még nagyobb borzalom, kígyós trash-horror Thaiföldről, kínzás, szenvedés, elmebelezés, retinasavazás, agyreszelés, stb.
Animal Kingdom (8/10): az egyik legerősebb gengszterfilmes élményem az elmúlt évekből, második nézésre is jó.
Lost city of Z (7/10): James Gray a kortárs film csendes zsenije, ez a munkája is remek, kissé talán túlságosan életrajzi filmes (értsd: unalmas) de a dzsungeles részek erősek.
Van aki forrón szereti (10/10): hihetetlen, hogy lassan hatvan éves ez a film, két órás, összesen kb. 5 jelenet, operett-színvonalú alapötlet, de mégis mekkora sodrása van.
Vendetta (2/10): borzalmasan unalmas HBO-s tévéfilm a kilencvenes évekből.
The Witch (8/10): újranézés. Az egyik legjobb horrorfilm az elmúlt évekből, az atmoszférateremtés magasiskolája.