Csiger Ádám: Új hús hollandosan (Tom Six: The Human Centipede)

Írta: admin | 2010.08.13. | nincs hozzászólás
Címkék: filmkritika horror

A hollandok sosem voltak erősek horrorban, de úgy tűnik, ezúttal megcsinálták: Tom Six filmje, Az emberi százlábú hatalmas hírverést kapott, kikiáltották minden idők legundorítóbb mozijának, bezsebelte néhány horror-fesztivál díját és heves vitákat indított a műfaj rajongói között. A kritikusok véleménye is megoszlik e bizarr testhorrort illetően, sokan az év legegyedibb horrormozijaként emlegetik, Cronenberg és Miike munkáihoz hasonlítják, Roger Ebert viszont nem volt hajlandó osztályzatot adni a filmre.

Az emberi százlábú zavarbaejtő prológussal nyit: tipikus suspense-építő első gyilkosság lenne, de látjuk a tettes arcát (Dieter Laser, aki csak akkor tudná meglepni a nézőt, ha karakteréről kiderülne, hogy nem szadista őrült), aki akcióba lépése előtt egymás mögé sorakoztatott kutyákról (mint később kiderül, rövid életű kutya-százlábújáról) készült fotókat nézeget. A folytatás már jóval sablonosabb: Németországban járunk, ahol két csinos amerikai turistalány egy szórakozóhelyre tart az éjszaka közepén, amíg kocsijuk defektet nem kap egy erdei úton. Az egyetlen arra járó autós egy szexéhes redneck, így a lányok inkább tűsarkúban vetik bele magukat a rengetegbe. A játékidő első harmadában úgy tűnik, Az emberi százlábú a Gyilkos túra, a Sziklák szeme, a Cannibal Holocaust és a Motel mintájára egy „vissza a természetbe” horrorfilm lesz. E filmekben általában túlcivilizált nagyvárosiak igyekeznek minél jobban kifosztani a gyümölcsöző természetet (legyen szó a kannibálok dzsungeléről vagy – az amerikaiak szerint – Szlovákiáról), hogy aztán jól megkapják a magukét mohóságukért. Ezt az oppozíciót jól példázza a Motel egyik legszebb jelenete, ahol a vegetáriánus amerikai ifjú arrogánsan villát ajánl a kezével evő, az ember és a természet eltávolodásáról elmélkedő szlovák „bennszülöttnek”, aki aztán később őrült gyilkosként tér vissza. Az emberi százlábú hősnői viszont nem vetkőznek ki magukból, ahogy a Cannibal Holocaust forgatócsoportja, nem igyekeznek túl sokat szakítani maguknak, ahogy a Motel könnyű nőkre éhes hősei. Bűnük pusztán a túlcivilizáltság, vagyis még a Gyilkos túra utolsó közös túrázást tervező hőseinél is ártatlanabbak. Tom Six mégsem viszi el a történetét ebbe az irányba, hősnői nem követik el az apollóni rendet megbontó horror-bűnt, ezért inkább ártatlan áldozatokként tekinthetünk rájuk.

A két amerikai lányról annyit tudhatunk biztosan, hogy sosem láttak horrorfilmet: miután kocsijuk felmondja a szolgálatot az erdő közepén, bekopognak egy magányosan álló házba, ahol mit sem sejtve hagyják magukat megvendégelni egy német Hannibal Lecter által. Amikor a lányok a következő nap kórházi ágyhoz szíjazva ébrednek, és a házigazdájuk – a híres sebész, a prológusban megismert Dr. Heiter – lelkesen prezentálja nekik a rájuk váró műtétet, egy másik majdnem-zsáner, a nazisploitation motívumait fedezhetjük fel. A doktor figuráját Six bevallottan Josef Mengeléről, a hírhedt auschwitzi sebészorvosról mintázta. A nazisploitationok a hetvenes évek (főleg amerikai és olasz) exploitation-hullámának legvadabb darabjai voltak, napjainkban pedig olyan rajongói vannak, mint Quentin Tarantino, aki (a Becstelen Brigantyk mellett) a Robert Rodriguezzel közösen jegyzett Grindhouse-duplafilm Rob Zombie rendezte Az SS vérfarkas-asszonyai ál-trailerével is tisztelgett előttük. A nazisploitationok az akkori exploitation-trendnek megfelelően rengeteg szexet, erőszakot és freakshow-borzalmat kínáltak, történetük pedig legtöbbször annyiban merült ki (tisztelet a kivételnek, pl. Salon Kitty), hogy néhány ártatlan fogoly megelégeli a kínzásokat, és „rape and revenge” módra visszavág elnyomóiknak. A horror műfajával ellentétben a nácizmus filmes tárgyalásának vannak hagyományai a hollandoknál, elég a zseniális Paul Verhoevenre (Futás az életért, Csillagközi invázió, Fekete könyv) gondolni, aki bevallottan a második világháború eseményeinek hatására választotta a filmkészítést.

Dr. Heiter – Mengeléhez hasonlóan – a sziámi ikrek szétválasztásának szakértője, ezúttal azonban azt vette a fejébe, hogy megpróbálja ennek a fordítottját, és a két amerikai lányt és egy harcias japán férfit (a Motel óta tudjuk, hogy az amerikaiak és a japánok a „legkapósabbak” Európában) összevarrva létrehozza az első emberi százlábút. Az őrült tudós horrorfilmes archetípusának a náci gonosztevővel való ötvözése ígéretes ötlet, de Az emberi százlábú esetében ez kimerül annyiban, hogy a doki nyilvánvalóan őrült, terve röhejes, és Six itt meg is áll a nácizmus parodizálásában. A doki által megtervezett műtét azért felér egy nazisploitation-i tortúrával, a három fogoly ugyanis szájuknál és ánuszuknál összevarrva egyesül százlábúvá. Ez a következőt jelenti: a sorban második lány a japán férfi ürülékét (ez egyébként emlékeztethet egy majdnem-nazisploitationra, a Salo, avagy Sodoma 120 napjára), a harmadik helyet elfoglaló lány pedig az ebből készülő végterméket kapja táplálékul. Six bevallása szerint utánajárt a dolognak orvosi körökben, és százlábú-tézisét 100%-ig lehetségesnek tartja, de a filmet tárgyaló internetes topicokban erről is folynak a viták.

A döbbenetes azonban az, hogy Six még ezt a „Jay és Néma Bob-i” szituációt sem tudja humorral tálalni. Az emberi százlábú vígjátékként nézve legfeljebb annyit bizonyít, hogy az altáji komédia is komoly tehetséget igényel, e filmen ugyanis összesen nem lehet annyit röhögni, mint egy átlagos Kevin Smith- vagy John Waters-mozi egy percén. A rendező a műtét után hamar elfeledi a nácikat, és inkább a százlábúvá egyesült hőseinek nem túl változatos agonizálásával szórakoztatja a nagyérdeműt. A film utolsó harmadában úgy tűnik, Six egy torture porn-kamaradrámát, minden műfaji szabályt felrúgó szürreális testhorror-rémálmot akar kreálni, de a minimalizmus nevében mellőzi a horror minden fegyverét. A rendező egyébként előszeretettel mesél filmötlete keletkezéséről: szerinte vicces lenne a pedofilokat (egy másik interjú tanúsága szerint politikusokat) szájuk túlsúlyos kamionsofőrök ánuszához való odavarrásával büntetni. Six ezt a kommentárt nem igénylő gondolatot tartotta remek alapötletnek egy horrorfilmhez, ami mellesleg az első nemzetközi mozija, vagyis mondanom sem kell, hogy Az emberi százlábútól nem kell kafkai vagy cronenberg-i magaslatokat várni.

Az emberi százlábú mindenesetre jól példázza, hogy ami „beteg”, az még a legelemibb szinten sem szükségszerűen érdekes: én egyedül azt találtam felkavarónak a filmben, hogy rendezője mennyire lenézi választott zsánerét. Six  közönséges alapötlete köré odafércelte a Motelt, a Két test, egy lélek-et, az Ichi The Killert és az Ilsa, az SS farkasasszonyát. Meg kell hagyni, hogy az „annyira rossz, hogy már jó” mezőnyben és extrém midnight movie-ként versenyképes a film , de Az emberi százlábú összességében egy ütős címmel eladott és botrányra teremtett, de még témája tisztes kizsákmányolására sem hajlandó B-film, amihez képest az Ilsa-mozik Oscarra gyártott presztízsfilmeknek tűnnek. Six természetesen készíti a még nézhetetlenebbnek beharangozott folytatást, ami már egy 12 fős emberi százlábú ígéretével kecsegtet.

YouTube előnézeti kép
Related Posts with Thumbnails
Kapcsolódó írások
  • TOPLISTA 2011 - Csiger Ádám
  • MONSTER OF THE WEEK 40. DOUBLE FULCI: House of Clocks; Sweet House of Horrors (a bevezetőt írta: Csiger Ádám)
  • MONSTER OF THE WEEK 37: Masters of Horror: Imprint (a bevezetőt írta: Csiger Ádám)
  • MONSTER OF THE WEEK 32: Door into Darkness: A szemtanú (a bevezetőt írta: Csiger Ádám)
  • Kovács Patrik: Óda a semmihez (Gaspar Noé: Hirtelen az üresség)
  • Megyeri Dániel: Jöttek, ittak, kit érdekel? (Todd Phillips: Másnaposok 2.)
  • EUSHORTS LIKES: HORROR ÉS PORNÓ
  • FELHÍVÁS
  • Ureczky Eszter: A ház másik arca: tükör és maszk Az operaház fantomjában 1.
  • MONSTER OF THE WEEK: Évadzáró linkgyűjtemény
  • KELETI EXPEDÍCIÓ 6. Csiger Ádám: Szolgálunk és vérengzünk (Yoshihiro Nishimura: Tokyo Gore Police)
  • MONSTER OF THE WEEK 7. Dario Argento: Pelts (a bevezetőt írta: Kele Fodor Ákos)
  • Szabó Ádám: Génsebészet nagy hibákkal (Vincenzo Natali: Hibrid)
  • DOUBLE FEATURE 8. Sepsi László: A világ legszebb kisbabája (Paul Solet: Grace/Eduardo Rodriguez: Daughter)
  • Nemes Z. Márió: A semmivé váló ember 4.
  • Nemes Z. Márió: A semmivé váló ember 3.
  • Nemes Z. Márió: A semmivé váló ember 2.
  • Nemes Z. Márió: A semmivé váló ember 1.
  • Kovács Patrik: Körmünkre ég az őrület (Fabrice Du Welz: Vinyan – Az elveszett lelkek)
  • Nemes Z. Márió: A szervesség tekintete (Frank Henenlotter: Bad Biology)
  • Sepsi László: A szörnyeteg humora - Cronenberg-cameók
Címkék: filmkritika horror
Logging In...

Profile cancel

Sign in with Twitter Sign in with Facebook
or

Not published

Mégsem válaszolok erre

Téma: Kortárs skandináv film

Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben
"Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol
Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései
Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje
"Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal
Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög
Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai
Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor)
Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia

Animatéka

Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről
Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel
Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról
Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja

Varió

Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben
Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben
Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló

Állókép

Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése

Legfrissebb kommentek

  • machete: király
  • sepi: Fogod te még bánni ezt a vihorászást.
  • Vízkeleti Dániel: :DDDD, igen, úgy izgulok, mint aki rossz fát tett a...
  • sepi: Inkább megvárom, míg NZM visszatért és haragja elsöpri kicsinyes...
  • Vízkeleti Dániel: hááát, úgyis fogalmazhattam volna, hogy arra vágytál...
  • 18+
  • A LISTA MÁMORA
  • adaptáció
  • Anilogue
  • animáció
  • ANIMATÉKA
  • animoscar 2011
  • bagoly
  • BEAT IT!
  • beszámoló
  • beszélgetés
  • biohorror
  • Cinefest 2010
  • Cinefest 2011
  • Cronenberg
  • Dialektus
  • dokumentumfilm
  • DOUBLE FEATURE
  • első szám
  • esemény
  • fantasy
  • felhívás
  • fesztivál
  • film noir
  • filmelemzés
  • filmklub
  • filmkritika
  • fordítás
  • francia film
  • gyerekfilm
  • gyűjtőposzt
  • HARDCORE
  • horror
  • interjú
  • J. G. Ballard
  • Jarmusch
  • játék
  • KELETI EXPEDÍCIÓ
  • kísérleti film
  • KÍSÉRLETI VETÍTŐ
  • könyvkritika
  • KRITIKAI KÖRPANORÁMA
  • LÁNCREAKCIÓ
  • macilány
  • magyar animáció
  • magyar film
  • MONSTER OF THE WEEK
  • műfaji film
  • OFF-SCREEN
  • önreflexió
  • prizma
  • rákszörny
  • remake
  • rövidfilm
  • sci-fi
  • skandináv film
  • sorozat
  • szerzőiség
  • televízió
  • Titanic 2010
  • Titanic 2011
  • tömegfilm
  • TOP 2011
  • trash
  • videoklip
  • websorozat

Archívum

  • 2012. / február
  • 2012. / január
  • 2011. / december
  • 2011. / november
  • 2011. / október
  • 2011. / szeptember
  • 2011. / augusztus
  • 2011. / július
  • 2011. / június
  • 2011. / május
  • 2011. / április
  • 2011. / március
  • 2012
  • 2011
  • 2010
  • 2009

Partnereink

film.hu

Filmvilág

Mozinet

Geekblog

Filmtett

http://www.nyitottmuhely.hu/

filmpont.hu

Kulter

Klauzal13

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Támogatóink

ELTE BTK HÖK

NKA


PRIZMA büszke arra, hogy WordPress szív hajtja
Bejegyzések (RSS) és Hozzászólások (RSS).