Filmes körökben (Szabó Istvántól Ingmar Bergmanig) szokás az ironikus önostorozás, miszerint filmrendező az lesz, aki valamelyik másik művészeti ágban tehetségtelennek bizonyul. David Lynch esete épp ennek ellenkezőjéről tanúskodik. A festőként, dizájnerként, képregény rajzoló-íróként, webművészként is tevékenykedő főfoglalkozású filmrendező most már a popzenei szóló előadók csoportjába is belépett. Első önálló nagylemezével, a Crazy Clown Time-mal minden kétséget kizáróan tágítja szerzői univerzumát. Stílusa és látásmódja uralkodik a hanganyagon, tovább építve ezzel a szorongás és a groteszk popkult doyenjének ikonikus karakterét.

Lynch zenei kapcsolata azonban korántsem új keletű. Már a széttartó narratíva és a képi világ miatt is igen intenzív atmoszférával bíró filmjei lebegését a hangkulissza, az eredeti score és a betétdalok emelik négyzetre. Nem elhanyagolható, hogy Lynch általában nem csak rendezői és forgatókönyvírói pozícióban jelenik meg, hanem szakemberek együttműködésével a filmek hangi világának kialakításában is közvetlen szerepet töltött be. Már pályája kezdetén is az Oscar-díjas hangmérnök Alan Splettel gyártottak zajokat a Radírfejhez, Az elefántemberhez, és a Kék bársonyhoz, továbbá dalokat írt a Veszett a világ, Twin Peaks – Tűz jöjj velem! és a Rabbits soundtrackjére. Az állandó alkotótársának tekinthető Angelo Badalamenti zeneszerzővel is jegyeznek közösen darabokat, többek között a Twin Peaks-szériához. 2001-ben jelent meg John Neffel közösen a Bluebob című rockalbuma, melyről két szám a Mullholland Drive-ban is szerepelt. A Crazy Clown Time megjelenése előtt az Inland Empire-höz írt két dallal, a Ghost of Love-val és Walkin’ on the Sky-jal debütált énekesként. ^[1]

Lynch zenei munkássága túlmutat a filmzenekészítésen. Julee Cruise énekesnő két albumának (The Voice of Love, Floating Into The Night) teljes zenéjét és szövegét is Lynch jegyzi. (Több dal is elhangzik a Twin Peaks-ben, köztük a Falling is, mely a sorozat emblematikus számává vált. Danger Mouse és Sparklehorse Dark Night Of The Soul című lemezének címadó dalát szintén Lynch közreműködésével rögzítette. (Még egy Lynch-csel közös dal található a lemezen, a Star Eyes (I Can’t Catch It).)

A két szám már megelőlegezte Lynch nagylemezének világát, ugyanakkor Danger Mouse produkcióinak elemei is tetten érhetőek a hetvenes évek westernjeit és a pszichedelikus érát idéző futamokkal, hangképpel. Lynch mindkét számban maga énekel, az effektek és torzítások miatt a vokál azonban konkrét személyhez nem köthető, sokkal inkább egy felvett karakter eltúlzott tulajdonságai rajzolódnak ki. Ez a motívum végigkíséri a Crazy Clown Time-ot is, és ott teljesedik ki igazán.

A lemez vezérvonala a semmiből piszkosan előtörő, majd katatón kaparászó, végül foszlányosan semmibe vesző bluesgitár elegye középtempós elektrós basszussal és dobokkal. A hagyományos értelemben vett ének hiánya és a túlnyújtott – a legrövidebb szám 3 perc 55 másodperc, és több 7 perc feletti dal is található a lemezen – sokszor refrén nélküli dalszerkezetek nyíltan üzennek, hogy az ősz mester ezúttal sem slágerlistákat ostromolja. Ez alól mindössze a Karen O-val felvett nyitódaltól (Pinky’s Dream), és a meglepő Good Day Today kivétel. A Good Day Today már pusztán szövegileg abszurdnak hat Lynch univerzumában. Ez az iróniamentesnek tűnő naivan pozitív hozzáállás azonban baljós érzéseket is kelt, melyet a lemez hátralévő része igazol. A cukorka ízű goove-os electro-popot hamar felváltják a repetitív, szorongó, blues-osabb hangképek.

Az instrumentális sávokra Lynch énekbeszédszerű narrációja telepszik. Lynch néhol gyerekhangon suttogva fecsegi (Stone’s Gone Up), máskor elhaló hangú vénemberként skandálja (I Know) bizarr szövegeit, vagy éppen egy yogi bölcsességével fejti meg a mindenkit körülvevő szürreális világ működését (Strange and Unproductive Thinking). A paranoid sorokat a soha le nem hulló bohócruháról, menekülő nőkről, éjszakai utazásról, romló párkapcsolatról mintha nem is ő énekelné torzított, vokóderezett hangon, hanem filmjeinek egy-egy karaktere került volna elő, hogy előadjon egy-egy számot, és meséljen egy történetet. A jelenkori Saylor Ripley, Frank Booth, Cooper ügynök és Henry Spencer közös lemeze a Crazy Clown Time.

David Lynch – Crazy Clown Time by Hypetrak

David Lynch valódi 21. századi multimédia művésszé vált. A különböző műnemek közti vándorlás a legkisebb akadályt sem jelent számára, szerzőiségét és monomániáját az új mediális környezethez igazította. Festészet, dizájn, film és zene együtt jelenik meg a mindent ábrázolni képes aktív monitorokon. Felismerhető stílusa, és a korábban kialakított, emblematikus David Lynch-égisz köti össze a szerteágazó elemeket. Ennek megfelelően a lemez nyíltan támaszkodik a Lynch-brand erejére: a popkultúrába beleégett filmképek hatása búvik meg a hangok között.