2012/03/01
A harcos tavalyi Oscar-esővel kísért diadalmenete közben a közönség megfeledkezett a hasonló tematikájú, említett bokszfilmmel egy időben készülő Warriorról. Nem ismeretlen hollywoodi formula a működőképesnek vélt ötletek dupla kiaknázása, idézzük csak fel az Armageddon és a Deep Impact, az Egy bogár élete és a Z, a hangya, vagy a Dante pokla és a Tűzhányó esetét. A filmiparban, de legfőképp a mozipénztáraknál kegyetlen farkastörvények uralkodnak, melyek csak a piacilag életképesebbnek bizonyuló darabnak kedveznek – aki lemarad, kimarad. Épp ezért ért váratlanul a Warrior, ami egy szemvillanás alatt küldi a padlóra a valós eseményeken alapuló A harcost, és Christian Bale valóban lenyűgöző transzformációjával szemben nem is egy, hanem három elképesztő alakítást, valamint egy könnyfakasztóan lehengerlő katarzist tömörít magában.
A harcoshoz – és a rendező előző filmjéhez, A zsaruk becsületéhez – hasonlatosan a Warrior is egy rendhagyó testvérpár krónikája: Brendan Conlon szerető családapa és népszerű fizikatanár, aki ugyan már visszavonult, néha-néha fizetés-kiegészítés gyanánt bunyózik, míg öccse, Tommy, tékozló fiúként sodródik az életben. Iraki kiküldetése miatt PTSD gyötri, de katonai tevékenységét a játékidő elején titok övezi. Családjukat apjuk erőszakos alkoholizmusa szakította szét réges-rég; Brendan annakidején terhes barátnőjével maradt és saját családot alapított, Tommy a meggyötört édesanyjukkal tartott, és haláláig ápolta őt. A testvérek nem tartják egymással a kapcsolatot, apjukról, az alkoholizmusból frissen kilábaló, megbocsájtásért esedező Paddy-ről pedig tudomást sem akarnak venni. A múltbeli sérelmek és elfojtott indulatok egy ketrecharc (MMA) bajnokságon törnek elő, melyen mindkét testvér indul: Brendan a megélhetéséért küzd, ha nem nyer, a bank elveszi a házát, a Paddy-vel edző Tommy motivációja jó darabig rejtett marad. Az őt szétfeszítő düh korántsem.
A Warrior sportfilmként hibátlanul működik, ráadásul a testvérpár két párhuzamos szálával két, a műfajban népszerű karaktert lehet egymás mellé szerkeszteni: Brendan, a kiöregedett, mások által lefitymált, de példás kitartással küzdő nagy visszatérő, Tommy pedig az enigmatikus bunyós zseni, aki felbőszített vadállatként, mindössze pár másodperc leforgása alatt döngöli földbe az ellenfeleit. Brendan a feleségének és magának is bizonyítani akar, Tommy-t nem érdekli a több millió dolláros fődíjjal kecsegtető torna csillogása és a felhajtás, ő csupán egy régi adósságot akar törleszteni. O’Connor (Csoda a jégen, A zsaruk becsülete) bravúrosan, példás arányérzékkel rajzolja meg a fiúk karakterét, a film epicentrumát alkotó családi konfliktus révén pedig mindegyik összecsapásnak hihetetlen súlyt képes kölcsönözni, minden pofonnak, rúgásnak és csontrepesztő leszorításnak személyes töltete van. Az azonosulási pontot ugyan egyértelműen a jobban körülírt Brendan jelenti, Tommy zárkózott, „múlt nélküli” figurája a játékidő múlásával egyenesen arányosan bomlik ki. A két testvér akár tűz és víz, Brendan a kitartás, öccse a nyers erő megtestesítője. (A Tommy-t alakító Tom Hardy fizikumára és küzdési stílusára egyszerűen nincsenek szavak.) Ráadásul a bokszmeccsek szorítója helyett a brutálisan erőszakos ketrecharc világában járunk, ahol még akkor sem állnak le a pofonok, ha földre kerül valaki. O’Connor könyörtelen bunyós jelenetei zsigerig hatolnak, ahogy nézőként a kamerával együtt mi is az izzadság- és vérszagban úszó ketrecbe kényszerülünk.
Közben mit sem veszít erejéből a trió drámaháromszöge, s ez elsősorban a kitűnő színészeknek köszönhető. A Brendant alakító Joel Edgerton, a Paddy-t megformáló Nick Nolte, valamint Tom Hardy a színészi mesterség legjobbját nyújtják, a keserűséggel és sérelemmel telített konfrontációik helyrehozhatatlan bűnöket tárnak elénk, bűnöket, melyek hatalmas tüskéket hagytak a testvérpárban. Nolte megtört-szánalmas öregemberként túl van a megbocsájtáson, rég elveszítette a fiait (miként azt az öreget a filmben motívumként végigkísérő Moby Dick-hangoskönyv is jelképezi), O’Connor ezért nem is köntörfalaz. Nincs álságosság szirupjába mártott nagy kibékülés, csak a nyers és kegyetlen valóság: vannak tettek, amikért nem lehet megbocsájtani. Soha. (Nolte és Hardy közös, felettébb intenzív jeleneteit oktatni lehetne, ahogy Nolte filmvégi revelációja és csöndes továbbállása is meghatóan dicséretes momentum.) A kékes, jobbára kézikamerával felvett szcénák sem szépítenek a történéseken, a szunnyadó vulkánként forrongó indulatok erőteljes drámai töltete a fináléban robban, ennél megindítóbb és bombasztikusabb katarzist nagyon régen láttam az általában műkönnyekkel és diadalittas levegőbe bokszolásokkal tarkított sportfilmekben. (Félreértés ne essék, itt is látunk izgatottan drukkoló ismerősöket, de a domináns drámai potenciállal sikerül biztonságos távolságra navigálni az opust a vészjósló közhely-jéghegytől.) No de ne kerülgessük tovább a forró kását! A Warrior minden ízében jobb film A harcosnál, ami korántsem tudott ennyire magával ragadni. Átlagos bokszfilm, amit csak Bale kompromisszummentes teljesítménye emel a középszer fölé. A Warrior ezzel szemben nagyobb ívű és jóval delejesebb atmoszférájú dráma, ami történetesen ketrecharcosok körül bonyolódik. Nem találja fel újra a sportfilmek formuláját, sőt, a zsáner ismerői számára kiszámítható mederben folynak az események, központi konfliktusa és realista megközelítése miatt O’Connornak mégis sikerül a bravúr. A Warrior megnézésével sötét mélységeket és felemelő csúcsokat érintő érzelmi hullámvasútra válthatunk jegyet, ne szégyenkezzünk hát, ha el kell morzsolnunk egy-két könnycseppet!
Címkék: filmkritika, műfaji film
Partnereink
SPOILER
Annyit hozza kell tenni h nem Afganisztanban, hnem Irakban teljesitett szolgalatot Tommy. Aki nem holmi tartozast akar rendezni, hanem elesett bajtarsanak a feleseget es gyereket akarja segiteni a nyeremennyel. Brendan meg igaz h a hazat akarja megmenteni, de illik megjegyezni h a lanya beteg, es elment a penzuk a kezelesre…
!!!SPOILER!!!
Irakkal kapcsolatban valóban vétettem, elnézést, már ki is van javítva.
Ami pedig a többit illeti:
Az, hogy mire ment el Brendanék pénze, nem annyira releváns, én csak ennyire mentem bele a cselekmény leírásába, amit így is bőven elégnek érzek.
Tommy-val kapcsolatban pedig ezt írtam: „ő csupán egy régi adósságot akar törleszteni.”
Mivel a játékidő múlásával fokozatosan derül fény Tommy katonai múltjára, nem akartam spoilerezni (az is beszédes, hogy mindezt te is ‘spoiler’ címke alatt kéred számon rajtam).
Régi adósság alatt azt az adósságot értettem, amivel valóban a halott bajtársának és családjának tartozik.
(a kritika még tavaly íródott)
Hogy most akkor a Warrior vagy A harcos e a jobb film, nem akarnám eldönteni (elég különböző vállalásnak tűnik a kettő), ugyanakkor azt, hogy „A Warrior minden ízében jobb film A harcosnál, ami korántsem tudott ennyire magával ragadni. Átlagos bokszfilm, amit csak Bale kompromisszummentes teljesítménye emel a középszer fölé.” kicsit túlzásnak és méltatlannak is tartom. Bale alakítása – azt hogy mit is jelent ez a figura és kiknek – szerintem nem választható el teljesen a kisváros – Lowel – white trash világának a bemutatásától, s ezt a feladatot szerintem nagyon érzékletesen és vonzón hajtja végre a film. Ilyen jellegű realisztikus közegfestést és atmoszférateremtést nem hoz a Warrior, ami nem biztos hogy baj, ahogy jeleztem, számomra két külön világ a két film.
A két film valóban két külön megközelítéssel dolgozik, és a white trash réteg ábrázolása kétségtelenül A harcos egyik, ha nem a legerősebb ütőkártyája, élen Bale fantasztikus method-szerepformálásával.
A nyilvánvaló – tematikai és műfaji – hasonlóságok, illetve a forgalmazói kegyvesztettség miatt vettem egy kalap alá a két filmet, és ugyan ez már teljesen szubjektív, a befogadóra (rám) gyakorolt hatással kapcsolatos dolog, de a Warriort önmagában jóval erősebb és „grandiózusabb” drámának tartom.