2014/02/25
Minden egészséges kamasz meg nem értett különcként küzd a világgal, a várva várt nyári vakációk pedig nemcsak számukra, de még a komoly felnőtteknek is a végtelen lehetőségek ígéretét zengik. A nagybetűs szabadság illúzióját mindenki imádja, ezért aztán semmi meglepő sincs abban, ha az ifjúsági filmek örök slágere a „sorsfordító nyár” motívuma. Minden generációnak megvan a maga emblematikus műfaji darabja, a képlet alapvetően mégsem változik sokat. Magukba zárkózó, szimpatikus hőseink megismerik az igazi barátságot és az első szerelmet, majd a keserédes kalandok során rátalálnak a saját hangjukra, illetve gyakran a problémás szülőket is a helyes útra terelik. A mai célközönségnek szerencséje van, hisz egyre-másra bukkannak fel az igényesebb, a bevált recept újrázása mellett a minőségre is nagyobb figyelmet fordító művek. Az első igazi nyár hihetetlenül semmitmondóra ferdített magyar címe ne tévesszen meg senkit, az Utódok díjakkal meghintett forgatókönyvét jegyző Nat Faxon és Jim Rash az agyonhasznált ötletekből és kötelező dramaturgiai fordulatokból is végtelenül szimpatikus és szórakoztató mozit varázsolnak.
Elvált szülők, öntelt mostohaapa, önbizalomhiányos tinik és egy unalmasnak ígérkező nyaralás. Hősünk Duncan az anyja kedvéért próbálja csak valahogyan átvészelni az újonnan létrejött család erőltetett első közös vakációját, ám nagy szerencséjére összetalálkozik a helyi vízipark laza mindenesével, akivel gyorsan megtalálják a közös hangot. Ha létezne a műfajnak valamiféle “csináld-magad” filmes kézikönyve, valószínűleg egy kísértetiesen hasonló cselekményváz szerepelne benne. Az első igazi nyár alkotóinak nagy bravúrja, hogy nagyobb változtatások vagy markáns átértelmezések nélkül is képesek életre kelteni az unalomig ismert történetet. Az eredeti cím szójátéka (The way way back) egyszerre utal a mű fontos dramaturgiai kereteként működő autózásra, illetve arra a belső utazásra, mely során Duncan megismeri és elfogadja önmagát. Az említett visszaút azonban átvitt értelemben is felfogható, hisz a könnyed, nosztalgikus komédia felszíne alatt komoly szerzői önterápia zajlik.
A film bevezető képsorain a mostohaapa arra kéri a fiatal főhőst, osztályozza magát egy tízes skálán. Duncan hosszas noszogatás után egy kényszerű hatossal menekülne a kínos szituációból, a férfi gyorsan egy hármasra javítja az értékelést. Minden tekintetben méregerős a jelenet, az író-rendező páros egyik tagja, Jim Rash ráadásul a valóságban is átélte mindezt. Az első igazi nyár különlegességét az adja, hogy Faxon és Rush a saját élményeikből is bőven pakoltak a forgatókönyvbe. Bár a finanszírozási problémák miatt az eredeti tervekkel ellentétben végül nem sikerült a nyolcvanas évekbe helyezni a cselekményt, a személyes érintettség utánozhatatlan bájjal ruházza fel a filmet. Az alkotók hibátlanul teremtik meg a megfelelő atmoszférát és ebben kitüntetett szerepük van a remek helyszíneknek. A zsúfolt tópart és a műanyag székes, szúnyoghálós faház tökéletes választás, a bájosan lepukkant vízi vidámparkban pedig rögtön otthon érezzük magunkat. A pattogzó festék, a repedezett aszfalt és a csúszda előtt kanyargó vizes sor klórszagú madeleine-ként hozza vissza az imádott nyaraink emlékét.
A valós élményanyag, a téma iránti elkötelezettség csodákra képes, Faxon és Rush a kiszámíthatóság ellenére ügyesen kikerülik a csapdákat és a kínálkozó kliséket. A típusfigurák életszerű karakterekké mélyülnek, a poénok nem harsányak, az érzelmek a giccshatár alatt maradnak. A színészek nagy élvezettel játszanak: Sam Rockwell pergő magánszámai simán hozzák egy jobb stand-up színvonalát, Steve Carrel a sok kedves balfácán után valósággal lubickol a tenyérbemászóan magabiztos, visszataszító mostoha karakter bőrében. A függetlenfilmes körökben sokat foglalkoztatott Allison Janney telitalálat a nagydumás, finoman alkoholista szomszéd szerepében, de egy-egy villanásra az egyébként színészként dolgozó két író-rendező is feltűnik. Egyedül a főszerepet alakító Liam James alakítása gyengébb, a talán túlságosan is visszahúzódó hős passzivitása néhol kissé mesterkélt.
Az első igazi nyár nem forradalmasítja a műfajt és korántsem megkerülhetetlen mérföldkő, mégis ékesen bizonyítja, hogy egy kis odafigyeléssel és elhivatottsággal egy ezerszer látott történetből is pompás vígjáték faragható. Kissé érthetetlen, a honi forgalmazók miért csak DVD-n merték bevállalni a filmet, hisz a plakát-kompatibilis sztárok mellett megvan benne minden, ami a felkapott, kevésbé színvonalas komédiákat oly vonzóvá teszi. A különbség csupán annyi, hogy itt a főhőssel is azonosulhatunk és a hamiskás nosztalgia helyett kellemes múltidézésben lesz részünk.
Címkék: ajánló, filmkritika, vígjáték
Partnereink
Szólj hozzá!