2011/08/24
Szakács, amatőr muzsikus és 2001-es nyugdíjba vonulásáig az osztrák filmmúzeum igazgatója. Peter Kubelka (sz.:1934), az osztrák avantgárd nagypapája érdekesmód az egész európai kísérleti filmes színtérről az egyetlen figura volt, aki jó kapcsolatot ápolt az amerikai kollegákkal. Ez azért fontos, mert Kubelkát – ahogy az európai radikális filmesek tetemes részét – először a tengerentúlon kezdték kanonizálni, vagy legalábbis bevezetni a nemzetközi avantgárd film szűk gettójába. A filmtörténészek Kubelkát a strukturalista film megteremtőjének tekintik.
A strukturalista film irányzata lényegében az amerikai és a brit avantgárd hatvanas-hetvenes évekre kialakuló ága volt. A sokszor, sok helyen hevesen vitatott „strukturalista” elnevezés P. Adams Sitneytől, az amerikai avantgárd első és egyik legfontosabb történetírójától származik. Szerinte a strukturalista filmek már nem az alkotó vízióját, romantikus álomképeit jelenítették meg (mint Brakhage, Deren vagy korábbról Buňuel esetében), és nem is a színek, formák egyfajta spirituális káoszba rendezését valósították meg (mint mondjuk Harry Smith és a többi absztrakt animációs alkotó esetében), hanem a film tartalma a film formája, a film mint képek rendszere lett. Ez az jelenti, hogy a strukturalista filmesek (a legfontosabbak: Hollis Framton, Michael Snow, Owen Land, Tony Conrad, Paul Sharits, Malcolm LeGrice, Peter Gidal) elvetik a film bárminemű illúzióteremtő funkcióját, sőt folyamatosan az apparátus leleplezésére törekednek. A strukturalista filmesek a nyelvi vagy matematikai rendszerek megszállottjai, filmjeik absztrakt, gyakran teoretikus problémák mozgóképes esszéi, önreflektív tanulmányai. Sitney megfogalmazásában a strukturalista filmek „nem a szem, hanem az agy filmjei”. A strukturalista film volt az egyik legfontosabb előfutára a konceptuális video-installációs művészetnek.
Kubelka legfontosabb filmjeit még a strukturalista irányzat felszínre törése előtt alkotta Ausztriában, ahonnan Jonas Mekas és Stan Brakhage meghívására New Yorkba utazott, és fontos hatással volt az irányzat később induló alkotóira.
Peter Kubelka nevéhez fűződik a metrikus film „kifejlesztése”, ami tulajdonképpen az eisensteini montázselmélet továbbfejlesztése. Filmjeiben fekete és fehér képekre redukált montázsokat épített, a képkockák gyakran csak egy-egy villanásra jelentek meg. A képkockákat nem egy folyamatos mozgás megteremtésére szerkesztette, hanem egyfajta ritmikus zaj/csend – kép/feketeség ellentéteire épülő, matematikusok precizitásával felépített folyamatokat hozott létre.
Legfontosabb filmjei ebből a korai korszakból az 1958-as Schwechater, ami eredetileg egy sörreklámnak készült volna (de a megrendelő érthető okokból nem volt megelégedve vele), és az 1960-as Arnulf Rainer, ami csak fehér és fekete állóképekből, illetve csend és fehér-zaj párosításának kombinatorikus rendszeréből épül föl.
„A film nem mozgás. Ez a legfontosabb. A film nem mozgás. A film állóképek nagyon gyors kivetítése. Állóképeké, amik nem mozognak. Persze mindebből a mozgás illúzióját kapjuk, és a film erre lett feltalálva. Eisenstein a beállítások összeütközéséről beszélt. Érdekes, hogy senki nem beszél képkockák összeütközéséről…”
Peter Kubelka
Címkék: kísérleti film, KÍSÉRLETI VETÍTŐ
Partnereink
Az első film nagy része a szalag bevezető része. Ezt művészetnek eladni vicces. A másik filmet pedig kedves epilepsziás nézőink figyelmébe ajánlom!
A lengyel animációs film készítők csináltak ilyesféléket. Ők egyből a celluloidra festettek. Utána már csak be kellett fűzni… :)
[…] filmek az ötvenes-hatvanas évek óta vannak jelen a kísérleti filmek tarka családjában. Peter Kubelka osztrák filmes készített matematikai struktúrába szerveződő képkockákkal filmeket, leghíresebb munkája a […]
[…] viccet félretéve a Dragonflies tényleg nagyon jól keveri az absztrakt film szépségét a strukturalizmus […]