Ahogy a keresztény tanok mozgóképes reprezentációjából is csekély eséllyel sajátíthatóak el torzulás nélkül Krisztus eredeti tanításai – legyen szó akár Pasolini, akár Scorsese személyes interpretációiról, akár a karácsony estére szánt kétfilléres tanmesékről – úgy az evolúció elmélete is jelentős torzulásokon ment keresztül, akár az implicit módon mellette, akár ellene érvelő alkotásokat vizsgáljuk. A tömegfilm és az evolúció alapvető konfliktusa, hogy előbbi a legritkább esetben hajlandó rávilágítani arra, hogy a retenció-variáció-szelekció algoritmusa mentén zajló folyamatos változás és adaptáció nem azonos a folyamatos fejlődéssel: természetéből fakadóan tartózkodik a folyamat értéktulajdonítástól mentes ábrázolásától, és a legritkább esetben lép tovább a nagy-hal-megeszi-a-kishalat vulgárdarwinista gondolatánál – mint az egymást leigázó civilizációk vagy a világ rendjét őrző Übermenschek esetében –, miközben eleve nyertesekben és vesztesekben, jókban és rosszabbakban gondolkodik. A témáról valóban összetett módon gondolkodó alkotók mellett – mint például a túlmédiatizált és technika-központú világhoz fájdalmas módon adaptálódó hősöket bemutató David Cronenberg – az utóbbi évtizedek vonatkozó filmjei minduntalan Dávid és Góliát harcánál kötnek ki (Mátrix), ahol a fejlettebb entitás kíméletlenül leigázza a fejletlenebbet, esetleg nem látnak többet az evolúció gondolatában, mint egy önmeghajtású és sebesen pergő freakshow-t (Evolúció).
Mindennek köszönhetően kevéssé meglepő, hogy a kilencvenes évek tömegkultúrájában nem egészestés játékfilmek szolgáltatták a legizgalmasabb lábjegyzetet az evolúció gondolatához, hanem két közismert videoklip: miközben mind a Right Here, Right Now, mind pedig a Do the evolution belefut a legismertebb sablonokba – mint az evolúció gondolatához talán a legszorosabban kapcsolódó mémet jelentő kishal/nagyhal konfliktus mindkét klip nyitányában –, mégis képesek az átlagnál valamelyest cizelláltabb interpretációját nyújtani ezen elméletnek.
A két videó közül egyértelműen a Fatboy Slim-klip képviseli a leegyszerűsített olvasatot, miközben visszaszámlálásával és zárlatával az evolúció folyamatát óhatatlanul (és tévesen) is egy végponthoz köti. Viszont a állandó adaptálódás gondolatát lényegében megtartja – hőse minden esetben a háttérhez idomulva változik, lásd a jégkorszak hatására szőrösebbé váló majom példáját – és a zárlatban egy ironikus gesztussal a folyamat értékmentességének kérdését is megpendíti. A Right Here, Right Now által kijelölt végpont két mázsás humanoidja semmilyen szempontból nem tekinthető fejlettebbnek elődjeinél, csupán életképesebb a nagyvárosi közegben – pontosabban adaptálódott egy igen kismértékű szelekciós nyomást képviselő környezethez.
A szövegében is a fejlődés önmaga által kijelölt csúcspontjának hübriszét megéneklő Pearl Jam-klip jóval hatásvadászabb és barokkosabb kompozíció. Miközben az evolúció ideáját frappáns módon antropomorfizálja – a figurában emellett nem nehéz ráismerni Neil Gaiman Sandmanjének Halál-karakterére –, legfőbb erénye, hogy a gondolatot nem csupán a biológiai, de a kulturális közegben is érvényesíti. Hatásvadászata éppen a bemutatott folyamat értékmentességéből fakad: az állandó változást – kissé sarkosan – folyamatos, de végpont nélküli pusztulásként aposztrofálja: ám ennél is izgalmasabb, hogy jól felismerhetően alkalmazza a retenció-variáció kettősét. A klip újra és újra visszatérő motívumai – a keresztek erdejétől a könyvégetők táncán át a szónokok soráig – már rátapintanak az infoszférában alkalmazott evolúciós gondolkodásmód kulcskérdésére; mennyiben lehetséges, hogy az emberi kultúra újra meg újra az adott korhoz idomult, visszatérő motívumok végeláthatatlan sorozata? (Teszi fel ezt a kérdést úgy, hogy az evolúciót megszemélyesítő figurát is egy másik műalkotásból emelte át.) Miközben a körforgás újraindul, egy dolog bizonyos: bármilyen szépen táncoljon is, a folyamat szenvtelen, mint a deisták a teremtést útjára bocsátó istensége.
a PJ-klip nagyon furfangos! nem csak az élet fejlődésének folyamatát azonosítja a halál és pusztítás örök visszatérésével, hanem ezt a variált visszatérést prezentálja is, hiszen a folyamatot a tömegkultúra leginkább elhasznált képeinek elrajzolt változatával mutatja be. kérdés, hogy feloldható e az ellentét: elmondható e a variálás értelmetlensége és vég nélkülisége variált képekkel? sőt, nem lehetséges, hogy amennyire mérges a klip a kultúrára, az ábrázolásmóddal és utaláshálóval ugyanennyire isteníti is?
Szerintem külön izgalmas, hogy a Right here right nowban, úgy csinálnak, hogy az egész folyamat egyetlen hosszú beállításnak tűnjön (habár trükkök, és láthatatlan vágások sokasága rejlik benne). Így mintha egy több millió éven átívelő fart sínen kocsiznánk végig. Biztos hogy az a sok nulla csak végpont lehet? A klip szempontjából mindenképp végpont, de én valahogy mindig úgy képzeltem, hogy ott egyszerűen csak a jelenhez jutunk el. A végére még le is lassul a visszaszámlálás. Nem folytatódik, de akár elindulhatna a számláló egy új irányba is…? (mondjuk az igaz, hogy el is tűnik a végére a számláló)
kicseréltem a fatboy-klipet, mert valami nyomi levágta az utolsó pár másodpercet, ahol azért itt is megpendül a körforgás kérdése, ugyanis ugyanúgy végződik, ahogy kezdődött – a csillagos éggel. mondjuk ez még mindig nem olyan konkrét, mint a Pearl Jam egysejtűje, vagy mije) de szerintem itt a padon trónoló bucifiúval elsősorban a teremtés koronája-retorika van lefikázva, tovább nagyon nem gondolkodik a cucc. matmos: a klip óhatatlanul isteníti a kultúrát, már azzal, hogy maga is egy kulturális termék, ami egy nagyon szépen körülhatárolható célcsoporttal dolgozik. szóval ha eddie vaderéknek tényleg lett volna vér a pucájában, benyomnak egy szekvenciát mondjuk a szétlőtt fejű cobain-gyerekről, csak hogy ők maguk és a grunge-szubkultúra is el legyen helyezve az utaláshálóban. de talán még ezzel sem léptek volna ki a dobozból. a variálás értelmetlenségét annyira nem látom bele, eléggé át van esztétizálva a cucc, érezni, hogy itt valami valami baromi kegyetlen és egyben baromi szép dologról van szó. az, hogy nincs végpontja és nem végcélorientált a folyamat, abból nem az következik, hogy értelmetlen, szerintem
valójában a PJ-klipben a variáció állandója (értelme) a halál/pusztulás, a végpontja pedig igazából a tömegkultúra. viszont ebben az esetben a kérdést, hogy “mennyiben lehetséges, hogy az emberi kultúra újra meg újra az adott korhoz idomult, visszatérő motívumok végeláthatatlan sorozata?” nem felveti a klip, ahogy írod, hanem inkább termékként kiárusítja.
az kétségtelen, hogy kiárusítja, ez a rezignált/pesszimista közelítésmód perfekt módon adaptálja az evolúció gondolatát a grunge szubkulturális közegéhez (és akkor megint piacról beszélünk, retencióról, variációról, életképességről, aminek alanya tréfás módon pont az ezeket megfogalmazó evolúciós elmélet). a tömegkultúrának ilyen természete, minden gondolat árucikk is egyben, de ebből mire akarsz következtetni?
dehogy, szerintem nem a tömegkulturális mivolta miatt árusítja ki, hanem a működésmódja miatt. de ha itt következtetni kell valamire, akkor csak annyi, hogy 1.) nálam épp a PJ a “leegyszerűsítő olvasat” és a FS az árnyalt az evolúció és fejlődés gondolatkör szempontjából, 2.) jó a cikk.
A fakezű mindenit tényleg mennyit számít ez a pár másodperc az FS klipp végén. Egyébként én is csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz: jó a cikk!
http://www.youtube.com/watch?v=1t4sdgvy-pk ha már piac itt vajon van fejlődés?
Imádom ezt a reklámot! És nem mindegy, hogy van fejlődés? Az ivócimborák és az ital örök. :)
Név (szükséges)
Email cím (nem tesszük közzé) (szükséges)
Honlap
Téma: Kortárs skandináv film
Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben "Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje "Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor) Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia
Animatéka
Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja
Varió
Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló
Állókép
Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése