A párkapcsolati (Idegen virágok) és családi drámákra (Többet ne!, Mataharis) szakosodott spanyol rendezőnő, Icíar Bollaín legfrissebb munkájában megemeli a tétet, és kultúrák együttélésének problémáját vizsgálja. Az Ismeretlen föld (También la lluvia) a centrum-periféria konfliktus feloldhatatlanságát a „film a filmben” szerkezettel duplán modellezi, a két szál egymásra felelgetve játssza újra a kizsákmányolás rítusait, egyben önreflektív párbeszédet indít az egyes diegetikus szintek között. A probléma origójából kiindulva (a filmbeli stáb a spanyol konkvisztádorok és az Új Világ indiánjai közti első találkozásokról forgat) jut el annak aktuális megnyilvánulásaiig (a filmesek a cochabambai vízelzárás és az utcai megmozdulások kereszttüzében találják magukat), mindkét szinten az őslakos népesség menthetetlen kiszolgáltatottságát helyezi fókuszba. Az őrült hatalomvágyuk (Aguirre, Isten haragja) vagy prófétai missziójuk (Cabeza de Vaca) mentén jellemzett spanyol hódítókat Bollaín filmbeli filmje is korlátolt és pénzéhes kegyetlenkedőkként jeleníti meg, ezáltal látszólagos kontrasztot állít fel Kolumbusz katonái és a film készítői között. Utóbbiak bár árnyaltabban látják a múltbeli túlkapásokat, mégis képtelenek a hagyományos hatalmi pozíciójuktól elszakadni. Sebastián és Costa (a filmbeli rendező és producer) valamint Bollaín és csapata is megpróbál számot vetni azzal, hogy Európa énképe mindig is „a «vademberekre» és a «kannibálokra», vagyis a párhuzamosan megkonstruált Másikra támaszkodott”,^[1] de eközben maga is újratermeli az elnyomó diskurzust.

Az Ismeretlen föld – túl azon, hogy posztkolonialista típusú kritikus állításokat tesz – több szempontból tükrözi a globalizálódó filmkultúrában domináns és marginális között lejátszódó folyamatokat: a globalizáció, a hibridizáció^[2] és a kolonializmus szempontjai a film elkészültének körülményei, alkotógárdája és témaválasztása okán is tárgyalandók. A történet szerint 2000-ben egy amerikai pénzből dolgozó spanyol stáb érkezik Bolíviába, hogy Amerika meghódításának korai momentumairól játékfilmet forgasson. A filmkészítők a nyilvánvalóan fikciós keret ellenére a fokozott autentikusság ambíciójával állnak neki a munkának (lásd a történelmi személyek életútjában való jártasságot, vagy a valós dokumentumokhoz való szöveghűséget), és különös hangsúlyt fektetnek a gyarmatosítás embertelenségei ellen felszólaló első hangokra, vagyis a leigázott népek szenvedéseinek és a velük szemben elkövetett értelmetlen erőszaknak a tudatosítására. A forgatás helyszínéül választott Cochabamba (Bolívia negyedik legnagyobb városa) utcái éppen egy multinacionális cég elleni lázongásoktól hangosak, mert a helyi lakosok (szinte kizárólag indiánok, akik közül a Kolumbusz-film statisztériája is kikerül) az életet jelentő vízellátást féltik a cég gazdasági lépéseitől. Így – már-már tolakodóan direkt módon – áll párhuzamban a nemzetközi vízvállalat beavatkozása a készülő filmben szereplő gyarmatosítók embertelenségeivel. A víz-botrány ügyében nyitott gondolkodású alkotókként fellépő filmesek még a polgármester figyelmét is felhívják az igazságtalanságra, miközben elsiklanak saját felelősségük felett. Costát, a spanyol producert az olcsó munkaerő által a forgatáson megspórolt pénz motiválja, míg Sebastián, a mesztic rendező szociális érzékenységét is igyekszik bizonyítani filmjével, de a kecsua és taino indiánok között már nem hajlandó különbséget tenni. Az európai stáb a készülő Kolumbusz-filmben kritizált kizsákmányolás gazdasági és kulturális oldalát is újratermeli, hiszen a helyi statisztákra mint saját szakemberei által kifestett és bevilágított modellekre tekint (birtokolja a tekintetet, a Másik meghatározásának jogát), és megalázó bér ellenében használja őket. A stáb tagjai között feszültségekhez is vezet saját helyzetük megítélése, épp a Kolumbuszt alakító színész a leghangosabb az önkritikában („Ez nem művészet, ez puszta propaganda!”). Ez alapján az Ismeretlen föld az elnyomó domináns kultúra ma sem szűnő kolonizáló jellegű hatalomgyakorlását tárja fel, és a harmadik világgal való párbeszéd kezdeményezésének lehetőségeit kutatja.

Ugyanakkor az extradiegetikus szintre lépve háromváltozóssá bővíthető a mérleg csupán két serpenyőjét nyíltan felfedő alkotás. Ebben az értelmezésben a filmbeli stáb az Icíar Bollaín vezette stáb tükörképe. Ez utóbbi filmkészítő csapat szintén globális keretek között, koprodukciós pénzzel a háta mögött^[3] tekint bizonyos távlatból egy (neo)kolonizációs konfliktusra (a cochamambai megmozdulásokra),^[4] harmadik világbeli helyszíneken készíti el egzotizáló képeit, amiket európai ízlés szerint tovább dramatizál az Alberto Iglesias-féle aláfestő zenével, és a globális piacon, elsősorban a domináns kultúra terepén szeretné termékét értékesíteni, nyugati jólétben élő nézőknek eladva azt. Ezek a vásárlók pedig szintén az elnyomás logikája mentén válnak „szubjektumokká, méghozzá olyan konkvisztádorrá, aki távirányítóval a kezében hódítja meg a világot.” ^[5] Az Ismeretlen föld – globális hibriditásból figyelő – nézője tehát ugyancsak Másikként tekint a filmben megjelenő bolíviai valóságra, vagy a tőle távol álló konfliktusra (ami ez esetben ugyanannyira lehet a kolumbuszi hódítás, mint a 2000-es indiánlázongások). Ebből a szempontból külön érdekes az, hogy a film sem képileg, sem a hangsávban nem tesz különbséget a diegetikus és a metadiegetikus szint között (a stáb napjainak és az általuk készített filmnek a képei zökkenőmentesen illeszkednek ugyanolyan esztétikai minőséget képviselve, és törésmentes zenei kíséret társul hozzájuk), és maga a forgatás mint ezeket elválasztó aktus nem jelenik meg. A filmbe rejtett globálisan értékesíthető nézői felfedezés-élmény tehát „a tiszta helyi múlt iránti «hibridizált» nosztalgia”,^[6] ami egy távoli, elveszett, és vissza nem szerezhető állapot felé mutat.

Bár Bollaín bírálja az egyenlőtlen, rasszista természetű viselkedést (lásd a polgármester megjegyzését: „Hosszú, kizsákmányoltsággal terhelt történelmük miatt az indiánok a génjeikben hordozzák a bizalmatlanságot. Nagyon nehéz érvelni nekik.”), és Costa filmje is azokat méltatja, „akik indiánoknak és spanyoloknak ugyanolyan bánásmódot kértek”, az Ismeretlen föld maga is látványosan megkülönbözteti az őslakosokat és a bevándorlókat. Ezt jól illusztrálja a nyitójelenet, amelyben a castingra megjelent indián sokaság közfelkiáltásra lép fel arctalan tömegként és agresszorként a terepjáróból kiszálló halk szavú filmesekkel szemben. Hasonlóan primitív, zsigeri konfliktuskezelés társul a csatornát ásó indián férfiakhoz és a siránkozó nőkhöz, és ezek a képek a kifinomult, művelt európaiak intelligens vitáival kerülnek a filmben egymás mellé. Az indiánok tömegéből Daniel (aki spanyol nevével, nyelvhasználatával^[7] és ruházkodásával már behódolt a gyarmatosítóknak) tulajdonképpen nem azért léphet elő, mert ő üvölt leghangosabban a tüntetéseken, hanem mert az USA-ban töltött építőmunkási múltja miatt megtanult angolul (elsajátította a domináns kultúra alapszabályait), így megértette, amikor Costa a pénzügyi támogatóval meglehetősen korlátozott nyelviséggel a statiszták csekély igényeit firtatta. Ez a jelenet válik fordulóponttá, melyben az indiánnak sikerül felébreszteni a fehér pénzember lelkiismeretét, de ezután Costa jellemfejlődése véglegesen a háttérbe szorítja az indián-kérdést (ahogy különös módon sikkad el a Kolumbusz-film és a vízellátás problémája is).

A fenti okok mellett más is felfedi, hogyan helyezkedik az Ismeretlen föld a hibrid, globális filmkultúrába. Maga a készülő Kolumbusz-film nem kizárólag az erőszakos hódítás és a gazdasági elnyomás kiindulópontját mutatja, hanem a kultúrák és rasszok keveredésének, a hibrid identitásnak valamint a kolonialista beszédmódnak az eredetét is. Azért fontos szó szerint idézni Kolumbusznak a Katolikus Királyokhoz írt levelét, mert ez a szöveg tekinthető a posztkolonializmus és a globalizáció gesztusainak első előképének. Egyrészt ez a beszámoló az őslakosok (az egzotikum, a Másik) fikcionalizálásának, domináns szempontú definiálásának kezdete,^[8] másrészt egy domináns finanszírozó hatalom nevében elkövetett kultúraközi beavatkozás lenyomata. Nem elhanyagolható továbbá, hogy az Ismeretlen föld forgatókönyvét Paul Laverty jegyzi, akinek életútja önmagában is a hibridizálódó szubjektum tanulmánya lehetne,^[9] a Sebastiánt megformáló mexikói születésű Gael García Bernal pedig éppen a filmkultúra globalizáló hatásainak köszönhetően^[10] lett nemzetközi sztár, az ő rendezőként való szerepleltetése tehát szintén a hibrid, lokalitást újradefiniáló szemszögre utal.

A globalizáció keretei (koprodukciós gyártás, hibrid nézői szubjektumot feltételező forgatókönyv) között készült film tehát az érvényesülés érdekében újratermeli a centrum-periféria ellentétet, egzotizálja a harmadik világot és lakóit. Az Ismeretlen föld – melynek eredeti címét („Az esőt is”) a magyar forgalmazó egy újabb posztkolonialista gesztussal írta felül – végén visszaálló egyensúlyi helyzet értelmében Costa, az európai producer hőssé válik, megnyugtatja lelkiismeretét, és az indián ismét adós lesz, aki visszatér a Másik szerepébe, hogy újra időszerű legyen felemelni hangunkat az elnyomás ellen.