Ugyanazért imádom az akciófilmeket, amiért az avantgárd filmeket

Lichter Péter

2015/04/10

Furán hangzik, de egy jó adag animGIF segít megmagyarázni.

Amikor egy csodásan megkomponált, sűrű akciószekvenciába merülünk, nem teszünk mást, mint a tiszta filmformát élvezzük. A szétrobbanó aszfaltdarabok, fémtörmelékek és vörösen örvénylő tűzoszlopok absztrakt szépségéért váltunk jegyet az akciófilmekre: a retinánkra zúduló mozgóképes attrakcióra vágyunk.

A tömegfilm attrakciójáról, annak gyökereiről először Tom Gunning írt komolyabban az Attrakció mozija című nagy hatású tanulmányában. (Itt olvasható.) Gunning amellett érvel a szövegben, hogy a történettől független látványparádé már egészen korán megjelent a mozifilm történetében: akkor (1895-1905) amikor még történetmesélésről sem beszélhetünk. Ezt a nagyon korai korszakot nevezi „attrakció mozijának”:

„Valójában az attrakció mozija nem tűnik el a narratíva dominánssá válásával, inkább alámerül bizonyos avant-garde gyakorlatokba és a narratív filmek komponensébe, mely egyes műfajokban (például a musical-ben) a többinél egyértelműbben tűnik fel.” – írja Gunning.

Jordan Belson: Allures

Az avantgárd (kísérleti) filmek történetnélkülisége tulajdonképpen ebbe a korai, attrakciós korszakba nyúlik vissza: ezek az őrültek, akik az első kísérleti filmeket készítették a tiszta attrakciót hiányolták a filmekben, nem pedig a fennkölt történetet.

Az első kísérleti filmesek, Bunuel, Richter és Duchamp a filléres mozik olcsó tömegfilmjeire váltottak jegyet, mondhatni Transformers-rajongók voltak.

Ha közelebbről megnézzük az Andalúziai kutyát, akkor egy üldözéses akcióhorrort látunk. Richter Délelőtti rémálom című dadaista filmje kísérteteket és önmagától lövöldöző pisztolyt vonultat fel.

Amikor a képet szó szerint elárasztja a mozgás, az apró részletek kavalkádja, akkor ugyanúgy gondolhatunk egy absztrakt filmre, mint egy akció film robbanására.

Érdemes összevetni Stan Brakhage és Roland Emmerich egy-egy filmjének apró részletét.

Dante Quartet

Függetlenség napja

A robbanás absztrakciója és a nyersanyagra festett avantgárd absztrakció hatása egy tőről fakad.

Amikor Alfonso Cuaron Gravity-je berobbant a mozikba, akkor néhány amerikai lap kicsit megfeszegette azt a kérdést, hogy mennyi köze van ennek a sci-finek az avantgárdhoz. Valójában sokkal több, mint amire jutottak. Micheal Snow struktarista filmes a hetvenes években forgatott egy több mint egy órás kísérleti filmet egy folyamatosan mozgó kameráról: a címe La Region Centrale.

A kamerát egy véletlenszerű mozgást végző robotkar kezelte, a végeredmény egy folyamatos keringést szimuláló, személytelen sci-fi lett. Ezt a formát gondolta újra Cuaron, tulajdonképpen szereplőkkel és egy „történettel” telítve Snow üres vásznát.

Snow: La Region Centrale

Cuaron: Gravity

Amikor először láttam moziban Transformers filmet és a folyamatosan pörgő kameramozgást bámultam, a repeszekkel telített képbe süppedve, egy idő után nyugodt szívvel engedtem el a film történetét,

mert biztos voltam benne, hogy Michael Bay a világ legdrágább avantgárd filmjét forgatta le.

Michael Bay

Stan Brakhage

Tanulság? Minden kísérleti filmes egy kicsit Michael Bay szeretne lenni.

Pure from Jacob Bricca on Vimeo.

Címkék: cukiság, Michael Bay, Stan Brakhage