A spanyol és latin-amerikai mozi rajongóinak figyelmébe.

1. La mosquitera
Egyszerűségében sokkoló, hétköznapiságában elgondolkodtató darab. Szürke átlagpolgárainak halk gesztusai nagyobbat szólnak, mint a Trompeta elvadult bohócszörnyeinek őrjöngése. Agustí Vila átgondoltan és tűpontos dramaturgiával leplezi le az aljas játszmákat, mégsem vádaskodik vagy moralizál.

2. Balada triste de trompeta
Álex de la Iglesia szerzői és popkulturális utalásokkal teletűzdelt groteszk karneválja. (Lásd az elemzést.)

3. Año bisiesto
A tavalyi cannes-i fesztiválon Arany Kamerás mexikói alkotás hibátlanul ötvözi a szexualitást allegóriaként használó hagyományt az utóbbi évek minimalizmusból táplálkozó lélekrajzával (Rabia, Parque vía, Sangre). A „Szökőév” merész kamaradarab, ami éppúgy rejt suspense-t, mint érzelmi drámát.

4. Pa negre
Agustí Villaronga filmje kivétel, hiszen teljes egészében katalán nyelvű (volt is visszhangja annak, hogy Spanyolország az új Almodóvar helyett ezt a filmet jelölte Oscarra), de a gondos és igényes fényképezés, a visszafogott, pontos színészi játék és gyermeki perspektíva szorongó oldalának előtérbe helyezése révén a „Fekete kenyér” A faun labirintusának távoli rokona, de még komorabb polgárháború utáni mesévé kerekedik.

5. Carancho
Pablo Trapero a börtön után (Leonera) az egészségügy működését állítja pellengérre a kortárs argentin mozi kirakatsztárja, Ricardo Darín segítségével. Darín úgy bűvészkedik rafinált szélhámosbizniszében, ahogy a film készítői szédítik a nézőt ötletesen kivitelezett, dinamikus hosszúbeállításokkal és rejtett képi trükkökkel.

Año bisiesto

6. Los colores de la montaña
Bár a gyerekszereplők szemszögének beemelésével operáló háborús drámák Latin-Amerikában sem számítanak kevésbé elcsépeltnek, mint nyugaton (Az ártatlanság hangjai, Paloma de papel), a kis hegyi falu iskolásainak rádöbbenését követő film (Kolumbia jelöltje a 2012-es külföldi Oscarra) letisztult képi világa, valamint karakterközpontú, apró momentumokat kiemelő elbeszélése miatt mégis friss és érdekes tud lenni.

7. Vagyunk, akik vagyunk
A debütáló J. M. Grau a kortárs mexikói film visszatérő formuláját (az élet-halál harc közepébe kerülő felkészületlen örökösök igyekszenek szüleik feladatait betölteni) könyörtelen és éjfekete közegbe helyezi. Filmje sokatmondó társadalmi allegória, ütős ellenpontja az említett séma ironikus-abszurd vonalbeli képviselőinek (Morirse en domingo, Morenita – El escándalo, Abel), és a Cronos-hommage-tól a hátborzongató kannibál-rituáléig számos kiemelkedő jelenetet tartogat.

8. Hermano
Venezuela válasza a Rudo y Cursira. A favela-mozi találkozása a sportfilmmel. A színészek és a fényképezés keresetlensége bőven feledteti a tragikus sorsú hősök történetének néhány sablonos fordulatát.

9. Biutiful
Iñárritu némi önismétléssel, de a film minden szegletére kiterjedő perfekcionizmussal folytatja multikulturális drámáinak sorát, így a Biutiful annak ellenére figyelemre méltó alkotás, hogy kissé manírosan törekszik az abszolút szélsőértékek összetartására.

 10. Amador
Az egyszerű, de olykor túlzottan szentimentális történet Magaly Solier visszafogottságában is erős jelenléte és Aranoa magabiztos szerkesztése miatt tud átfordulni a naiv abszurditásból az iróniát sem nélkülöző líraiságba.

+ ajánlott még: Mint hal a vízben, Chico y Rita, Ismeretlen föld, Los ojos de Juila.

Los colores de la montaña