Szűzhóban gázolnak az élőhalott nácik

Huber Zoltán

2014/09/21

Az exploitaton szellemiség reneszánszával és a korábban lesajnált filmtípusok rehabilitálásával párhuzamosan a nazisploitation is másodvirágzását éli. Míg a hetvenes években a horogkereszt a szex-kínzás-megalázás szentháromságán virított, a birodalmi sas ma olyan műfaji hibridekben bukkan fel, ahol a high conceptet maga a náci előtag jelenti. Akár a Hold sötét oldalán, a távoli jövőben vagy Frankeinstein doktor laborjában bukkannak fel, a Harmadik Birodalom popkultúrába ivódott kliséiből látványos kulisszák ácsolhatóak.

Az önironikus retróban és szándékoltan bűnös élvezetekben utazó kortárs rendezők a markáns ikonográfia és a hozzá tapadó okkultizmus kizsákmányolásán, meglepő kontextusba helyezésén túl komolyabban nem nyúlnak az ismerős panelekhez. Nem úgy Tommy Wirkola, aki a náci zombik életre hívásával

szórakoztatóan vad műfaji játékba kezdett, amire most rátett még egy nagy hólapáttal.

A Náci zombik (Død snø) nem elégedett meg a jól csengő alapötlet egyszerű kibontásával, a nagyfokú zsánertudatossággal épülő filmben a fagyos földből előmászó SS-hadosztály tulajdonképp közönségcsalogató maguffin csupán. A barna egyenruhába bújtatva Wirkola egy vértől csöpögő hillybilly-zombi crossovert tesz le az asztalra, ahol a hegyi kabinban vakációzó városi sznobok nem a helyi tahókat, hanem egy csapat jégbe fagyott náci katonát ingerelnek fel.

A száraz északi humor és a vaskos idézőjelek találkozása ugyanolyan hatásos, mint a szűz hóra fröccsenő vér képei.

Öt évvel és egy szimpatikusan hatásvadász hollywoodi kitérővel később a norvég író-rendező ugyanonnan folytatja, ahol annak idején abbahagyta. A folytatások íratlan szabályait követve Wirkola őrült fokozásba kezd, ami remekül áll az új filmnek.

A Náci zombik 2 stílusában és hangvételében tökéletesen rímel az első részre, de az előképek tekintetében teljesen más irányokban kutakodik. Az erdei kunyhó és a háztáji horrorok helyett az ostromfilmek és a man on mission mozik kerülnek előtérbe, miközben a történet egyszerre több szálon bonyolódik. A norvég jóléti társadalom idilli hétköznapjaiba trappoló élőhalottak lerántják a leplet a rasszista, homofób, szexista kisvárosi emberekről. Az amerikai geek zombivadászok megjelenésével Wirkola nyugat felé is kikacsint, sőt, egy hibátlan fordulattal még kelet felé is kinyitja a sztorit. A népesebb és változatosabb szereplőgárdára az ijesztgetések helyett szalonképtelen akciók és morbid halálnemek várnak.

Ahogyan a horrorbuzi zombász (Martin Starr) önrelflektív módon megjegyzi, a feltámadó második világháborús katonák inváziójával az alkotók új zsánerszabályokat tapostak a hóba. Wirkola élőhalottjai tudatosan cselekvő, gondolkodó lények, akiket nem valami vírus vagy a hús iránti vágy, hanem egy befejezetlen küldetés, a bosszú mozgat. Az író-rendező nem fecsérli az időt mindenféle magyarázatokra, gyorsan elindítja a nácikat, akik letarolnak mindent, ami az útjukba kerül. Több kérdés nincs, egyszerűen meg kell állítani őket. A brutálisan erős, Herzog (!) névre hallgató SS-főgonosz képes életre kelteni a halottakat, de ezt a képességet a rendező néhány öltéssel az első rész túlélőjének is átadja.

Nem érdekes, hogy miért. A lényeg, hogy miféle tocsogós jelenetek kerekednek ki az efféle megoldásokból.

Az őrült ötletek akár egy fárasztóan kaotikus masszává is összeállhattak volna, de a megfelelő stílus- és arányérzék birtokában Wirkola kézben tartja az eseményeket. Fejet hajt többek között Romero, Carpenter, Ramini és a pályakezdő Peter Jackson előtt, de a jeges viccek, a finom társadalomkritika és az imponáló tiszteletlenség tipikusan skandináv ízlésről árulkodnak. Wirkola megpendíti a náci kollaboráció, a bevándorlás és a másság témáit, de mielőtt komolyra fordulna a dolog, szemtelenül arcul csapja a nézőt valami meghökkentő pimaszsággal. Hősei egytől-egyik dilettánsok, a buta rendőrök, a túlságosan lelkes amatőrök mellett még a csecsemők sincsenek biztonságban.

A túlpörgetett tempó, az abszurd fordulatok és az éjfekete humor jótékonyan elfedi a forgatókönyvben tátongó lyukakat. Wirkola láthatóan jártas az exploitation történetében és a rajongását sikerrel viszi át a vászonra. A Náci zombik 2 kreatívan nyúl a kapcsolódó zsánerek szabályaihoz és másfél óra tömény szórakozást ígér. Ez az, ami kiemeli a filmet a csak egy-két ötlettel feldobott, gyakran kimondottan erőltetett utánérzések mezőnyéből.

Címkék: horror, zombi