Szeptemberben a Prizma Online-on szó volt többek között egy emblematikus melegpornóról, Lucas avantgárd-kísérleti rövidfilmjeiről, Natali Hibridjéről, illetve a Cinefest-tudósításunk keretei között a Pál Adriennről is. A Jarmusch-interjú ízelítő a múlt héten a boltokba került új lapszámból. MONSTER OF THE WEEK című új rovatunkban minden héten kiemelünk egy kuriózumértékű darabot a világ fantasztikus tévéfilmjeinek- és sorozatainak jókora korpuszából.
HARDCORE Steiner Kristóf: Az ártatlanság kora a melegpornóban – Wakefield Poole: Boys in the Sand „Miközben a Magyarországon is fogható kábeltévéken nevelkedett generáció számára a tiroli-gatyás Hansok és szénás kocsin érkező Günterek jelentették a homoszexuális pornográfia úttörőit, a tengerentúlon nemzeti hősként ünnepelték Wakefield Poole Broadway-koreográfust, aki a hetvenes évek elején egyetlen filmmel, és mindössze 8000 dolláros költségvetéssel újraértelmezte az alműfajt.”
AVANTGÁRD Lichter Péter: George Lucas és az avantgárd „Ma már nehéz elképzelni, hogy az Új-hollywood-i keménymag egyik legkonvencionálisabb filmnyelvét használó, élő klasszikusának fiatalkori zsengéi keményvonalas, izgalmas kísérleti filmek voltak.”
Kántor Zsolt: Joyce és Eisenstein / G. Alekszandrov – Sz. M. Eisenstein: Romance Sentimentale “A hangosfilm korszaka tulajdonképpen / a lélek története, vizualizált narratíva. / A psziché kiáradása a testre.“
KELETI FRONT Megyeri Dániel: Sam bácsinak nincs szüksége rád! (Ham Tran: Journey from the Fall) „A Journey from the Fall fityiszt mutat a Szabadság-szobornak, és az új, self-made manek által hirdetett lehetőségek és a demokrácia ellenére is a kollektív múlt és örökségek mellett teszi le a voksát.”
INTERJÚ „Ha úgy érzed, tudsz mindent, abba kell hagynod” Részlet Geoff Andrew Jim Jarmusch-sal készített interjújából (fordította: Györe Bori) „Amikor tizenhét évesen eljöttem Ohióból, és New Yorkba költöztem, és rájöttem, hogy nincs minden filmben óriási rákszörny, az sok mindent megváltoztatott.” Az interjú teljes szövege a Prizma negyedik számában olvasható.
BESZÁMOLÓ Megyeri Dániel: Dr. Halál üdvözöl Miskolcon! – A VII. Cinefest nyitónapja „Az kétségtelen, hogy a miskolci filmes mustra képében Magyarország egyik, ha nem a legdinamikusabban és legprogresszívebben fejlődő fesztiváljáról beszélhetünk. Tavaly még a Hold bemutatójának örülhettünk, idén ki sem látunk az igényes és „premier előttiségük” miatt exkluzív külföldi darabok közül.”
Megyeri Dániel: Mesés eklektika, balkáni rögreália – folytatódik a Cinefest „Összességében színes és fantáziadús nap végére teszünk így nyomasztó pontot, az animációs szösszenetek szertelen fantázia-tobzódását nem tudja ellensúlyozni a Keleti játékok szenvtelen szocio-tablója.”
Megyeri Dániel: A jó, a rossz és a csúf – Vasárnap a Cinefesten „Cinefestes celluloid-céllövöldémben az animációs versenyfilmek második blokkján kívül egy hipnotikus művészfilmre (Rákcsapda), egy arcpirítóan gyenge férc-westernre (Jonah Hex) és egy kuriózumszerű magyar vonatkozásokkal bíró francia drámára (A gyermekeim apja) vetettem szemet.”
Jankovics Márton: A Cinefest legsúlyosabb napja – Pál Adrienn, Precious „Végső soron a csütörtöki double feature – a túladagolástól való előzetes félelmek ellenére – egész kellemes párosításnak bizonyult. Mindkét alkotás a kövérségben találja meg a főhős kiúttalanságának metaforáját, de teljesen különböző stílusban és végkicsengéssel adják elő történetüket.”
TÉVÉTRASH – MONSTER OF THE WEEK Friday the 13th ep. 1×12: Faith Healer (a bevezetőt írta: Sepsi László) „A MONSTER OF THE WEEK ma éjjel stílszerűen David Cronenberg egy kevéssé ismert munkájával indít, amely egyben a három évadot megélt és a klasszikus slasher-szériával a marketing-okokból vállalt címközösségen kívül semmilyen kapcsolatot nem ápoló Friday the 13th című sorozat egyik legjobbnak tartott epizódja.”
Mesék a kriptából ep. 2×02: A csere (a bevezetőt írta: Sepsi László) „A Schwarzenegger által képviselt értékrend éppoly idegen fenomén a Mesék a kriptából világában, mint a Halálosztó Betlehemben, így A csere egyrészt ironikus fricska a Vörös zsaruból és a Terminátor 2-ből ismert, naivan morális Schwarzenegger-kép felé, másrészt pedig a testkultuszt kifigurázó tanmesében teszi idézőjelbe a hajdani body builder életművét.”
Anonymous Rex (a bevezetőt írta: Sepsi László) „Eric Garcia regényének a Sci Fi (ma már: SyFy) Channel által gyártott tévéfilmverziója a mű- és műfajhatárokat egyaránt semmibe vevő médium karneváli torzszülöttje, ahol vígan megfér egymás mellett latexmaszk és CGI, őshüllők és kínai negyedek, és ahol minden dínó felmenői között akad legalább egy vámpír.”
Cast a Deadly Spell (a bevezetőt írta: Roboz Gábor) „Az HBO gyártásában készült Cast a Deadly Spell (1991) univerzumában a szmokingos maffiózóktól a legutolsó balekig mindenki használ mágiát, egyedül a magánhekus-főhős gyújt rá gyufával.”
FILMKRITIKA Roboz Gábor: Kevésből sokat (J Blakeson: The Disappearance of Alice Creed) „Blakeson alacsony költségvetésből forgatott remekműve precíz képeit és hatásos zenéjét tekintve is vérprofi munka: bár régóta ismert fogásokkal dolgozik, gyönyörűen szemlélteti, hogy az értő kezek forradalmi újítások nélkül is csodákra képesek.”
Vízkeleti Dániel: Komfortos pokol gyerekeknek (Burr Steers: Charlie St. Cloud halála és élete) „A hosszas moralizálás azért fölösleges, mert nem csak a tragédia ordenáré ábrázolása miatt nem illeszkedik a felsorolt filmek közé: a Charlie St. Cloud halála és élete elrettentő példájára a nyári szezon lejártával már senki sem fog emlékezni.”
Szabó Ádám: Génsebészet nagy hibákkal (Vincenzo Natali: Hibrid) „A mozgóképes darwini evolúció újabb példánya nem találja helyét saját kulturális mezőjében: Vincenzo Natali szinte családi drámába torkolló biopunkja nem érzékelteti kellően az ember és az állat között tátongó differenciákat, a sokadik Frankenstein-szörny viselkedése nem hozza közelebb a szemlélőket a tűzhöz, és kielégítő válaszok sem érkeznek az egyébként rendkívül érdekes dilemmákra.”
Name
EmailNot published
Website
Comment
Téma: Kortárs skandináv film
Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben "Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje "Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor) Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia
Animatéka
Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja
Varió
Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló
Állókép
Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése