prizmatape#5: Már csak az hiányzik, hogy fellőjék az űrbe

Gál Zoltán (ICR)

2015/03/01

Jeff Mills szerint a tudományos fantasztikumból egy pont után tudomány lesz: A jóslatok olyan életszerűek, hogy azt akarjuk, hogy valóra váljanak.
A technoveterán Jeff Millst az elektronikus zene szerelmeseinek nem kell bemutatni. Ugyanakkor talán kevesen tudják róla, hogy több, mint harminc éves DJ- és produceri pályafutása alatt nemcsak a detroiti vagy a berlini tánczenének lett emblematikus figurája. Zenei kozmoszát filmes vetítések, hangversenytermek, modern művészeti kiállítások tágítják, platformot adva sajátos összművészetének, amelynek múzsája nem más, mint a tudományos fantasztikum.

The Wizard, azaz a varázsló – így hívták már a ’80-as évek végén, utalva nem mindennapi DJ tudására (három-négy lemezjátszós szettek TR-909-es dobgéppel megspékelve, akár 70 számot mixelve óránként). A techno korai éveit az Underground Resistance egyik alapítójaként határozta meg, 1992-től pedig Axis nevű kiadójával indult el saját útján, amely Berlint, Tokyót és Chicagót érintve egészen Párizsig vezetett.

Az egykori hangárak The Bellsre megőrülő rave közönsége után elég nagy a kontraszt: Jeff Mills jelenleg is a Louvre művésze, megszámlálhatatlan audiovizuális projekt szellemi atyja és előadója, akit ha meginterjúvolnak, órákig képes beszélni aktuális űrkutatási eredményekről, a jövő emberét érintő teóriákról, kolonizációról, vagy éppen a Szaturnusz gyűrűiről.

„2100-ban a techno kifejezés nem fog létezni. A harmonikus forma, amit ma zenének hívunk, akkor is jelen lesz, de máshogy.”

„Addig valaki majd felfedezi, hogyan lehet átalakítani a külső érzéseket saját érzésekké. Egy másik személy képes lesz arra, hogy ugyanazt érezze, amit én éreztem abban az adott pillanatban, amikor pl. a The Bellst írtam.”

A technót a futurizmussal való nyilvánvaló kapcsolatán túl az 51 éves művész a 2000-es évek környékén kezdte el többletjelentéssel felruházni – minimalista monotonitását, az ismeretlent vészjóslóan visszhangzó hangulatait, felfedező, bátor kísérletezéseit a tudomány és fantasztikum, azon belül pedig az űr meghódítása inspirálta.

Ugyanígy izgatta a médiumok közötti átjárhatóság, a mozgóképek aláfestésének gondolata. Készített is egy listát azokról a filmekről, melyekhez szívesen írna zenét, végül a Metropolisnál maradt, azon egyszerű oknál fogva, mert ismert valakit a film jogaival rendelkező müncheni irodából, így nagyobb eséllyel kerülhetett el egy esetleges pert (talán emiatt nem jelent meg máig egy másik kultfilm, a Szárnyas fejvadász általa újraírt teljes soundtrackje, kivéve egy kislemezt).

A Fritz Lang-klasszikus némafilm technóval kiegészített hangosfilmjét a párizsi Pompidou központban mutatták be – itt figyelt fel rá Claire Denis rendező is, akivel később a Diaspora című kiállításon dolgozott együtt.

Az 1927-es német expresszionista utópiát a Sonar fesztiválon bemutatott első installációja követte (Mono), ami a a 2001: Űrodüsszeia monolitstruktúráját vette alapul.

A filmek világából kilépve, de a klasszikus filmzenei formát, a komolyzenét újragondolva 2005-ben egy szabadtéri koncert alkalmával a Montpelier Filharmonikus Zenekarral közösen dolgozta fel saját zenéit. Munkáját a franciák nem kisebb kitüntetéssel, mint a Művészeti és Irodalmi Rend Lovagja címmel ismerték el (így nevét hazai vonatkozásban Fischer Ivánnal vagy Tarr Bélával említhetjük egy lapon).

“Szerintem néhány évtizeden belül, amikor úgynevett sci-fit nézünk, valójában oktatófilmet fogunk látni. (…) Azt hiszem a következő Star Wars fordulópont lehet. Ha intellektuálisan is stimuláló lesz, akkor jó úton járunk.”

Két tucatnyi albumot felsorakoztató diszkográfiájából szemezgetve találunk Buster Keaton-feldolgozást, két ’66-os sci-fi, a Fantasztikus utazás, és a Cyborg 2087 inspirálta lemezt, de az első japán asztronautának, Mamoru Mohrinak szentelt darabot is (Where Light Ends).

Apropó NASA! Volt, hogy Mills egyik show-jához egyenesen az űrhivataltól kapta meg a Cassini-Huygens űrszonda Szaturnuszról készített képeit.

Lassan már tényleg csak az hiányzik, hogy őt is fellőjék az űrbe.

Addig is aonban folytatja kreatív misszióját itt a Földön, legújabb némafilmes projektje, a szintén Lang rendezte Women In The Moon zenéje január végén jelent meg, Jacqueline Caux rendezővel közös Man From Tomorrow című 45 perces önreflektív filmje pedig februárban debütált a Louvre-ban.

„A tudományos fantasztikumból egy pont után tudomány lesz. A jóslatok olyan életszerűek, hogy azt akarjuk, hogy valóra váljanak” – vallja Mills.

„Hasonlítsuk össze a ’20-as, ’30-as évek sci-fijét és a NASA mai működését. Vegyük például a Woman In The Moont! Láttad benne az űrrepülőt? És hogy hogyan vitték a kilövő állomásra? Ezelőtt senki nem csinálta meg ezt a valóságban. Ez volt az első alkalom, amikor visszaszámlálás történt. Amit Lang megalkotott, azt látod ma a NASA-nál. A fikció mindig megelőzi a valóságot.”

A mixtape tracklistája:

01. An Alternative To Earth (Chronicles Of Possible Worlds, 2014)
02. Miracle Of The Universe (Fantastic Voyage, 2011)
03. STS-47: Up Into The Beyond (Where Light Ends, 2013)
04. Deckard (Blade Runner 12″, 2005)
05. Robot Replica (Metropolis, 2000)
06. Whirlpool (The Only Way Out) (Fantastic Voyage, 2011)
07. Perfecture: Somewhere Around Now (Metropolis, 2000)
08. Blast Off (Woman In The Moon, 2015)
09. Chaos And Fanatics (Woman In The Moon, 2015)
10. Sirius (Man From Tomorrow, 2014)
11. The Man Who Wanted Stars (Man From Tomorrow, 2014)
12. Imagine (At First Sight, 2001)
13. New Beginning (Metropolis, 2000)

___
(A legfelső kép a Fantastic Voyage című filmből van.)

Címkék: filmzene, OFF-SCREEN, sci-fi, zene