A hollandok sosem voltak erősek horrorban, de úgy tűnik, ezúttal megcsinálták: Tom Six filmje, Az emberi százlábú hatalmas hírverést kapott, kikiáltották minden idők legundorítóbb mozijának, bezsebelte néhány horror-fesztivál díját és heves vitákat indított a műfaj rajongói között. A kritikusok véleménye is megoszlik e bizarr testhorrort illetően, sokan az év legegyedibb horrormozijaként emlegetik, Cronenberg és Miike munkáihoz hasonlítják, Roger Ebert viszont nem volt hajlandó osztályzatot adni a filmre.

Az emberi százlábú zavarbaejtő prológussal nyit: tipikus suspense-építő első gyilkosság lenne, de látjuk a tettes arcát (Dieter Laser, aki csak akkor tudná meglepni a nézőt, ha karakteréről kiderülne, hogy nem szadista őrült), aki akcióba lépése előtt egymás mögé sorakoztatott kutyákról (mint később kiderül, rövid életű kutya-százlábújáról) készült fotókat nézeget. A folytatás már jóval sablonosabb: Németországban járunk, ahol két csinos amerikai turistalány egy szórakozóhelyre tart az éjszaka közepén, amíg kocsijuk defektet nem kap egy erdei úton. Az egyetlen arra járó autós egy szexéhes redneck, így a lányok inkább tűsarkúban vetik bele magukat a rengetegbe. A játékidő első harmadában úgy tűnik, Az emberi százlábú a Gyilkos túra, a Sziklák szeme, a Cannibal Holocaust és a Motel mintájára egy „vissza a természetbe” horrorfilm lesz. E filmekben általában túlcivilizált nagyvárosiak igyekeznek minél jobban kifosztani a gyümölcsöző természetet (legyen szó a kannibálok dzsungeléről vagy – az amerikaiak szerint – Szlovákiáról), hogy aztán jól megkapják a magukét mohóságukért. Ezt az oppozíciót jól példázza a Motel egyik legszebb jelenete, ahol a vegetáriánus amerikai ifjú arrogánsan villát ajánl a kezével evő, az ember és a természet eltávolodásáról elmélkedő szlovák „bennszülöttnek”, aki aztán később őrült gyilkosként tér vissza. Az emberi százlábú hősnői viszont nem vetkőznek ki magukból, ahogy a Cannibal Holocaust forgatócsoportja, nem igyekeznek túl sokat szakítani maguknak, ahogy a Motel könnyű nőkre éhes hősei. Bűnük pusztán a túlcivilizáltság, vagyis még a Gyilkos túra utolsó közös túrázást tervező hőseinél is ártatlanabbak. Tom Six mégsem viszi el a történetét ebbe az irányba, hősnői nem követik el az apollóni rendet megbontó horror-bűnt, ezért inkább ártatlan áldozatokként tekinthetünk rájuk.

A két amerikai lányról annyit tudhatunk biztosan, hogy sosem láttak horrorfilmet: miután kocsijuk felmondja a szolgálatot az erdő közepén, bekopognak egy magányosan álló házba, ahol mit sem sejtve hagyják magukat megvendégelni egy német Hannibal Lecter által. Amikor a lányok a következő nap kórházi ágyhoz szíjazva ébrednek, és a házigazdájuk – a híres sebész, a prológusban megismert Dr. Heiter – lelkesen prezentálja nekik a rájuk váró műtétet, egy másik majdnem-zsáner, a nazisploitation motívumait fedezhetjük fel. A doktor figuráját Six bevallottan Josef Mengeléről, a hírhedt auschwitzi sebészorvosról mintázta. A nazisploitationok a hetvenes évek (főleg amerikai és olasz) exploitation-hullámának legvadabb darabjai voltak, napjainkban pedig olyan rajongói vannak, mint Quentin Tarantino, aki (a Becstelen Brigantyk mellett) a Robert Rodriguezzel közösen jegyzett Grindhouse-duplafilm Rob Zombie rendezte Az SS vérfarkas-asszonyai ál-trailerével is tisztelgett előttük. A nazisploitationok az akkori exploitation-trendnek megfelelően rengeteg szexet, erőszakot és freakshow-borzalmat kínáltak, történetük pedig legtöbbször annyiban merült ki (tisztelet a kivételnek, pl. Salon Kitty), hogy néhány ártatlan fogoly megelégeli a kínzásokat, és „rape and revenge” módra visszavág elnyomóiknak. A horror műfajával ellentétben a nácizmus filmes tárgyalásának vannak hagyományai a hollandoknál, elég a zseniális Paul Verhoevenre (Futás az életért, Csillagközi invázió, Fekete könyv) gondolni, aki bevallottan a második világháború eseményeinek hatására választotta a filmkészítést.

Dr. Heiter – Mengeléhez hasonlóan – a sziámi ikrek szétválasztásának szakértője, ezúttal azonban azt vette a fejébe, hogy megpróbálja ennek a fordítottját, és a két amerikai lányt és egy harcias japán férfit (a Motel óta tudjuk, hogy az amerikaiak és a japánok a „legkapósabbak” Európában) összevarrva létrehozza az első emberi százlábút. Az őrült tudós horrorfilmes archetípusának a náci gonosztevővel való ötvözése ígéretes ötlet, de Az emberi százlábú esetében ez kimerül annyiban, hogy a doki nyilvánvalóan őrült, terve röhejes, és Six itt meg is áll a nácizmus parodizálásában. A doki által megtervezett műtét azért felér egy nazisploitation-i tortúrával, a három fogoly ugyanis szájuknál és ánuszuknál összevarrva egyesül százlábúvá. Ez a következőt jelenti: a sorban második lány a japán férfi ürülékét (ez egyébként emlékeztethet egy majdnem-nazisploitationra, a Salo, avagy Sodoma 120 napjára), a harmadik helyet elfoglaló lány pedig az ebből készülő végterméket kapja táplálékul. Six bevallása szerint utánajárt a dolognak orvosi körökben, és százlábú-tézisét 100%-ig lehetségesnek tartja, de a filmet tárgyaló internetes topicokban erről is folynak a viták.

A döbbenetes azonban az, hogy Six még ezt a „Jay és Néma Bob-i” szituációt sem tudja humorral tálalni. Az emberi százlábú vígjátékként nézve legfeljebb annyit bizonyít, hogy az altáji komédia is komoly tehetséget igényel, e filmen ugyanis összesen nem lehet annyit röhögni, mint egy átlagos Kevin Smith- vagy John Waters-mozi egy percén. A rendező a műtét után hamar elfeledi a nácikat, és inkább a százlábúvá egyesült hőseinek nem túl változatos agonizálásával szórakoztatja a nagyérdeműt. A film utolsó harmadában úgy tűnik, Six egy torture porn-kamaradrámát, minden műfaji szabályt felrúgó szürreális testhorror-rémálmot akar kreálni, de a minimalizmus nevében mellőzi a horror minden fegyverét. A rendező egyébként előszeretettel mesél filmötlete keletkezéséről: szerinte vicces lenne a pedofilokat (egy másik interjú tanúsága szerint politikusokat) szájuk túlsúlyos kamionsofőrök ánuszához való odavarrásával büntetni. Six ezt a kommentárt nem igénylő gondolatot tartotta remek alapötletnek egy horrorfilmhez, ami mellesleg az első nemzetközi mozija, vagyis mondanom sem kell, hogy Az emberi százlábútól nem kell kafkai vagy cronenberg-i magaslatokat várni.

Az emberi százlábú mindenesetre jól példázza, hogy ami „beteg”, az még a legelemibb szinten sem szükségszerűen érdekes: én egyedül azt találtam felkavarónak a filmben, hogy rendezője mennyire lenézi választott zsánerét. Six  közönséges alapötlete köré odafércelte a Motelt, a Két test, egy lélek-et, az Ichi The Killert és az Ilsa, az SS farkasasszonyát. Meg kell hagyni, hogy az „annyira rossz, hogy már jó” mezőnyben és extrém midnight movie-ként versenyképes a film , de Az emberi százlábú összességében egy ütős címmel eladott és botrányra teremtett, de még témája tisztes kizsákmányolására sem hajlandó B-film, amihez képest az Ilsa-mozik Oscarra gyártott presztízsfilmeknek tűnnek. Six természetesen készíti a még nézhetetlenebbnek beharangozott folytatást, ami már egy 12 fős emberi százlábú ígéretével kecsegtet.